Komoly, szép, és embert próbáló feladatnak találom a bemutatkozást, mert a tapasztalatom az, hogy szavak által többnyire csupán címkéket lehet közölni. De az első benyomás kedvéért most igyekszem egy bokrétányi információt átadni magamról, valamint az eddig bejárt Út ívéről.

Bemutatkozás címszavakban

A kezdeti időkben autodidaktaként kísérleteztem agykontrollal és autogén tréninggel, illetőleg egyfajta ösztönös jógát alkalmaztam. (Utóbbit nyilván azért, mert a szakrális gyökereim vélhetően a világ keleti fertályához kapcsolódnak.) Később elkezdtem a meditáció rendszeres gyakorlását. 1995-ben - nem minden mellékhatástól mentesen - tapasztaltam a kundalini emelkedését, és ezzel együtt érkezett a késztetés, hogy egy rövid látogatást tegyek az energetikai munka háza táján. A csikung volt a belépő, amelyet reiki beavatás és gyakorlás követett.  

A keresés egyik nagyon fontos mérföldkövének tekintem találkozásomat Dr. Szász Ilmával, kinek átfogó létszemlélete módfelett megérintett, és akit az első komoly mentoromnak tekintek. Szintúgy meghatározó állomás volt életemben a Szant Mat [más néven Szúrat Sabd jóga], egy indiai eredetű ösvény. Nagyon sokat köszönhetek Sirio Carrapa Mesternek, és a ribollai ásram felemelő légkörének. Alkalmam nyílt arra, hogy teljes mélységében megtapasztaljam a szakrális dalok és mantrák átütő erejét. Ugyancsak itt élhettem át életemben először a spirituális erőátadás [saktipáta, darsana] példátlan csodáját. Talán itt fogtam fel annak a mondásnak az abszolút igazságát is, miszerint:

„A szellemiség olyan, mint egy ragályos betegség. Nem lehet előidézni, csupán el lehet kapni a fertőzést egy olyan személytől, aki már vírusgazdának számít.”   

Ebben a folyamatban szintúgy javamra szolgált Braco, a páratlan képességű horvát spirituális közvetítő is, akinek találkozóit sok-sok évig látogattam kitartóan. Ugyancsak fontos állomásnak tekinthető a Loyolai Szent Ignác Házában tett látogatás, ahová kilenc év kivárás után sikerült eljutnom. Röviden azt mondhatom, hogy kivételes lehetőséget jelent a Szellemi Gyógyítók társaságában lenni. Egészen különös, és nem várt módon, viszonylag későn lépett be az életembe a tibeti buddhizmus. Az eddig látott tanítók közül Khenpo Tashi Rinpocse tette rám a legnagyobb hatást. Nem hagyhatom szó nélkül azt sem, hogy milyen finoman és fokozatosan lopta be magát a szívembe Ramana Maharsi, akinek időtlen lénye oly sok ember ébredési törekvését segítette már elő.

Az utóbbi években erős igény él bennem a teljes egyensúlyhoz vezető út kikövezésére. Ennek az integratív törekvésnek a gyümölcse a Manergia kezelés is.

A fentebbi alapelvet igyekszem megvalósítani a Létezés Öröme Központban is.

„Hitvallás”

Óhatatlanul eszembe jutnak Germanus Gyula professzornak, az iszlám kultúra és a közel-keleti nyelvek szakértőjének szavai:

„Sok mindent le kellett tennem az elsajátított tudásból, hogy a belső tapasztalat által vegyem fel újra, a szenvedés tüze által megnemesítve, mint a nyers érc, amely a hirtelen nagy hideg hatására változik rugalmas acéllá.”

Bár egy bizonyos mennyiségű intellektuális alapismeret szükséges, nem érdemes ezt túlzásba vinni. Jusson eszünkbe, hogy a történelmi buddhának tizedannyi sem jutott, mint a mai igazságkeresőknek. A teológiai fejtegetések nem juttatnak el a felébredéshez. Ha ez lehetséges volna, akkor a világ vezető egyetemeinek bölcsészkarán már megvilágosodott lények sokasága ülne. Nekem is folyton emlékeztetnem kell magamat erre a nyilvánvaló igazságra. Lényegesnek tartom azt is, hogy elmélet és gyakorlat kéz a kézben járjanak, hiszen a valódi spiritualitás az elsajátított tudás alkalmazását jelenti, kinek-kinek egyéni képességei szerint. Az előkészület elengedhetetlen, hiszen a személyes erőfeszítés és áldozathozatal révén nyittatnak meg a kegyelem zsilipjei. Nem gondolhatjuk komolyan, hogy pusztán formális szavak által, egy ingatag, csapongó, kétségekkel terhelt elme talajáról elrugaszkodva rögvest felröppenünk azokba a szellemi magaslatokba, amelyek eléréséért az emberi történelem szellemi kiválóságai grandiózus áldozatokat hoztak. Az, hogy mit ismerhetünk meg, attól függ, hogy kik vagyunk, hogy hol tartunk éppen bölcsességben, fogékonyságban, intuitív lényeglátásban. 

Rendszerint nem esik nehezünkre elfogadni a tényt, hogy a szakmai előmenetel évekig tartó tanulás, gyakorlás és tapasztalás révén érhető el. Ahhoz is egyfajta higgadtság szükségeltetik, hogy megvárjuk a kibontakozást. Az meg már egyéni habitus függvénye, hogy kinek mekkora kihívást jelent türelemmel viseltetni a rügyfakadásig. Miért lenne ez másképp a spirituális életben? Az érlelődés legtöbbünknél egy hosszú vándorút, a valódi bölcselet távoli bérceinek eléréséhez pedig sok hegyet kell megmásznunk. Bár nem mindig könnyű tudomásul venni, de az előrehaladás sebessége és intenzitása teljesen egyedi. Abszolút mértékben a személyes háttértől függ. Francis Lucille egy csodálatos hasonlattal világítja meg ezt.

„A spirituális útkeresés hasonló egy égési folyamathoz. A tűz akkor alszik ki, amikor az éghető anyag teljes mértékben elégett. Az égési folyamatot nem siettetheted, a maga ritmusában történik. Van, akinek kevesebb, és van, akinek több tűzifája van. Az útkeresés lezárása és Önvalód felismerése természetes módon zajlik, mindenkinél más-más ütemben. Vannak olyan emberek, akik tűzifája szinte azonnal ellobban és hamar felébrednek, nem szenvednek sokat; vannak viszont olyan emberek, akiknek rengeteg fájuk van, és azok csak hosszú kínok között égnek el. Mihelyt azonban a tüzet tápláló üzemanyag elfogy, a tűz magától csendesedik el és lesz parázzsá, majd hamuvá. A keresésre irányuló törekvés megszűnik, az ego elég a tisztítótűzben és felragyog az Önvaló. De újra elmondom: ez a folyamat egyénfüggő. Nem lassítható/gyorsítható - Isteni Rendben és ütemben történik.”