Doktor Augusto de Almeida békeimája

MINT KERESZTÉNY SHANTI-MANTRA

„Az egész emberiség legyen Boldog,

Az egész emberiség legyen Áldott és Vidám,

Az egész emberiség éljen Békességben.

Krisztus Ereje és Fénye világítson meg minket.

Krisztus Ereje és Fénye védelmezzen minket.

Krisztus Ereje és Fénye vezéreljen minket az úton.”

Ki az a doktor Augusto ?

Doktor Augusto de Almeida azon entitások egyike, akik a a brazíliai Szent Ignác Ház médiumain (illetőleg más brazíliai fénytemplomok médiumain) keresztül fejtik ki áldásos gyógyító tevékenységüket. (Bővebben ebben a cikkben: A Fény Entitásai )

…és most vizsgáljuk meg soronként az ima szövegét.

A felső csakrák minősége az alsókban tükröződik, ezért az első három sor kifejtésénél minden sor mögött, zárójelek között szerepeltetem a csakrák, vagy csakra párosok számát.

„Az egész emberiség legyen Boldog” (6)-(3)

A valódi Boldogság kizárólag a Felébredettség állapotában lehetséges, de egyfajta elégedettség már egy érett személyiséggel is együtt jár. Olyannyira, hogy bizonyos buddhista irányzatok szerint a hármas csakra a szellemi utazás első állomása, mert az alsó kettő még az ösztönvilághoz tartozik. (Jusson eszünkbe, hogy David Hawkins ezres tudati skáláján a 300-as érték körül kezdődik egyfajta derűlátás, és inspiráció.) A kezek és lábak nélkül született Nick Vujicic esete azonban az egyik legkézzelfoghatóbb példája a transzperszonális szintek felé forduló embernek. Amikor valaki a saját sorsa, vagy éppenséggel a személyes hiányosságai felett érzett tehetetlenség, és keserű düh helyett, a teljes bizalommal véghezvitt totális önátadás állapotába jut.

„Döntést kellett hoznom, hogy haragszom Istenre azért, amim nincs, vagy hálás vagyok azért, amim van.”

„Az egész emberiség legyen Áldott és Vidám.” (5)-(2)

Végérvényesen és maradandóan ez csak akkor teljesül, ha a torokcsakra érett (és az alatta lévők is), ugyanis akkor mindaz, amit kimondunk, megvalósul. Vagyis ha valakit megáldunk, akkor az áldottá válik, ha valakire gyógyulást kérünk, az meggyógyul. De már a szakrális csakra emelt formájában lehetséges kedves, barátságos szavakat használni az intrika, pletyka, káromkodás, és hasonlók helyett. A mantra, vagy az ima intenzív gyakorlása (torokcsakra) megtisztíthatja az ösztönvilágot (szakrális-vagy szexközpont).

„Az egész emberiség éljen Békességben.” (4)-(1)

A gyökér csakra sötét oldala a félelem és ennek nyomán fellépő agresszió. Viszont a szív szent terében megbékélünk önmagunkkal, csak így lehetünk békességben másokkal, csak így lehetünk mások hasznára.

"Lehet, hogy a szomszédod nagyon zajos, és igen nehéz ember, de amíg a te lelkedben béke és nyugalom van, addig a szomszédok sem fognak zavarni. Ha viszont már eleve ingerült vagy, még ha a legjobb barátod látogat is meg, nem fogsz örülni neki. Ha nyugodt vagy, akkor még az ellenséged sem tud bosszantani." (A dalai láma)

Az ima második hármasa a felső csakrák teljesen kivirágzott állapotának minőségi jellemzőit írja le.


„Krisztus Ereje és Fénye világítson meg minket” (6)

„Ha a Te Szemed tiszta, az egész tested tiszta…”

Ha a Kegyelem által kinyílik ez az ajtó, tökéletesen kivirágzik a másik öt csakra is, hiszen a hatodik a Guru csakra [Ádzsnyá].

„Krisztus Ereje és Fénye védelmezzen minket.” (5)

Ennek a Hatalomnak az ereje a torokban hangként nyilvánul meg. Tehát az Isteni Szó (Logosz, Shabd, vagy Bani) a spirituális gyakorlatunk őre. Jusson eszünkbe, hogy a mantra jelentése: VÉDELMEZŐ. Tehát Isten Nevével az elménkben és az ajkunkon akár tényleges fizikai védelmet is nyerhetünk.

„Krisztus Ereje és Fénye vezéreljen minket az úton.” (4)

Az ájurvédikus orvosok egyik szlogenje:

„Ha már pusztán a beteg iránti együttérzés előcsalja belőled a részvét könnyeit, készen állsz a gyógyító munkára.”

De a kereszténységben (különösen a katolicizmusban) is központi szerepet tölt be a szívközpont. Valódi vezettetést nyerni csak fejlett szív-központtal lehet. Akkor lehetségessé válik, hogy a Kegyelem kézen fog bennünket. Valójában azonban még ennél is többről van szó: Éljünk az Önvalóból, melynek székhelye a Valódi Szív.