Metafizikai összefüggések - Keresztény mantrák

Ajánlott oldal

Keresztény mantrák

MÁS SZÓVAL: RÖPIMÁK

A kereszténység ortodox ága még erősen őrzi ezt a fajta hagyományt. Az is tény, hogy a Taizei Közösség szintén jó néhány röpimát feldolgozott. Arról nem is szólva, hogy John Main nagy küzdelmek árán, a bencés keretek között újraélesztette a mantra-alapú meditációt. Mégis, jómagam szeretem ezt az egészet egyben látni, és láttatni, nem csupán részhalmazaiban.

A kereszténységről rendhagyó módon ezen a linken

Alleluja

ALLELUJA [másként Halleluja, Hallelujah] – a héber „halal” szó jelentése: dicséret; a szó végén a „jah” a héber Jahve rövid változata. Tehát betű szerint annyit tesz, hogy dicsőség Jahve-nak. Szent Ágoston szerint az ókori gyülekezetek hagyománytiszteletből őrizték meg a héber szót. Zárójelben mondom, hogy néhány vallás esetében, a kezdetben törzsi istenségek nevével kezdték jelölni a Végső Igazság, vagy Legfelső Tudati minőség síkját. (Pl. Jahve, Allah, Krisna.) De ahogyan Mózes számára sem egy alacsonyrendű entitás tiszteletét jelentette, éppúgy a korai keresztényeknél sem. Sokkal inkább annak a Valakinek (Valaminek) a magasztalására szolgál, amely minden teremtett létezőt megelőz. Akit Jézus Abba [Atya] néven említett. Mózesnek az égő csipkebokornál bekövetkezett látomását felidézve („Ehje Aser Ehje”, vagyis Én Vagyok az Örök Létező), Ramana Maharsi ekképpen beszél erről:

A Létezés az Önvaló. A „Vagyok” Isten neve. Isten összes meghatározása közül egyik sem annyira találó, mint a bibliai kijelentés: „VAGYOK, AKI VAGYOK” (Kiv 3,14).

Arab ortodox kórus

Görög ortodox kórus

Szír ortodox kórus

Ha igazán szeretnénk átérezni az ortodox rendszer erejét, akkor hallgassuk meg, hogy Ők miképpen adják elő a kereszténység alapimájának tekinthető Miatyánkot. Azt a fohászt, amely az egyházi liturgiában gyakorta elszürkül, és gépies kántálássá silányul.

A Nagyboldogasszony Egyházközség kórusának előadásában [elérhető ezen a linken]

Maranatha

Az ír származású John Main atya, korunk egyik nagy szerzetes-prófétája felismerte, hogy a korai monasztikus irányzat az evangéliumot kontemplatív úton közelítette meg. Ezért a Távol-Keleten megtanult hiteles meditatív módszereket átültette az „angol táptalajba”, így született újjá a bencés meditáció, amely által az egyén az elmétől a szív felé mozdulhat. Keresztény hasonlattal élve úgy is mondhatnánk, hogy a mantra a kalapács, amely lebontja a válaszfalat a külső és belső életünk között. (Mint ahogyan a Szentek Szentjének kárpitja is kettéhasadt Jézus halálakor.) A bencések a Jézus-ima bármely formáját helyeslik, mégis főképpen az ősi egyház arámi nyelvű szent szavát, a „Maranathát” ajánlják meditációs objektumként. John Main rögtönzött meditációs beszédeinek gyűjteménye a Filosz könyvkiadóban látott napvilágot dr. Szász Ilma fordításában. Alapelvét úgy fogalmazhatnánk meg, hogy: „A Szótól a Csendig”. John Main azt javasolta, hogy addig ismételjük a mantránkat, amíg képesek vagyunk rá, és amíg el nem hallgattat bennünket a forma fölötti Csend. Őt néhány éven belül elhallgattatta, és magába ölelte az Isten Csendje. Olyannyira, hogy legközelebbi munkatársa és utódja, Laurence Freeman úgy érezte magát a közelében, mintha Magával Jézussal lenne. Annak érdekében, hogy megízlelhessük a bencés lelki megújulás gyümölcseit, létrehoztam egy rövid válogatást:

John Main meditációs útmutatásai

Ez az Úr Jézus anyanyelvén elhangzott fohász, Pál apostolnak a korinthusi gyülekezethez írt első levelében maradt fenn. Bizonyára általánosan elterjedt korai keresztény köszöntés volt. Az a tény, hogy Pál apostol görögöknek, görögül írva, arámi fordulattal élt, csak azzal magyarázható, hogy ez egy állandósult szókapcsolat volt, amelyet a többi keresztény közösség is használt. Mélyenszántó nyelvészeti fejtegetésre nem vállalkoznék, de a jelenlegi ismereteim szerint egy kétértelmű kifejezéssel állunk szemben, amely a tagolástól függően úgy is értelmezhető, hogy „Jöjj el Uram”, és úgy is, hogy „Az Úr eljött”. E rövid formula tehát a hívők reményét és hitét egyaránt kifejezte.

Ortodox Jézus-ima

A Jézus-ima története természetesen még a görög kolostorokat is megelőzi. Jézus maga mondta: mikor imádkoztok, ne legyetek bőbeszédűek, mint a pogányok. E tanácsát követi a mantra, vagy röpima praxisa. Célja az isteni csend meglelése, Istenről való meditáció, és szüntelen imádkozás révén. A sivatagi atyák ezt az utasítást kapták: Ülj a kunyhódban, egyél keveset, és szívedben mindig szóljon a vámos imája: Uram könyörülj rajtam - és meg leszel mentve. Olyannyira, hogy sokukban a „folytonos imádkozás” hatására a Szent Szellem kegyelmi ajándékai (tehát bizonyos tudati, telepatikus, és gyógyító képességek) jelentek meg. Az ortodox ág erősebben őrzi a tradíciót. Az állandó imádság begyakorlására különféle rövid bibliai szövegeket, többnyire zsoltárverseket, egyszavas imádságokat használtak. Ez volt tehát a keresztény meditáció ősformája. A sivatagi atyák tanításait közvetítő Cassianus „formula”-ként említi ezt a bizonyos szót.

Lassanként Jézus neve uralkodó helyet kapott ezekben a röpimákban. A teljes szöveg így hangzik: „Uram, Jézus Krisztus (Istennek fia), könyörülj rajtam (bűnösön)”. Annak érdekében, hogy a félreértéseket elkerülhessük, itt fontos megemlíteni, hogy a „bűnös” kifejezés nem pontos fordítása a görögnek, ami inkább valami olyasmit jelent, hogy:„aki utat tévesztettem, aki nem ütöm meg a mércét”. Azokon a nyelveken, melyeken a Biblia íródott, a bűnnek fordított szavak azt jelentik, hogy „elvéteni a célt”. Ilyeténképpen a mondat valódi értelme valami olyasmi lenne, hogy: „Uram, Jézus Krisztus (Istennek fia), könyörülj rajtam (tökéletlen emberen).” A gyakorlás során az imádság szavainak száma időről-időre, önkéntelenül csökken. Végül csak Jézus neve marad a szakadatlan ismétlés tárgya. Sőt, egyszer csak a név is elhallgat. Az ókori remeték úgy tartották, hogy lelket formáló ereje csak akkor van ennek az imának, ha a lélegzéssel összehangolva gyakorolják.

A késő középkorban az Athosz-hegyen lakó szerzetesek a körükben elterjedt spiritualitást Hallgatag Szent Jánostól eredeztetik. Később ez hészükhaszta imamódként vált ismertté. (A görög hészükhia kifejezés nyugalmat, csendet, egyedüllétet, zavartalanságot, megnyugvást, békét jelent.) A XIX. század Oroszországban a lelkiélet nagy tanítómestereinek, a sztareceknek a kora. Ők már nem sokat törődtek a testi technikával, mert úgy vélték, hogy az imádság lényege a lélek és a szív egyesülése, és azt a munkát Isten kegyelme viszi végbe abban az időben, amit ő határoz meg.

A Jézus-imáról bővebben itt: chotki.hu.

Tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy a keményvonalas keresztény irányzatok még csak hallani sem akarnak arról, hogy netán a szemlélődő ima, és a keleti mantrikus meditatív út egyenértékű lehetne. A jó hír (és számomra vigasz), hogy akadnak elvétve olyan érett szemlélettel bíró, elkötelezett keresztény emberek, akik képesek ezt az egyezőséget - legalább részlegesen - megszavazni. Amint az itt következő blogbejegyzés is tanúsítja.

Mantra-e a Jézus ima c. írás a hesykhia.blog.hu oldalon [elérhető ezen a linken]

Kyrie Eleison - Uram, irgalmazz [Domine, miserere ]

A Kyrie Eleison [Uram irgalmazz] eredetileg görög nyelvű imádság - amely később beépült a latin miserendbe is - tehát úgy tartom igazságosnak, hogy az ízelítőt az ortodox rendszerből merítsem. A 14. században érte el csúcspontját az aszketikus élet az athoszi kolostorokban. A 18. század vége felé pedig megjelent a Filokália („Az erényből fakadó szépség szeretete”) című gyűjtemény, amely a keleti egyházakban ma is közkedvelt, és amely az atyák legjelentősebb írásait tartalmazza a Jézus-imáról.

De hogy teljesen fair magatartást tanúsítsak, ezért egy - a kereszténység nyugati ágából származó - másik változatot is közzéteszek. Ezúttal azonban egy kissé rendhagyóan, a sokat vitatott Templomos Rend hagyományából. A darab érdekessége, hogy a dallamvezetése valahol épp Bizánc és Róma között félúton található, vagyis olyan, mintha ötvöződne benne a görögkeleti stílus a gregoriánnal, megfűszerezvén az előadásmódot egy csipetnyi harciassággal is.

Ámen

Habár a görög nyelvben ἀμήν-nek [amén] írják, a szó nem görög eredetű. Az ámen a héber 'mn' gyökből származik, ami stabilitást, megbízhatóságot, igazságot jelent. Amikor kimondjuk az áment, egy imát vagy egy szöveget a magunkévá teszünk. Kimutatjuk, hogy megbízunk a másikban: Igen, amit most hallottunk, az megbízható, ezért mondunk rá áment, igent. De a héber terminusnak van egy interperszonális jellege is. Amikor lezárjuk az imát egy ámennel, azzal kifejezzük: Rá hagyatkozunk, Benne bízunk. Mózes könyvében olvashatjuk a leviták kijelentéseit, melyre a nép így felelt: „Ámen”. Jézus, aki arámi nyelven beszélt, gyakran használta ezt a szót; János evangéliuma több példával is szolgál. Gyakran kezdte beszédeit ezzel a fordulattal: „Ámen, ámen, mondom nektek…” . Ezt gyakran „valóban”-nak, vagy „bizony”-nak fordítják.

A hinduk ÓM-ja jelentését és lényegét tekintve is azonos a judeo-keresztény Ámen-nel. Maga Jézus vitte ezt a szót közelebb az ÓM ősmantrához, mikor kimondta: „Én vagyok az alfa és az ómega.” Olyannyira, hogy az indiai keresztények Óm Jézus Krisztust énekelnek.

Bővebben az ÓM hangról [elérhető ezen a linken]

Ani Hu

Itt nagyon fontos megjegyezni, hogy az Ani Hu kifejezés arámi. A héber Ahn-Ehje-Hu szövegből egyszerűsödött le. Megfelelő hangsúlyozással érzékeltetni tudták, hogy pusztán köznapi használatról van szó, vagy az Isten személyének megjelöléseként hangzik el. Amikor Jézus Kajafás előtt önmagára vonatkoztatta ezt, a főpap azonnal megtépte a ruháját, mert istenkáromlásnak tekintette. Olyan értelmet nyert ugyanis, hogy ahol ÉN ott VAGYOK, ott az Örökké Létező Isten van jelen. (Így kapcsolható tartalmilag az Ehje Asher Ehje formulához.) Jézus úgynevezett Én vagyok mondásai az Ani Hu szókapcsolattal kezdődnek.

„Én vagyok az élet kenyere.”

„Én vagyok a világ világossága.”

„Én vagyok a kapu.”

„Én vagyok a jó pásztor.”

„Én vagyok a feltámadás és az élet.”

„Én vagyok az út, az igazság és az élet.”

„Én vagyok az igazi szőlőtő.”

Rendkívül szomorú, hogy már a görög fordításnál torzulás következik be. Az Ego eimí [εγώ είμαιí] ugyanis csak egy személyiségszerű „Én vagyok”. Az Ani Hu viszont a felsőbbrendű énünkre utal: Én Ő/AZ vagyok. Ilyen értelemben a szufi ANAHU-val és a hindu SOHUM [szóham] mantrával egyenértékű. Sőt, néhány spirituális mester a HU mantrát az ÓM ikertestvérének tekinti. (Mellékesen mondom, hogy a ciprusi mágus, Daszkalosz tanítványa, Nick Demetry is előszeretettel alkalmazza. De ugyanígy központi szerepet játszik az úgynevezett Eckankar Közösségben is.) Az alábbi két felvétel egy kaliforniai kisegyház [MSIA-Movement of Spiritual Inner Awareness] jóvoltából került fel az internetre. A hanganyag érdekessége, hogy a mantrát angolszász kiejtéssel, An Áj Hjú-ként éneklik.

Ez egy kicsit kaotikusnak tűnő előadás, mert mindegyik résztvevő a saját ütemében énekli

Ezen a linken elérhető egy csendesebb, azonos ritmusban előadott változat. (3'51 perctől a 16'20 percig tart a kántálás)

Veni Sancte Spiritus - Jöjj el Szentlélek

Ez a Szent Szellemet hívó ragyogó himnusz, II. Róbert francia király szerzeménye. Az uralkodó - aki korának egyik legjelesebb zeneszerzője és költője volt - buzgó vallásossága miatt a „Jámbor” melléknevet kapta. Legszebb kompozíciója a Veni Sancte Spiritus.

Jöjj Szentlélek-isten, jöjj

s áraszd ki a mennyekből

fényességed sugarát!

Jöjj, ki árvák atyja vagy,

Jöjj, ki szívek lángja vagy,

ajándékos jóbarát!

Jöjj áldott vigasztalás,

drága vendég, lelkitárs,

legédesebb enyhülés:

fáradságra nyugalom,

hőség ellen oltalom,

zokogásban könnyülés!

Jöjj és töltsd be híveid

legtitkosabb szíveit,

boldogító égi tűz!

Semmi, semmi nélküled

az emberben nem lehet,

semmi tiszta, semmi szűz.

Mosd, amit a szenny belep,

öntözd, ami eleped,

seb fájását csillapítsd;

ami dermedt, élesztgesd,

ami fagyos, melengesd,

ami hibás, igazítsd!

Benned minden bizalom!

Osszad, osszad pazaron

hét szent ajándékodat:

adj érdemre jobbulást,

üdvösséges kimúlást;

s örök vigasságot adj!

(Babits Mihály fordítása)

Taize változat [elérhető ezen a linken]

(Roger Schütz 1949-ben alapította meg a Clunyhöz közel fekvő Taizé falujában vallási közösségét, melynek legfőbb célja a kiengesztelődés, a felekezetek közötti béke, és összhang megteremtése volt. Személyes útjáról ezt mondta: „Nagyanyám élete mutatott irányt, és így már elég fiatalon a nyomába lépve úgy találtam rá saját keresztény önazonosságomra, hogy kiengeszteltem magamban őseim hitét a katolikus hit misztériumával, anélkül, hogy bárkivel is megszakítottam volna a közösség szálait.”
Az eleinte főképp protestánsokból álló közösséghez mind több katolikus is csatlakozott. Nagy tömegek látogatták szerzetüket, főképpen értük születtek ezek a könnyen énekelhető, rövid mantra kompozíciók.)

Ave Maria - Agni Parthene - Marijo Slavna

A kereszténységben ABBA (Atya), Jézus Krisztus, Szent Szellem fogalmak mellett az Istenanyát (Isten női oldalát), Máriát is gyakran köszöntik, hívják segítségül. Az Agni Parthene kifejezés jelentése: Szeplőtelen, Tiszta Szűz. Ezt a Mária himnuszt az egyik leghíresebb görög szent, Ejinai Szent Nektáriosz komponálta a 19. század végén. Nem része ugyan liturgiának, mégis nagy népszerűségnek örvend, és az ortodox kórusok előszeretettel éneklik. Az Ave Maria már latin fordítás. A katolikus egyházszakadás előtti közös görög ima nem az Üdvözlégy, hanem az Örvendezz szóval kezdődött. Ennek a formulának a balkántól a grúzokon át Etiópiáig számtalan változata ismert. Számunkra itt nyugaton Schubert, Gounod és Bach zeneművei által vált népszerűvé. A Marijo Slavna [Dicső Mária] egy hihetetlenül lélekemelő, mantrikus szerb Mária dicsőítés.

Az Agni Parthene magyar szövege elérhető ezen a linken

Gloria in Excelsis Deo

A doxológia keresztény himnusz, gyakran használják zsoltárok befejezéseként. A nagy doxológia [Gloria in Excelsis Deo] Lukács Evangéliumának szavaival kezdődik: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” Az ünnepi szentmise, illetve istentisztelet állandó részét képezi. A Gloria az egyik legrégibb keresztény ima. Szövege eredetileg görög nyelvű volt. A Gloria és a Te Deum azoknak a zsoltároknak az egyedüli maradványai, amelyeket magánemberek írtak (psalmi idiotici), és nem közvetlenül a Bibliából származnak.

Taizé változat [elérhető ezen a linken]

Magnificat

A Magnificat a Boldogságos Szűz Hálaéneke, a Szentírásból vett dicsőítés: Mária ezzel válaszol rokona, Erzsébet köszöntésére, s magasztalja Istent megváltó művéért (Lk 1,47-55). Már az őskeresztényeknél az Egyház hálaadó éneke volt. A klasszikus zene nagy alakjai közül többen is komponáltak rá kórusművet. Kissé prózaibb formában hallhatjuk a Taizé kórus előadásában is.

Nada te Turbe - Avilai Szent Teréz imája

Dal az ima eredeti szövegével

Nada te turbe,

Nada te espante

Todo se pasa,

Dios no se muda.

La paciencia todo lo alcanza,

quien a Dios tiene

nada le falta

sólo Dios basta.

Semmi ne zavarjon,

Semmi ne rémítsen,

Minden elmúlik,

Isten nem változik.

A türelem mindent elér,

Annak, aki Istené,

Semmi sem hiányzik,

Isten egymaga elég.

A Taize közösség mantrikus átdolgozása [elérhető ezen a linken]

Nada te Turbe, nada te espante,

quien a Dios Tiene nada le falta.

Nada te Turbe, nada te espante:

Solo Dios basta.

(Szabad fordításban így szokták magyarul énekelni)

Ne félj, ne aggódj! Ne sírj, ne bánkódj!

Ha tiéd Isten, tiéd már minden.

Ne félj, ne aggódj! Ne sírj, ne bánkódj!

Elég Ő néked.

Fényhimnusz

A Fény ünnepe az összes kultúrkörben rendkívül jelentős, minden nép megemlékezik róla valamilyen módon. A régi keleti misztériumvallások istenei napistenek voltak, és sok asztrális elemet tartalmazó legendáik szerint legtöbbjük a téli napfordulókor jött a világra. Indiában a Fények Fesztiválja (Dívali vagy Dípavali) a legismertebb hindu ünnepségsorozat. Különböző formájában a szikhek, a dzsainák és a buddhisták is megünneplik. Mélyebb üzenete, a mindenkiben lobogó, „Belső Fény” felismerése. Annak fontosságára emlékeztet, hogy égjen a benső lámpásunk, és merüljünk bele Isten Fényébe, hiszen ez minden emberi lény születési előjoga. A fesztivál, Ráma királyfi hosszas száműzetéséből való hazatérésére emlékezik, miután az legyőzte a démon Ravanát. Nem csupán a jó, gonosz feletti győzelmére emlékeztet, de szimbolikus jelentése a fény, sötétség feletti ereje is. A buddhista hívőket a Dívali ideje arra az alkalomra emlékezteti, amikor Asóka császár buddhista vallásra tért. (Buddhát a festményeken és szobrokon nagyon sokszor ábrázolják ragyogó arany színben.) A dzsainizmus követői számára szintén jeles ünnep ez, hiszen úgy tartják, Mahavira ekkor érte el a Nirvánát. A Bandhi Chhord Divas szikh fesztivál, szintén egybeesik a Dívalival. De létezik egy mindennapos használatra apró szertartás, amely a mestervonal áldását, és fényhozó szerepét hivatott szimbolizálni. A sziddha-jóga vonalon ehhez társul egy mantrikus himnusz, ez pedig az Arati, a Fénylengetés himnusza.