Hindu mantrák

Az ind tradíció talán messze a legterjedelmesebb szakrális kincsesbánya, és ez természetszerűleg igaz a mantrikus énekek és dicshimnuszok vonatkozásában is. Ezek a dalok gyakran isteni személyekhez intézett fohászok, úgymint Ganésa, Káli, Kártikéja, stb. Azok számára mondom, akik nem ismerik behatóbban ezt a kultúrkört, hogy a hinduizmus nem egyenlő valamiféle pogány többistenhittel. Még ha első látásra netán így is festene. De legalábbis nem mondhatjuk ki ezt egyöntetűen, és általánosságban. Sokkal inkább a Legfelsőbb Létezőnek bizonyos erői, tulajdonságai nyilvánulnak meg látszólag különálló isteni, vagy félisteni lényekként.

Múla mantra

OM SAT CHIT ANANDA PARABRAHMA

PURUSHOTHAMA PARAMATMA

SRI BHAGAVATHI SAMETHA

SRI BHAGAVATHE NAMAHA

A Múla Mantra segíti felébreszteni a szívünket. Ezzel a mantrával behívjuk az életünkbe a békét és az örömöt. Megfékezi az elmét, éneklése során összeolvadunk a tiszta tudatossággal, megtapasztalhatjuk az Áldást.

Meghajlok az Univerzum végső lényege előtt, amely a Létezés, és az Intelligencia egyben. Leborulok annak az Istennek a lába előtt, aki úgy viszonyul az emberekhez, mint ha Ő is ember lenne. Leborulok Isten előtt, aki a legmagasabb szentséges énben jelenik meg minden életben. Leborulok Isten női és férfi aspektusa előtt.

Gájatrí mantra

OM

BHUR BHUVA SVAHA

TAT SAVITUR VARENYAM

BHARGO DEVASYA DHIMAHI

DHIYO YO NAH PRACHODAYAT

Sai Baba értelmezése:

„Azon az imádott Legfelsőbb Isteni Valóság spirituális fényességén meditálunk, elmélkedünk, ami a fizikai, mentális és a mennyei szférák létezésének forrása. Az a Legfőbb Isteni Lény világosítsa meg az értelmünket, hogy feltáruljon előttünk a Legfelsőbb Igazság.”

A „Spirituális Fény” mantrájának is szokták nevezni, ugyanis gyógyítja a testet, a lelket, és megvilágítja az értelmet. Aktiválja a csakrákat, és összekapcsolja őket a létezés hét nagy spirituális birodalmával.

A Gájatrí mantra a korai Rig Védában fennmaradt egyik legrégibb Isteni himnusz. Az ind világnak egy olyan mantrája ez, mely szinte bármelyik hindu csoportnál megtalálható, mint a Miatyánk a keresztény világban. A Naphoz intézett felszabadító, megvilágosító himnusz. A Gájatrí mantra a mindenben benne rejlő, transzcendentális Istenségnek szól. (SAVITHA jelentése: AZ, amiből minden megszületett.) Univerzális ima, mely az összes dimenziót felöleli, magában hordozza a védikus tanítások lényegét.

ÓM mantra

ÓM - e szótag az egész mindenség. Ennek magyarázata így hangzik: az Óm minden, ami volt, ami van, és ami lesz.

Mindaz, ami a három időn túl van, szintén maga az ÓM.

Ezekkel a sorokkal kezdődik a Mándúkja-upanisad. A hagyomány tehát úgy mutatja be, mint az univerzum teremtésekor elhangzott szent teremtő mag-szótagot [bídzsa]. Az ÓM a teremtés igéje, egy ősrezgés, mely eredetét tekintve öröktől való. Az „Abszolút Igazságot”, és a „Legfelső Isteni Teremtőerőt” képviseli. Az ÓM mantra a védák szent gyökérszava, ezért más mantrák előtagjaként is szerepel, illetőleg minden recitáció, ima, és rituálé elején is mondják. Végső soron az egész hindu filozófia szóban kifejezhető esszenciája.

Az archaikus nyelvek alapja a vibráció. A szent ÓM - az egyik legközismertebb mantra - ugyanazzal a hanggal kezdődik [alfa, alef], mint amelyik az ősi nyelvek alaphangja. Több megnevezése ismeretes:

  • Shabda Brahman (az elsődleges hangvibráció, az univerzum alaprezgése, maga Brahman)

  • Ómkára (a teremtés az ÓM hang által jött létre)

  • Pranava (a pránán, vagy lélegzeten át átjárja az életet)

  • Aksara (múlhatatlan)

  • Anahata náda (végtelen, határtalan, szeplőtlen, kezdet nélküli, nem teremtett, nem mesterségesen megszólaltatott hang)

Köznapi jelentéseiben (mint kötőszó) ünnepélyes megerősítést, tiszteletteljes beleegyezést, elfogadást jelent, az úgy legyen!, rendben! értelmében. Ilyeténképpen rokon értelmű a keresztény ámen kifejezéssel. Olyannyira, hogy az indiai keresztények Óm Jézus Krisztust énekelnek. Mellesleg az „ÓM” az alfa és az ómega, a manifesztáció lehetőségének, folyamatának, a kezdetnek és a végnek az egységét is kifejezi. Lényegében három vokális hang egyesüléséből születik: A-U-M. (A negyedik hang nem hallható, az valójában maga a csend, amely körülveszi.)

Hármas összetétele folytán felöleli a szent hármasokat: a védák szent könyveit (Rig-véda, Száma-véda, Jadzsur-véda), a mindenség szféráit, létsíkjait (Bhúr, Bhuvah, Szvaha), vagy akár az anyagi természet kötőerőit (Szattva, Radzsasz, Tamasz), amelyeket az ind hagyomány gunáknak nevez, továbbá a Trimúrtit is. [Brahmát - a teremtőt, Vishut - a fenntartót, és Sivát - a pusztítót.] Az „A” hangzó az élőlények ébrenléti állapotára utal, amelyben a tudat kifelé, az érzéktárgyak irányában rögzül. A második „U” hangzó az élőlények álombeli állapotát jelképezi, amelyben bár az embernek nincs közvetlen aktív kapcsolata a külvilággal, mégis ez az állapot is az anyagi világban megélt élményekben gyökerezik. A harmadik „M” hangzó a mélyalvás állapotára utal.

A szimbólum vonalainak kialakulása leginkább a szanszkrit nyelv írásjeleinek összefonódásával képzelhető el.

अ - a dévanágarí A betűje,

◌ु - a dévanágarí U betűje,

◌ँ - a dévanágarí csandrabindu jele. (Általában azt jelzi, hogy az előző magánhangzó nazális. )

Tehát így illeszkedik a 3 hang [A, U, M] magához az ábrához.

De hát ugye tudjuk, hogy a jóga hagyományban gyakran a különböző iskolák eltérően értelmezik ugyanazokat a dolgokat. Ezért most bemutatnék egy másik - angol nyelvű - változatot is.

  • Bal felső ív (Sushupti-"M"): Az emanáció folyamatában a kauzál van a Forráshoz legközelebb. Bármilyen furcsán hangozzék is, a mélyalvás állapota az életünkben az a tudati stáció, amely a legpihentetőbb, és legboldogítóbb.

  • Jobb alsó ív (Swapna-"U"): A finomanyagi világ - amelybe az alvási ciklusban az álmok révén lépünk be - félúton van a kauzál, és az érzékszervi észlelés durvaanyagi világai között. Épp úgy, ahogy az ÓM jel jobb alsó íve is a bal felső és a bal alsó felezővonalához kapcsolódik.

  • Bal alsó ív (Jagrat-"A"): Az érzékszervi dimenzió helyezkedik el a Turiyától legtávolabb.

  • A különálló fekvő félholdat formáló ív az anyagi illúzió (májá) fátylát jelképezi, amely megakadályozza, hogy önmagunkat és a körülöttünk lévő világot a maga valójában lássuk, és elérjük a Transzcendentális Tudat Birodalmát [Turiya], amely a különálló ív fölötti pont.

Szvámi Véda Bharati, a Himalájai Jógahagyomány néhai mestere mondta, hogy ha a világunk összes hallható hangját rögzítenénk (emberi hang, természet, állatok, hangszerek) és egy speciális hangkeverő berendezéssel egybe gyúrnánk, akkor pontosan az ÓM-hoz hasonló, folyamatos zengést kapnánk. Állítólag 2010-ben Bostonban egy kísérlet során felvették az ÓM hangot, bevitték a számítógépbe, és azt találták, hogy az ÓM frekvenciája pontosan megegyezik a Föld saját tengely körüli forgásának a frekvenciájával. Így bizonyos értelemben a Föld is az ÓM-ot zengeti. A szentek, risik és a jógik a bensőjükben hallják ezt, mert ez az Örök Szó, amely ott rezeg minden élő sejtben. Külön érdekesség, hogy még itt a nyugati világban, keresztény kultúrkörben is megtörténhet olykor. Dr. Eben Alexander idegsebész, a halálközeli élményében ugyanis szintén ezt a hangot hallotta.

„Az ÓM volt az a hang, amelyre emlékeztem azzal a mindentudó, mindenható és feltétel nélkül szerető Istennel kapcsolatban, de semmilyen őt leíró szó nem lenne elég kifejező”.

Shanti [Béke] mantrák

A shanti mantra egy ima, vagy ének a békéért, amelyet gyakran mondanak el hindu vallási rituálék, vagy szertartások előtt és után. Azt is mondhatjuk azonban, hogy felkészíti az elmét a meditációra. Segíthet az elmében felgyülemlett feszültség és stressz oldásában. A leggyakrabban azzal a megközelítéssel találkoztam, miszerint a béke mantrák az upanisadok korszakából származnak.

Hagyományosan bármelyik béke mantráról legyen is szó, mindegyik a shanti szó háromszori elismétlésével végződik. Vagyis a test, az érzelmek, és a szellem békéjéért éneklik. A buddhista gyakorlatokban a shanti három ismétlése a test, a beszéd, és a tudat békéjét jelenti.

De létezik erre a hármasságra egy másik megközelítés is. Ebben a fizikai világban élve olykor olyan csapásoktól szenvedünk, amelyeket nem tudunk befolyásolni. [Adhi-daivikam, szó szerint Istentől származó, vagyis a számunkra láthatatlan, megfoghatatlan világból érkező]. Úgyis, mint ártó entitások, karmikus terhek, természeti katasztrófák. Ez tehát az első shanti, a természet, és a természetfeletti felé.

Továbbá a mindennapi életünk során szembesülhetünk szomszédaink, rokonaink, barátaink, zajos szomszédok, ugató kutyák, telefoncsörgés, családi viták. Ez sok bosszúságot, vagy bánatot okozhat nekünk, de ezekkel szemben már van valamennyi ráhatásunk. Így a második shanti a látható világ [Adhi-bhautikam], az emberek és a környezet negatív hatásainak mérséklésére irányul.

A harmadik típusú zavar az egyetlen, amely felett teljes ellenőrzésünk lehet. Az Adhyatmikam jelentése „az énből fakadó zavarok”. Ilyenek például a stressz, fájdalom, betegség, rendellenességek, letargia, szorongás, vágy, féltékenység, harag, bánat, gyűlölet, és ehhez hasonlók. A harmadik shanti ezért arra a békére utal, amelyet önmagunkban kell megtalálnunk.

Sarvesham Svastir Bhavatu

OM

SARVESHAM SVASTIR BHAVATU

SARVESHAM SHANTIR BHAVATU

SARVESHAM PURNAM BHAVATU

SARVESHAM MANGALAM BHAVATU


„Óm,

Éljen minden lény jólétben,

Éljen minden lény békében,

Legyen minden lény tökéletesen elégedett,

Legyen minden lény élete sikerekben gazdag.”

Lokah Samastah Sukhino Bhavantu

OM

SARVE BHAVANTU SUKHINAH

SARVE SANTU NIRAMAYAH

SARVE BHADRANI PASHYANTU

MAAKASCIT DUHKHA BHAAG BHAVET


„Óm

Bárcsak minden lény boldog lenne,

Bárcsak minden lény mentes a betegségtől,

Bárcsak minden lény mások javát kívánná,

Bárcsak senki ne szenvedne.

Leginkább az Isa upanisadhoz szokták társítani, bár általános béke mantraként sok helyütt megjelenik. (Az upanisadok közül pl. a Brihadáranjaka upanisad elején is szerepel.) A legtöbb mantrához hasonlóan a fordítás itt is nehézségekbe ütközik. A szanszkrit szavak annyira tág jelentéskörrel rendelkeznek, és annyira mélyértelműek, hogy lehetetlen a populáris nyelvek hétköznapi kifejezéseivel pontosan visszaadni.

OM

Purnamadah Purnamidam

Purnat Purnamudachyate

Purnasya Purnamadaya

Purnamevavashishyate


„ÓM

Teljes az Ott, és teljes ez Itt.

Teljesből teljes felemelkedik.

Teljes a teljestől elszakad.

Teljesen mégis megmarad.”

A teremtett világ a Legfőbb Tökéletesség - lényegében a Brahman - megnyilvánulása. Mivel az Abszolút Igazság tökéletes, ezért a belőle származó létesülés is teljes, és egész. (De leagalábbis magában hordozza a tökéletessé válás lehetőségét.) Továbbá bármennyi teremtett objektum áradjon ki belőle, Ő mégis megőrzi a teljességét.

Ganésa mantra

Dicsőítő ének a csillogó és elbűvölő Ganésához, aki kiáradt a múlandó, duális világba, hogy bennünket egyhegyű elmével végzett összpontosításhoz segítsen. A név jelentése: Seregek Ura, mert Siva törpékből álló hadát vezeti, innen ered Ganésa másik neve, a Ganapati. [A Ganák gondviselője, gazdája.] Ganésának sok más címe és neve van, köztük Vighneshvara [Akadályok Ura] és Vinayak. Maharashtra-ban nyolc híres Ganesha-templom található, ez tükröződik az Ashta Vinayak elnevezésben. [Az ashta szó nyolcat jelent.] A mantra utolsó sora pedig kedvesen Atyának szólítja az istenséget. Ő a kezdetek segítője, és az akadályok elhárítója, továbbá az együttérzéséről is híres. A védikus iratok közül legkorábban a Rig-védában szerepel. Ganésát a legkönyörületesebb istenek közé sorolják, illetve Istennek Ő a könyörületes, segítő megnyilvánulása. Az erő, a bölcsesség, és a bátorság szimbóluma.

Ganeshának leginkább a négykarú formája ismeretes, amelyekben szimbolikus jelentőségű tárgyakat tart. Az egyik keze áldó tartásban van, a többiben lehet fejsze, kötél, lótuszvirág (megvilágosodás), kagyló (a tanítás hangja), illetve zászló (győzelem). A bölcsesség ékszereivel gazdagon díszített koronát, nyakéket, és övet visel. Sokszor ábrázolják kedvenc édességével, amely nem a falánkságát, hanem a lelki gyakorlatok édes eredményét tükrözi. A nagy elefántfej a bölcsességet, az ormány a hatékonyságot és az alkalmazkodóképességet jelképezi, a pocak pedig Ganésa azon képességét, hogy az életben történő jó és rossz dolgokat egyaránt békésen megemészti. Ő a démonok legyőzője is. Általánosságban az elefántnak kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak a védikus kultúrában. Többek között az uralkodói hatalom jelképe is, hiszen hajdanán csak királyok tarthatták. Az indiai kozmológiában nyolc elefánt őrzi a világmindenséget. Indra, a mennyei király hátas állata pedig egy négyagyarú fehér elefánt. A sakkjátékban (amely vélhetően perzsa-arab közvetítéssel jutott el Eurpába) az általunk bástyának nevezett bábut az ősi indiai Chaturanga nevű táblajátékból örököltük, és korántsem véletlen, hogy eredeti neve elefántot jelent.

Ez a mantra állítólag a Ganapati upanisad-ból származik, és egy Ganésa Úrhoz intézett ima, aki áttöri az akadályokat, és aki megadja nekünk a különleges, csodatévő erőket [sziddhi].

Ganésa Bídzsa mantra

OM GAM GANAPATAYE NAMO NAMAHA

SRI SIDDHI VINAYAK NAMO NAMAHA

ASHTA VINAYAK NAMO NAMAHA

GANAPATI BAPPA MORYA

Óm Gam Ganapataye Namaha

OM GAM GANAPATAYE NAMAHA

SHARANAM GANESHA

Visnu mantrák

A nyelvészek szerint a Vish szógyök jelentése: kiárad, szétterjed, beleivódik. Itt is tetten érhető az az alapgondolat, hogy Visnu a Mindenség fenntartó ereje, aki nem csupán energiája révén hatja át a halandó világot, de olykor a kozmikus rend helyreállítása céljából személyesen testet ölt a Földön. Visnunak tíz nagy földi testetöltése [Mahá Avatár] ismeretes. A legtöbb közülük vélhetően inkább mítikus lény, semmint valódi történelmi személy. Leginkább Ráma herceg, és Krisna (Visnu hetedik, és nyolcadik alászállása) személyéhez köthetőek dicsőítő énekek, himnuszok, és mantrikus dalok. A bhakti-jóga kardinális gyakorlata, hogy megidézzük ezt az Erőt, behívjuk az életünkbe. Ő/Az pedig kegyesen alászáll, és betölti a hívek szívét. Mindez a kegyelmi irányzatokkal (kereszténység és mahájána buddhizmus) mutat rokonságot.

Hare Krisna Maha-mantra

A Krisna név jelentését illetően jómagam két eltérő variánst hallottam. Szimbolikailag mindkettő rendkívül találó. Az egyik szerint a szó jelentése: sötét. Az ábrázolásokon Krisna bőre valóban olyan mélykék, mint amilyen az esőfelhők színe. Szokták azonosítani ezt a színt a kék lótusz virágával is. De úgy is felfoghatjuk, hogy a természetben a hatalmas kiterjedésű, szinte végtelen dimenziókat jelző dolgok (a vihar előtti égbolt, és a tenger) az emberi szem számára garantáltan kék színűek. Tehát az Isteni Valóság végtelenségét, illetőleg teljesen makulátlan jellegét (lótusz), az Átmant jelképezi, amely az emberben a test, és az érzékek börtönében sínylődik mindaddig, amíg rá nem ébred valós természetére. (Nem mellesleg, a legenda szerint Krisna börtönben született.)

A másik (közismertebb) változat alapján úgy mondhatnánk, hogy Krisna az Istenség Legfelsőbb személyisége, így hát e gyönyörű név eredeti tulajdonosa mindenki számára vonzó. Etimológiai elemzése szerint két szóból tevődik össze:

A Kris kifejezés a Legfelsőbb vonzó aspektusát jelenti. A ṇa szó jelentése lelki boldogság. Visnu nyolcadik inkarnációjáról beszélünk, aki a Mahábharata [Bharata Nagy Nemzetsége] című eposz egyik fontos szereplője, a Pandava hercegek barátja. India kulturális életének különféle ágaiban megjelenik, a költészettől a festészeten és a zenén át, egészen a táncművészetig.

Ha a kozmológiai elhelyezkedést nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy valahol a Bika és a Kos asztrológiai korszakának határán adta a tanításait. Bika-Vénusz jellemzők: rendkívül vonzó férfiként ábrázolják, aki mindig fiatal marad, tehénpásztorként ténykedik, transzcendens szerelembe esik a gópikkal, táncol és vigad velük, a fuvolajátéka elbűvölő, stb. Kos-Mars analógia: részt vesz a Bharata-nemzetség nagy háborújában, gyilkosság áldozata lesz, a konvencionális tanítások szerint Krisna halálával veszi kezdetét az emberiség sötét korszaka, más néven vaskor.

A mantra teljes jelentése:

Ó, mindenkit vonzó Úr! Kérlek, emelj ki a szenvedésekkel teli anyagi világból! Adj lelki erőt, hogy elérhesselek Téged; minden gyönyör illetve forrását, és egyesülhessek Veled!”

Eredete a Kali-santarana upanisad nevű szentiratban keresendő, de valójában Csaitanja Maháprabhu, a nagy bengális szent, az Arany Avatára (1486-1534) tette ismertté. A felszabadulás nagy mantrájaként tisztelik. A hagyomány szerint a materializmus szennyeződéseivel teli elme és szív megtisztításának leghatékonyabb eszköze ebben a korban, mely által lehetőség nyílik a transzcendencia intuitív megtapasztalására. Magába sűríti minden védikus himnusz lényegét, és az Úr hang-inkarnációjának tekinthető. Krisnának, mint avatárának a személye különösen erősen kapcsolódik a hangokhoz, hiszen mindig fuvolával a kezében ábrázolják, akinek mennyei muzsikáját hallván a gópik, sőt még a démonok feleségei is eksztázisba merültek. Ez megint nagyon mély értelmű kép. Az az ember, aki felül emelkedett az énközpontúságon, a vágyakon, tehát belül olyan üressé vált, mint egy fuvola, az hangszerré lehet a Felsőbbrendű Én kezében.

A Haré szó az Úr [Hari] ebűvölő örömenergiájának megszólító esete.

Krisna: A Legfelsőbb Úr, aki mindenkit vonzó, gyönyörteljes, s aki tiszta szeretetet ad annak, aki Reá emlékezik.

Ráma: A Legfelsőbb Úr, aki lelki erővel és transzcendentális boldogsággal jutalmazza a törekvő jógít.

Asthakshari Mantra - Óm Namo Narayanaya

Ez a mantra állítólag először a Száma Védában jelent meg. A fordítás valahogy úgy hangzik, hogy „Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom az Úr Nārāyaṇának.” (Aki Maga Visnu.) Nāra azt jelenti, hogy víz, míg az ayaṇa egyfajta pihenőhely. Az Úr Visnu a világ megteremtése során egy hatalmas kiterjedésű asztrális óceán vizén pihen. Az Úrnak ez a formája négy karral rendelkezik. Ennek a teljesebb megértéséhez hívjuk segítségül a Bhagavata Purana nevű vaisnava szentiratot, amely így fogalmaz: Az Istenség első megnyilvánult személyisége megteremtette az ok és okozat energiáit, és mint Maha-Visnu, lefeküdt erre a kauzális felhőre. Majd tovább lépett lefelé, Aranytojásokká, Univerzumokká osztotta szét magát, és belépett minden Univerzumba. Egy-egy része Visnuként lefeküdt az Univerzum (asztrális) vizére, köldökéből egy lótusz sarjadt, tetején Brahmával, az Univerzum mérnök-mesterével. Brahma anyagi teremtése révén az Isten sok alakban jelent meg, lett ezer arca, keze, lába, szeme. A szellemi létező mégis örökre megmarad, a teremtett anyagi összetevőktől meg nem kötözötten. A szentirat végső felhívása ez: Énekeljük tehát a legfőbb Isten dicsőségét az Ő kiterjedéseivel együtt!
De a jógikus értelmezés megint csak tágabb, mint a mitológiai. vagyis Nāra kifejezés egyenértékű az Átman fogalommal, az ayaṇa pedig a Lélek valódi lakhelyére utal. Szvámi Vishwananda a következő fordítást adja:
Tiszteletem a Legfelsőbb Úrnak, aki mindenütt jelenvaló, akiben menedéket veszek, aki örök, akiben gyönyörködöm és akiben igaz boldogságra lelek.

Sri Ram mantra

Jelentése: „Dicsőség a szentséges és győzedelmes Rámának.” Formálisan Visnu egyik avatárjának a dicshimnusza ez, aki a mitológiai bronzkorban élt a Földön, és akinek nevéhez a Rámájana c. eposz köthető. Tehát az evangélium szellemében úgy is értelmezhetnénk, hogy Áldott, aki jön az Úr nevében.Va lójában a „Sri Ram, Jay Ram” csak egy emlékeztető. Amit felidéz bennünk, az a saját valódi, személyiségen túli lényünk élménye. Időről időre azért jönnek szentek, bölcsek és megvilágosodott lények ebbe a világba, hogy erre emlékeztessenek bennünket.

Erről szól Indiában a Fények Ünnepe, a Díváli. Díváli vagy Dípávali egy szó szerint ragyogó indiai fesztivál, az indiai újév kezdete. A hindu holdnaptár szerint október végére, november elejére esik. A szanszkrit deepa [dípá] szó fényt, az avali sort, füzért jelent. Ilyenkor a házakban, és az otthonok előtt kis olajmécsesek égnek egész nap és éjszaka is. A fény a megvilágosodást és a jónak a gonosz felett aratott győzelmét jelképezi. Hinduk milliói emlékeznek arra, hogy az isteni Ráma király 14 évig tartó száműzetés után visszatért Ayodhyába. (Ez a mozzanat Jézus dicsőséges virágvasárnapi bevonulására hajaz. Ott nem a fények voltak az esemény kellékei, ott az emberek a felső ruháikat, oaljágakat, és virágokat terítettek a lába elé, de a lényeg ugyanaz.)

David Frawley szerint a RAM mantrával az Isteni Fény védelmében sütkérezhetünk. Megnyitja auránkat a Teremtő Intelligencia számára, viszont bezárja azt az asztrálsík alacsonyabb hatásai előtt. (Mindenféle lelki betegségnél és elmebajnál biztonsággal alkalmazhatjuk.)

Érdemes észben tartanunk, hogy Ráma herceg története - mint bármely más mítikus mese - elsősorban szimbolikus. Még akkor is, ha netán létezik történelmi alapja.

  • Ráma herceg az Átman [Önvaló], tehát az esszenciális énünk megtestesítője. Egy napszerű hősről beszélünk, aki az emberfelettit, a legdicsőségesebbet, a legtündőklőbbet testetsíti meg. A képzőművészet úgy örökíti meg, mint aki mindig magánál tartja íját, és nyilait. Tehát állandóan készen áll a gonosz, visszahúzó erők elleni küzdelemre.

  • Szíta pedig a személyiség reprezentánsa, aki mindaddig boldog, míg az isteni minőség közelében lehet. (Akár a palotában él, akár a dzsungelben.)

  • Amikor a figyelmünk a világi kívánságok felé fordul (ezt jelképezi a történetben az arany színű őz, amely szinte megbabonázza Szítát), akkor távol kerül az isteni éntől, és a tíz érzék rabul ejti Őt. Rávanát, a Szítát elrabló démonkirályt ugyanis 10 fejjel ábrázolják. (Önkéntelenül adódik a párhuzam a bibliai teremtéstörténetnek azon szakaszával, amely Éva megkísértését írja le.)

  • Szíta azonban Rávana fogságában visszautasítja az aranypalotát (vagyis a világi hívságokat), és nem hajlandó fogadni a démonkirály udvarlását. Ez az a mozzanat, amikor mi emberek felismerjük a vágy és a vagyon hiábavalóságát, és elkezdünk eltávolodni a felszínes csillogástól.

  • Ráma herceg később küld egy gyűrűt is szeretett hitvesének, hogy a hitét, és kitartását erősítse. (Amiképp minden igazszívű szellemi gyakorló is folytonosan kap jeleket a belső mestertől.)

  • A majmok és a medvék népében szövetségesekre lel, magyarán szólva hozzá képest jóval alacsonyabb tudatminőségben álló lények válnak segítőivé, és viseltetnek oly nagy odaadással iránta, hogy az életüket is képesek odaadni a küldetésért. (Akárcsak Jézus tanítványai esetében.)

  • Ráma herceg elesik a démonokkal vívott küzdelemben, de csodás módon feltámad. (Akárcsak Jézus. Vagyis az isteni én halhatatlan.)

  • Hanumán, az eszes és fürge majomharcos - aki egészen kiemelkedő helyet foglal el a hindu panteonban -Ráma herceg legnagyobb és lagalázatosabb híve lesz. Ez már bőven előrevetíti a bhakti jóga későbbi felvirágzását. Ő a mesteréhez, gurujához tisztelettel és szeretettel viszonyuló hű szolga eszményképe. Ráma iránti odaadása, bátorsága és önzetlensége nemes tettekre sarkallja.

  1. Ő eszeli ki, hogy miképpen kelhetne át a sereg a tengeren Lanká szigetére.

  2. Életét kockára téve beoson a démonkirály palotájába, hogy hírt vigyen a fogságban sínylődő Szítának.

  3. Elhozza a a Himalája egy részét, hogy az azon termő gyógynövények segítségével Ráma új életre kelhessen.

Siva mantrák

Siva a hinduizmus egyik legfontosabb istenalakja, a „hindu háromság”, a trimúrti harmadik tagja, a teremtő Brahmá és a fenntartó Visnu mellett az Isten pusztító, egyben pusztítva újjáteremtő aspektusa. A hindu istenek közül talán Siva alakja a legösszetettebb, a hozzá kapcsolódó tradíció egy évezredeken átívelő folyamat során gazdagodva nyerte el napjainkban ismert formáját.

Kultuszában az indiai szubkontinens számos helyi hagyománya olvadt össze a védikus-árja Vihar isten, Rudra alakjával, akinek neve gyakran a sivam jelzővel együtt jelenik meg a himhuszokban. Az árják előtti népeknél létezett egy „proto-Siva” kultusz. Az Indus-völgyi civilizációból (Harappában és Mohendzsódáró) reánk maradt tárgyi emlékek között számos olyan különös figurát találtak, melyek ős-Siva ábrázolásnak minősíthetők. A legismertebb pecsételők egyikén látható Siva-Pasupati (az Állatok Ura), aki vadállatokkal körülvett trónuson ülő, háromarcú, ithyphallikus (merevedésben ábrázolt) férfialak. Ezért feltételezik, hogy a linga-imádat gyökerei ide nyúlnak vissza. Jógapózban helyezkedik el, bikaszarvas fejdíszt, és tigrisbőrt visel, a későbbi ábrázolásokon Mahájóginként (Siva, a Nagy Jógi) köszön vissza. Az összeszorított talpak, a térdekre helyezett, lefelé mutató kézfejek semmiképp sem véletlenszerűek, hanem meghatározott ülésmódra (ászana) és kéztartásra (mudrá) utalnak, melyek a meditációval és a jógagyakorlattal állnak kapcsolatban. A későbbi sivaita ikonográfiában jellemző elem a felsőtestet takaró tigrisbőr, ahogyan a a bikaszarvas fejdísz is visszaköszön, hiszen Siva hordozóállata nem más, mint a Nandi nevű bika.

Úgyszintén lényeges megemlíteni, hogy Sivát nyitott harmadik szemmel jelenítik meg. Az emberi testben található Adzsna csakrát ezért Siv-Netrának [Siva Szeme] is szokták hívni. Adzsna körülbelül annyit tesz, mint parancsolni, uralomban lenni. Nyilvánvalóan a magunk feletti uralomról van szó, amint azt a jóga szó értelmezésénél is tapasztalhattuk. Siva pedig a Jóga Ura. Szimbolikájának fontos eleme a háromágú szigony is. Hiszen Ő a 3 világ [fizikai, asztrál, kauzál], a 3 gúna [tamasz, radzsasz, szattva], valamint a 3 tudatállapot [ébrenlét, álom, mélyalvás] ura. Mindezt a homlokára festett 3 vízszintes vonal jeleníti meg. A Svétásvatara upanisadban például úgy jelenik meg, mint a Végső Valósággal, a Brahmannal, az abszolútummal azonosított Legfelsőbb Személy.

A minőségek felettiségre utal maga Siva név is. Legalábbis Ádi-Sankarácsárja, a nagy védantista szvámi értelmezése szerint: „Siva Az aki a legtisztább, illetve Az, akire nem hatnak a prakriti gunái, az anyagi természet kötőerői. Ő Az, aki mindenkit megtisztít, aki kiejti a nevét.“ Siva az, aki megszabadít a létforgatag szenvedéseitől, aki véget vet minden szenvedés okának, a tudatlanságnak. (Megjegyzem, számos lehetséges interpretációs kísérlet született, a jelek szerint nincs teljes egyetértésen alapuló végső megállapodás.)

Az egyik legtöbbször szereplő névváltozata a Hara: „elvevő”, „eltávolító”, „elragadó”, „(el)pusztító”. Egy másik, gyakran használt neve: „Sankara“ [„a Jóságos, Megváltó“]. A Sankara szó a „Sham“-ból és a „Kara“-ból tevődik össze, melyek közül az első tag a boldogsággal teli tudatot [Sat-Cit-Ananda] jelenti, a második jelentése pedig: „az, aki ezt megteremti“. A Shankara etimológiailag tehát azt jelenti: „az, aki az Isteni Tudatot és az Isteni Boldogságot minden lényben felébreszti“.

Siva különféle megnyilvánulási formái által egyidejűleg képviseli a tökéletes mozdulatlanságot (Daksinamúrti formájában jógaülésben meditál a Himalájában), és a totális dinamizmust (Ő Natarádzsa, a Kozmosz Lüktető Táncának Ura). Szokták még a Nilakantha [Kéknyakú, vagy Kéktorkú] jelzővel is illetni. Ehhez tartozik a következő mitologikus, mesés történet.

Sankara Karunakara

Ahogy fentebb említettem, Sankara Siva egyik neve a sok közül. A Karuna könyörületes cselekedet, vagy aktív könyörületesség. Általánosságban minden olyan tevékenységre vonatkoztatható, amely mérsékli az élőlények szenvedéseit. Ideája a hinduizmusban és a buddhizmusban (különösen a mahájána irányzatokban) egyaránt meghatározó szerepet játszik. Parameshwara [Paramésvara] - a Legfelsőbb Úr, Jagadeeshwara [Dzsagadísvara] - Aki mindeneket teremtett.

Om Namah Shivaya [Óm Nama Sivája]

Mindig különleges ajándéknak számít, ha a szakrális dalokat spirituális mesterek előadásában hallhatjuk. Tekintettel arra, hogy Sri Vasudeva nem tartozik a közismert mesterek közé, fontosnak tartom az Ő hiteles bemutatását.

Maha Mrityunjaya Mantra

[Mahá Mritjundzsaja Mantra]

OM TRIYAMBAKAM YAJAMAHE

SUGANDHIM PUSHTIVARDHANAM

URVARUKAMIVA BANDHANAN

MRITYOR MUKSHIYA MAMRITAT


Fonetikusan:

ÓM Trjambakam jadzsámahé szugandhim pusti-vardhanam | urvárukam iva bandhanán mritjór muksíja má ’mritát

ÓṀ a háromszemű Istenhez imádkozunk,
az erénytől illatozóhoz, a jólét és virágzás adományozójához,
Bár leválasztana, mint egy érett uborkát, a halál kötelékéről,
s helyébe tenné a halhatatlanságot, a végső megszabadulást.

Sokak szerint ez a legszentebb, legvarázslatosabb gyógyító, megtisztító erejű Shiva-mantra, meg az egyik legősibb is. A Rig-Védából származik, a Rudra-mantra első versszaka. Ez egyben egy móksa mantra is, azaz felszabadulást ad (a születés és halál körforgásából). A mulandóság [Mritya] Nagy [Maha] Legyőzője [Jaya]: Siva, a Háromszemű [Triyambakam]. Tőle kéri ez a mantra, hogy a haláltól megszabadítva [Mukshiye] vigyen a halhatatlanságba [Amrita].

Szóham Sivoham [eng.: SoHum ShivoHum]

Univerzális, vagy természetes mantrának is szokták nevezni, mivel a légzés ütemére történik a „szó és a „ham” tagok kiejtése. A „szó” hang kiadása belégzésre történik, a „ham” pedig kilégzésre, tehát a légzés ritmusa adja az alapját. A Szó jelentése: „teremtő tudat”, a ham jelentése: „én vagyok”. Tehát Én és a Végső Valóság egyek vagyunk. Az ind őshagyomány számos iskolájában alapvető tézisnek számít, hogy a Valóság [Brahman] változatlan, ok nélküli, leírhatatlan, és el nem múló. Bármi tehát, aminek kezdete és vége van, az nem lehet a Végső Valóság. Éppúgy axiómaként kezelendő az is, hogy lényünk legbelső, központi magva [Átman, Önvaló, Purusa] halhatatlan, és bár a testi korlátozottság folytán lefokozott minőségben van, lényegileg mégis egyenlő minden teremtett dolgok eredetével és ősforrásával [Brahman, Abszolútum, Purusóttama].

Káli-Durga mantra

A tantra a védikus iratokkal és a klasszikus indiai filozófiákkal szemben az emberi testet a kozmosz és az istenségek képviselőjének tekinti. E nézet szerint a szellemi és testi koncentráció útján, a testben lévő energiaközpontokon áthaladva elérhető a transzcendens szféra. Ezen misztikus fiziológia az emberi testben Sakti megnyilvánulását látja, és azt vallja, hogy a maradandó boldogság elérése nem lehetséges a testi lét figyelmen kívül helyezésével. Ebből következik, hogy a nőket nagyra becsülik, és a női mestereknek sokkal lényegesebb szerep jut, mint a tradicionális ösvényeken. Rámutat arra is, hogy a még fel nem ébredettek számára a világi öröm a transzcendens eksztázis pótszere, a megvilágosodottak számára viszont az öröm a napvilágra került eksztázis.

A híres „Ölelő Szent“, Amritanandamayi Ma erőteljes előadásában hallhatjuk ezt a varázslatos szakrális költeményt. Ez szigorúan véve nem egy mantra, de kivételes lehetőség, hogy egy ilyen minőségű női mester átadásában kaphatunk egy Káli istennőhöz intézett tradicionális himnuszt.

Maha Laksmi Mantra

Maha Laksmi jelentése: Nagy Jószerencse, Nagy Bőség.

Laksmi istennő Visnu felesége. Ő képviseli a jólétet, szépséget, kreativitást, intuíciót, szerencsét, bőséget, tisztaságot, továbbá a termékenységet, lágyságot, odaadást, elfogadást.

Sakti az Istenség női aspektusa, és a mitológia több arculatát is bemutatja (Laksmi, Szaraszvati, és Durgá). Mint ahogyan a Navaratri fesztivál is, amely hagyományosan egy tíznapos rendezvény. Minden istennőt három napon át ünnepelnek. Az első három nap Káli ünnepe, a második három Laksmié, majd Szaraszvati következik. Filozófiai megközelítésben: Az első három napon (Káli napjai) a pusztítás felkelti a felelősség érzését, elindítva az emberekben a saját negatív késztetésük legyőzését. A második három napon, Laksmi napjain megkezdődhet a belső értékek megtalálása: önkontroll, tolerancia, szeretetérzés kiteljesedése. Szaraszvati három napján pedig a kereső elindul az önfelismerés útján. Ez azonban csak tanulással lehetséges, ehhez odaadás és befogadóképesség szükségeltetik.

HEY MAHA LAKSHMI

HEY SARASWATI

HEY MATA KALI

JAGADAMBE JAY JAY MA

JAGADAMBE JAY JAY MA

HEY MA DURGA, HAY MA DURGA

HEY MA DURGA JAGADAMBE JAY JAY MA

Fonetikusan:

Hé Maha Laksmi

Hé Szaraszvati

Hé Mata Káli

Dzsagadambé Dzséj Dzséj Má

Hé Má Durgá, Hé má Durgá

Hé Má Durgá, Hé má Durgá

Maha Lakshmi jelentése: Nagy Jószerencse, Nagy Bőség.

Ambe: teremtő erő,

Jagad: a világ

Jagadambe: a világot megteremtő erő, és mivel ez a himnusz az Isteni Anyához szól, ezért a Világ Anyjáról van szó.

Guru Mantra - Gurur Brahma, Gurur Vishnu, Gurur Devo Maheshwara

Fonetikusan:

Gurur Brahmá, Gurur Visnu, Gururdevo Mahésvara

Guru Szaksat Parabrahma, Taszmai Srí Guruvé Namaha.

A Guru Brahma, a Guru Visnu,

A Guru az Úr Mahesvara.

A Guru bizony a Legfőbb Valóság.

Hódolatomat fejezem ki előtte.

A Guru azért jelenik meg konkrét formában, hogy véget vessen az emberi tudatlanságnak. Ő az, aki aláássa a szemünket elvakító szokásmintákat. Valójában csak egy guru létezik, és az nem fizikai. Azonban ennek az erőnek a működése egy emberi végponton keresztül valósul meg. Indiában szokás azzal a hasonlattal élni, miszerint a tudattalan szenvedéseink börtöncellájának kulcsa a mester kezében van. Úgy is mondhatnánk, hogy a Guru magát az Istenti Erőt képviseli. Ő az, aki a nem láthatót, az érzékszerveken túlit, a felfoghatatlant adja át nekünk.

Ramana Maharsi-hoz fűződő, mantrikus dicsőítő dalok

Aksharamanamalai [Szavak hitvesi virágfüzére]

A Szavak hitvesi virágfüzére az első és a legfontosabb az Arunácsalához írt himnuszok közül, mely válaszképpen íródott szádhu követői imáira, akik jól megkülönböztethető imádságos verset kértek tőle. (Természetesen a himnusz refrénje egy mantra.) A szövegről bővebben ezen a linken.

Sri Ramana Satguru Rayane

Ez a dal Sri Satyamangalam Venkataramana Iyer öt dalának egyike. Bár Iyer csak egyszer találkozott Bhagavan Ramanával a Virupaksha-barlangban, és csupán 4 napot töltött Vele, ezalatt az idő alatt négy dicsőítő dalt énekelt. Hazatérése után pedig elküldte az ötödik dalát, amely a „Ramana Satguru Rayane.”
A szövegről bővebben ezen a linken

Pavamana (Megtisztító) mantra

OM ASATO MAA SADGAMAYA,

TAMASO MAA JYOTIR GAMAYA,

MRITYOR MAA AMRITAM GAMAYA,

OM SHANTIH, SHANTIH, SHANTIH

A mantra szövege magyar átírással:

ÓM aszató má szádgámájá

Tamaszó má dzsjótir gámájáá

Mritjor má ámritám gámájá

Óm, Sánti, sánti, sánti

„Óm,

Vezess engem a káprázatból az Igazságba.

Vezess engem a sötétségből a Fénybe.

Vezess engem a halálból az Örök Élet Nektárjához.

ÓM béke, béke, béke.”

A mantrát eredetileg a szóma-áldozat bevezető dicsérete során az áldozatot támogató patrónusnak szánták. A Brihadáranjaka upaniṣad 1.3.28 verse, mely később önálló imaként is elterjedt. A spirituális felébredés rendkívül fontos mantrájaként tartják számon. Nagy Felszabadító Mantrának is nevezik, számos jóga- és meditációs gyakorlatba beépítik. Az imádságban Istenhez (a Belső Mesterhez) fohászkodunk, hogy szabadítson ki minket az érzéki lét káprázatából és homályából, s az ezzel együtt járó halandóságból a fölébredett öntudat világosságába, a halhatatlanságba. Ez a nagy átmenetek mantrája, és különösen a legnagyobb átmenetre, a halálra készít fel. A Pavamana kifejezést olykor a Szóma szinonimájaként használják, amely a Halhatatlanság Itala a védikus mitológiában.

Tumare Darshan Ki Bela

„Beköszöntött az a gyönyörű időszak,

Amikor végül a darsanodban részesülhetek, és táncolhatok Veled.

Itt az ideje, hogy az örömöt belélegezvén, az Áldásodban létezzek.”

Ezek a sorok óriási hálát fejeznek ki, és utalnak a megvilágosodott lény jelenlétének felülmúlhatatlan ajándékára. Ezt a dalt Szvámi Yashwant Dev írta, tehát nem tradicionális mantra, jómagam mégis nagyon átütőnek tartom. A világ Deva Premal előadásában ismerte meg, de természetesen mások is szokták énekelni. Mooji énekesei egy bővített variánst adnak elő.

...és bár a dal kifejezetten indiai, most svéd amatőr előadók tolmácsolásában is hallhatjuk, a globális ökumené szellemében.

TUMARE DARSHAN KI BELA

YE MAUSAM RAS RACHANE KA

LIYE ULLAS KI SANSE

SAMAI MASTI ME JINE KA

Guru Arati

Az Aratit a klasszikus hindu rituális istentiszteletek [púdzsa] végén szokás végezni az Úrnak vagy egy szentnek. Jobb kezünkben, az óramutató járásával megegyező irányban köröket írunk le egy lámpával vagy fáklyával, hogy az Úr teljes alakját fénybe borítsuk. Amíg a fény körbejár, hangosan vagy magunkban imádkozunk, énekelünk, vagy csak egyszerűen gyönyörködünk az Úr látványában, amelyet megvilágít a fény. Az arati végén kezünket a láng felé helyezzük, majd gyengéden megérintjük a szemünket és a fejünk tetejét. Gyakran végzik kámforral, amely spirituális jelentőséggel bír. Ha a kámfort meggyújtják, magától teljesen elég, anélkül hogy bármilyen nyomot hagyna maga után, így belső hajlamainkat szimbolizálja. Ha tehát meggyújtjuk a tudás tüzével, amely megvilágítja az Urat (az Igazságot), akkor hajlamaink tökéletesen elégnek, és nyoma sem marad az egónknak, amely megteremtette bennünk az individualitás érzését.

Az Arati a fény körbehordozása, vagy fénylengetés. A Guru képe, vagy szobra előtt végzett szertartást hívják Guru Arati-nak. Léteznek olyan spirituális rendszerek (pl. a Vadzsrajána buddhista vonalak), ahol vajmécseseket gyújtanak a mester szobra (képe) előtt.