Georg Feuerstein egy nagyon látványos rajzot mutat be a jóga tradícióról írt kétkötetes munkájában. A jógakerék nevet viselő ábrán, az abroncson helyezkednek el az erkölcsi-társadalmi szabályok (jáma és nijáma), amelyek szinte mindegyik ösvény alapját képezik. A nyolc küllőn szerepelnek a különböző típusú utak címkéi, a középpontot szimbolizáló kerékagyon találjuk a szamádhi feliratot. 

Sőt, mi több, a jóga rendszerének nyolc ága, és a buddhizmus Nemes Nyolcrétű Ösvénye – az Öt Erény tanával, és a Tíz Parancsolattal kiegészítve – lényegét tekintve megfeleltethetők egymásnak. Értelemszerűen a buddhizmus - mentális túlsúlya miatt - a testi alapozásra szolgáló ászana helyett más elemeket szerepeltet, de a „jáma” [kerülendők] komponenseivel szinte betű szerint egyeznek a mindennapi életben követendő buddhista erkölcsi szabályok: helyes beszéd, helyes cselekedet, helyes életmód. Az utolsó hármas csoport is összefüggést mutat, hiszen a dháraná, dhjána és szamádhi analógiában áll a helyes erőfeszítés, helyes összeszedettség és helyes elmélyedés hármasával. Ezen nincs is mit csodálkoznunk, hiszen a Magasztos beszédei, és a szerzetesi élet szabályai egy régóta fennálló filozófiai bázisra épülnek, még ha a brahmani rendszer szemszögéből nézve forradalmiak is. Bár Patandzsali művének keletkezését manapság az időszámítás második évszázadának környékére datálják, a jóga gyakorlata ennél jóval ősibb. Már jóval korábban kiforrott alakban kellett léteznie, hiszen Sziddhárta herceg első két tanítója az erdei remeték közül került ki. Mint ahogyan két fontos tanítványa, Sáriputra és Maudgaljána is előzőleg jógik voltak. Ha a két hagyományt összevetjük, minduntalan visszaköszönnek ránk a közös elemek (szenvedés, létszomj), néha betű szerinti egyezésben. Mint ahogyan számos jel utal a buddhizmus, és a szánkhja kapcsolatára is. A különböző rendszerek keresztül-kasul átszövik egymást. Felfedezhetjük a metszéspontokat a jóga, a buddhizmus és a hat klasszikus filozófiai iskola között, mint ahogyan a jóga, az alkímia és a tantra is oda-vissza hatottak egymás fejlődésére. Szoros kapcsolatuknak egyik legékesebb példája a középkori észak-indiai sziddha hagyomány, amely kiindulópontja az egyik hírneves tibeti mestervonalnak is. Történetesen a Nágárdzsúna, Tilopa, Naropa, Marpa, Milarépa tanítványi láncra gondolok. 

A jóga típusokba rendezésének legfőbb kulcsa az eszköztárban rejlik, pontosabban szólva - ahogyan az alábbi ábrán is láthatjuk - az eszköztár elemeinek hangsúlyában.

Besorolás a gyakorlók érzelmi-mentális alkata alapján 

A szánkhja filozófia 3 energiájának [gúna], és az ezekből kibomló 5 őselemnek a kombinációjaként létezünk. Ezen minőségek egyedi keveréke adja a pszicho-fizikai karakterünket, ami viszont hajlamosít minket arra, hogy ösztönösen vonzódjunk bizonyos típusú spirituális gyakorlatokhoz. Értelemszerűen olyanokhoz, amelyek a karakterünkhöz jól illeszkednek.

A CSELEKVÉS SZILÁRD GRÁNITJA [Karma-jóga]

A tettek ösvényének középpontjában az élőlények szolgálata áll. Ez a „létezni annyi, mint cselekedni” alapgondolatára épül. A Bhagavad-Gíta úgy érvel, hogy az ember még a fizikai testét sem képes fenntartani munka nélkül. De a karma-jógában központi mozzanat a cselekvéshez való belső viszonyulás. A karma-jógi ezért elméjével uralkodik érzékei fölött, miközben cselekvőszerveit ragaszkodásmentes, odaadó hozzáállással a Legfelsőbb szolgálatába állítja. A karma jóga a megszentelt cselekedet ösvénye, kelléktára pedig tartalmazza azokat az apró rituálékat is, amelyek által az élet hétköznapi mozzanatai a transzcendenssel való kapcsolat letéteményeseivé válnak. Az ilyen felajánlás viszont szükségszerűen maga után vonja az önátadást. Amíg ugyanis az ego áll a cselekedeteink mögött, addig a visszahatás elkerülhetetlen. Nem beszélhetünk viszont karmikus reakcióról ott, ahol a teljesség nyilvánul meg egy személyes formán keresztül. Ez az ösvény leginkább azoké, akik számára a mások jólétéért végzett munka imádság. A gyógyító tevékenység is egyfajta karma-jóga.

AZ ÁHÍTAT VÖRÖSEN IZZÓ RUBINJA [Bhakti-jóga]

A bhakti gyökerei nagyon mélyre nyúlnak az ind kultúrtörténet termőföldjében. A Rig-Véda már önmagában dicshimnuszok gyűjteménye. Visnut és az ő inkarnációit a középpontba állító Bhagavad-Gíta és a Bhagavata-Purána (Srímad Bhagavatam) rendkívüli népszerűségre tett szert egész Indiában. Siva hívei válaszképpen megalkották a saját teológiai rendszerüket. A harmadik szál képviselői a női alapelv szertartásos imádatát végzik, a legkülönbözőbb formák felé irányítva vágyódásukat. Az Istennő leggyakoribb megjelenései közé tartozik Káli, Durgá, Mahádévi, Párvati, Csándi.

A bhakti ösvényén az ember érzelmi energiája tisztul meg, és terelődik a legfelsőbb felé. A vizes-földes alkatúak alapvetően békés, csendes, joviális lények, közel állhat hozzájuk az áhítat. A tüzes típusok valahogyan úgy közelítenek ehhez, ahogyan Hanumán szolgálta Ráma királyfit. Tehát egy mindenre elszánt hős bátorságával és erejével.

Ebben a megközelítésben a transzcendens valóságot rendszerint a legfőbb személynek fogják fel. A bhakti ösvényének követése annak az igazságnak a felismeréséhez vezet, hogy az ember összes tette, amit önzetlen odaadással, a három megtisztított eszköz (gondolat, beszéd és cselekvés) segítségével és az Úr szolgájának minőségében hajt végre, az Úr cselekedetévé válik és megszabadul az „én” és az „enyém” tudatától. A bhakti szó a szanszkrit „bhadzs” igetőből ered. Ha megpróbáljuk körülírni, akkor a jelentések között a követés, szolgálat, imádat, valamint gyengéd szeretet szavakat találjuk. A Bhagavata-Purána szerint a bhakti a lélek természetes, teljes elégedettséget okozó funkciója, amely az Istenhez való exkluzív és intenzív szeretetteljes vonzódáson alapszik. Szavakkal leírhatatlan szeretet ez, a legcsodálatosabb, leghatalmasabb, amit ember tapasztalhat. A bhaktit úgy is fel lehet fogni, mint a középpont irányába ható lelki gravitációs erőt, amely a bhaktát Isten felé vonzza. A szádhaná-bhakti tehát egy olyan lelki folyamat, amelyben az eszköz Isten odaadó szolgálata. Ez különböző formákon keresztül történhet, az imádat tárgyává válhat valamely istenség vagy isteni megtestesülés (avatára, szent, bölcs, bódhiszattva) és az élő mester, aki a tiszta szellemiség reprezentánsa. Ez történhet szertartásos formában (púdzsá, arati), dalokon keresztül (bhadzsan, kirtan), nevek kántálásával (dzsapa). Azonban a bhakti-jógában a választott ista-dévatához [személyes istenséghez] fűződő személyközi szeretet előbb-utóbb transzcendentálissá érik. A szent iratok és régebbi korok bölcsei is beszámolnak arról, hogy a teljes misztikus egység állapota a vaisnava gyakorlók számára sem ismeretlen. Bár kevesen érik el ezt a stációt, mégis azt mondhatjuk, hogy aki eljut odáig, az meghaladja a szokványos értelemben vett bhakti jógát. Ez már para-bhaktiként értelmezhető, és ez a tudatállapot nem különbözik a bölcsesség útján járók [dzsnyánik] ösvényének végállomásaként ismert dzsívan mukta szinttől. De annak érzékeltetésére, hogy mennyire nehéz az alkati tényezők által határolt karámból kitörni, Rámakrisna Paramahansza közzétett egy gyönyörű hasonlatot. Úgy mondta, hogy a tudás útján járó emberek [dzsnyánik] eleve „Síva elemmel” születnek, az áhítat ösvényének követői [bhakták] pedig „Visnu elemmel”.  

A BÖLCSESSÉG ÁTTETSZŐ GYÉMÁNTJA [Dzsnyána-jóga]

Ahogyan Ramana Maharsi tanította, a megismerés útjának fő gyakorlata az önkutatás (vicsára), vagyis megtérés az elme forrásához. Bár nem lehet tagadni, hogy az elmélyült gondolkozás és a könyvek olvasása részét képezheti a tudás útjának, de csak abban az esetben, ha olykor belép a magasabb intuíció, amely az intellektus hatókörén túlra vezeti a folyamatot. Oda, ahol a gondolkodó csendesen félreáll és átadja helyét a felsőbbrendű énnek. Az intelligencia mélyreható alkalmazása egy teljes nézetrendszert eredményez a létezés egészére vonatkozóan. Hamvas Béla a bölcsek mondásait a mandalákhoz, vagy az okkult szimbólumokhoz hasonló meditációs objektumoknak tekintette, és így is alkalmazta. Olyannyira, hogy az általa gondosan válogatott és közzétett idézetekből született az „Anthologia Humana”. A végső igazság intellektuális tanulmányozása magnetizálja a lelket, ezért a kinyilatkoztatott tudás kutatása lényegében nem más, mint állandó kapcsolattartás a Logosz-szal. (Indiában a védanta, a nyugati szakrális hagyományban a gnózis.) A leglényegesebb kulcsszó a „vivéka”, vagyis a megkülönböztetés. A hatékony önmegfigyelés szétszórt elmével elképzelhetetlen. 

Krija-jóga - Az integrál irányzatok előfutára

A szanszkrit „kriya” szó „lélekből végrehajtott” tettet jelent. Szimbolikusan a KRI szótag utal a cselekvésre, a YA szótag pedig megfelel a bennünk lakozó léleknek, amely minden tett mozgatója. Szintúgy krija néven szokás említeni bizonyos testhelyzeteket, amelyeket a kundalini energiának a testen való átáramlása közben a jógagyakorlók önkéntelenül felvesznek.

Krija Babadzsi, az irányzat misztikus alapítója egy kivételes képességű jógi-avatár, aki állítólag halhatatlanná lett, és századokon keresztül ismét felvette alakját, hogy megjelenjen választott szentjeinek. Tekintettel arra, hogy életének és működésének kezdete a legendák ködébe vész, jómagam kizárólag attól a ponttól kívánom vázolni, ahol a történeti hűség szemszögéből már tetten érhető. Ez pedig a 19. század dereka, amikor is beavatta Lahíri Mahászaját, akinek későbbi tanítványai között találjuk Juktesvár Girit, akiről úgy tartják, hogy elérte a jóga legmagasabb csúcsát, és halála után feltámadott testben megjelent a tanítványainak. Továbbá ezen a mestervonalon találjuk azt a Jóganandát, aki végül is elhozta a nyugati világba a krija-jóga tudományát, ami spirituális értelemben egy több szálból font mentőkötél. Azaz, magában foglalja a karma, bhakti, és a dzsnyána elemeit. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Sakti mindkét végpontját igyekeznek megragadni.

Ugyanakkor, technikai értelemben a krija jóga célja a finomtesttel való közelebbi kapcsolat kialakítása, a légzés, a csakrák és a nadik közötti kapcsolat kiépítése révén. Jógananda meghatározása szerint a krija-jóga egyszerű pszichofiziológiai módszer, amelynek révén csökken a vér szén-dioxid-tartalma és növekszik oxigéntelítettsége. Az így nyert többletoxigén atomjai életárammá átalakulva megújítják az agyat és a gerinc erőközpontjait. A jógi lényegében megállítja a test romlását többlet-életenergia hozzáadásával. A krija gyakorlása megfordítja az életenergia áramlási irányát: ezt az energiát a tudat a belső kozmosz felé irányítja. Ez a spirituális elixír gyanánt ifjítja meg a jógi szervezetét és agysejtjeit. 

Hatha-jóga

Bármilyen furcsának tűnjék is első hallásra, a hatha-jóga gyökereit is a tantra háza táján érdemes keresnünk, hiszen a legendákkal övezett Góraksa mester a sziddha mozgalom Nátha ágának egyik jeles alakja volt. Amíg Patandzsali az ászanákat csupán a tudatfolyamok leigázását célzó magasabb gyakorlatok előszobájaként említi, addig a hatha-jóga nagyon komolyan kimunkálta a testhelyzeteket. Továbbá bekerültek a gyakorlati eszköztárba a mudrák és a bandhák, amelyek célja, hogy a jógi felébressze a szubtilis test erőközpontjait. Az átlényegített testtel dolgozik, amelyet gyémántkeménységű testnek is szoktak nevezni. Mondhatjuk tehtát, hogy a klasszikus rádzsa-jógát kibővítve alkalmazzák, felhasználnak mandalát, jantrát, vizualizációt. A hatha kifejezés hétköznapi értelemben „erőteljeset” jelent, de ezoterikusan a „ha” a napszerű erőre utal, a „tha” szótag pedig a hold elvet hordozza. Energetikai szinten tehát a két ellentétes töltésű nádi erővel történő összekapcsolásáról beszélünk. Tágabb értelemben pedig a test-elme komplexumban működő két nagy ellentétes elv igás egyesítésének dinamikus útja. 

Fontos azt látni, hogy a 20-21. században a nyugati világban a jóga szinte egyenlővé vált a testgyakorlással, egészen konkrétan az ászanákkal. De nem mindegyik jóga ösvény helyez azonos hangsúlyt az ászanákra. Patandzsali jóga szútráiban alig találni erre utalást. De még a Hatha-jóga Pradípikának is csak a negyede, ötöde foglal magában a testhelyzetekre vonatkozó utalásokat, a többi meditációval, múdrákkal és a légzéssel kapcsolatos, illetőleg energiacsatornákat tisztító eljárásokat tartalmaz. Swami Niranjanananda Saraswati, a Satyananda Jóga alapítója egy vicces állítást tesz közzé ezzel kapcsolatban: 

„Csak a bolondok mondják azt, hogy aki jógázik, az jógi. Az ászanák, pránájámák és meditáció gyakorlásával senki sem válik jógivá. Az emberek a cirkuszban jobbak az ászanázásban, mint mi. Az éberség és figyelem teszi az embert jógivá. A jóga az elme torzulásainak kiigazítása és kijavítása. A jóga nem a lábak és kezek nyújtása, hogy elmúljon a gyomorfájás, vagy, hogy húsz kilót leadjunk a pránájáma gyakorlásával. A jóga az elme megszervezése, elrendezése. Az embereknek arra kellene vágyniuk, hogy az erősségeikkel és képességeikkel kapcsolódjanak az életben, és ne a gyengeségeikkel és korlátaikkal.”

Tekintettel arra, hogy eme rövid írásnak nem célja a téma teljes mélységű kifejtése, ezért az érdeklődőknek ajánlom szíves figyelmébe a hatha-jóga alapműveit. Mind a Ghéranda-Szamhitá, mind pedig a Hatha-jóga pradípika fellelhető a világhálón.

Kedves Olvasó!

Legyen Áldás az életeden és az Utadon.