Meditáció és tradíció

MEDITÁCIÓ A HAGYOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL

„Az ember legfontosabb feladata, hogy felismerje életének valódi értelmét. Minden más foglalatosság csak másodlagos lehet ehhez képest.”

(Paul Brunton)

Mi is az a meditáció, mivel foglalkozunk valójában, mi a célja? Látszólag sokféle válasz létezik. Az egyik lehetséges megközelítésről már tettem említést a Meditáció és tudomány c. írásomban. Most akkor lássuk a többit.

A New Age népszerű víziója

Bár számos komoly és magvas mű jelent meg a meditációról az utóbbi néhány évtizedben, még mindig gyakran tapasztalom, hogy ez a fogalom keveredik bizonyos divatos kifejezésekkel, úgymint relaxáció, ellazulás, jó egészség, nyugalom, pihenés, sikeresebb élet, magas fokú kreativitás, stb. A személyiség felékesítésének kellékeként utalnak rá, sokszor amolyan „Take it easy” hangulatban, „Meditálni könnyű” típusú szlogenekkel. Gyakran ezoterikus téren is a hatékonyság eszközei kerülnek a fókuszba. Érdekes megjelölésekkel találkozhatunk: úgyis, mint gyors meditáció, vagy intenzív megvilágosodás. Valóban rendkívül impozáns titulusok. Mintha az instant kakaó mintájára létrehoztuk volna az „instant szamádhi” állapotát. Ez a könnyed ezotéria hangvétele, és még ha nem is nevezném ezt minden esetben helytelennek, de mindenképpen hiányosnak, vagy a végső választ nélkülözőnek. Azon túlmenően pedig gyakran egy kereskedelmi kampányra hasonlít, amely szerint pénzért bármit megvehetünk. Pedig ez nem működik üzleti alapon. Ami nem azt jelenti, hogy nem adhatunk érte anyagi ellenszolgáltatást, csupán azt, hogy nem vásárolhatunk spirituális rangot, vagy tudást. Óhatatlanul eszembe jut John Main, az ír származású bencés szerzetes, aki nem alkalmazott soha semmiféle marketing trükköt, amikor a keresztény mantra meditáció felélesztésének rögös útján elindult. Bevezető beszédeiben egyetlen népszerűsítő mondatot sem használ csalétek gyanánt, nem ígér ragyogó egészséget, nyugalmat, egyszóval nincs „reklámszöveg”. (John Main meditációs útmutatásai)

A tradíció lényegi válasza

A szellemi út nem korlátozódik a pszichikai harmóniára, vagy a jó közérzet elérésére. Buddha sem azért ült le a bódhi fa alá, mert a stresszes életmód kimerítette, és hétköznapi nyugalomra vágyott. Hogy mennyivel többet jelent holmi wellness élménynél, arra Paul Brunton egy karcosan őszinte mondattal hívja fel a figyelmünket:

„Olyan lényekként, akik tudatára ébredtek, hogy emberek, és nem állatok, kötelező a meditáció gyakorlata.”

A szellemi őshagyomány az ember meghatározottságokon túli állapotát kívánja megvalósítani. Úgy tartja, hogy a meditáció a látszatvilágból [illúzió vagy májá] a Valóságba, az Igazság Birodalmába vezető jármű. Más szavakkal a tudatosságunk iskolázásának és felemelésének, a személyiség meghaladásának, végső soron a felébredés előkészítésének eszköze. (Azért felébredés, mert a mesterek szerint a hétköznapi tudatosságunk inkább tekinthető alvásnak, semmint tényleges ébrenlétnek, lásd: pszichológia jéghegy modellje.) A szellemi fejlődés valójában ott kezdődik, ahol az egyéni (vagyis a személyiség) véget ér. Minden meditációs technika lényegi célkitűzése, hogy a figyelem irányát az egó középpontjától a Tanú tudatosság állapota felé mozdítsa.

Definíció szerint: Meditare; a középpontba térés (Megtérés lényünk középpontjába). Lényegét tekintve a meditáció egyidejűleg jelenti a gondolatmentes tiszta tudat állapotát, az ahhoz vezető utat, valamint az akadályokat elhárító technikák összességét. Vagyis a lényünk középpontjába jutás elméleti és gyakorlati útjainak összefoglaló neve. Segítségével megkísérelhetjük kitisztítani és átjárhatóvá tenni azt a bennünk lévő csatornát, amely a természetfeletti érzékelésére és felvételére szolgál. Ahogy Hamvas Béla mondja, felépíteni csupán egyvalamit szükséges, a transzcendens érzékenységet. Vagy ahogyan egy tibeti közmondás tartja, „Gompa ma yin, kompa yin”, vagyis „Meditáció nem létezik, csupán megszokás.”

De közelíthetünk fordítva is, miszerint ez egy redukciós művelet. Ahogyan a szentek mondják, a megvilágosodáshoz nem megszereznünk kell valamit, hanem elveszítenünk. A matematikában a pontnak csak helyzete van, mérete nincs. Éppígy a mi esetünkben is. Kiterjedése csak a személyiségnek lehet, a valódi középpontunknak nem. Néhány mester úgy fogalmaz, hogy az ember lényegében egy kedélyelmével terhelt istenség, Isten viszont nem egyéb, mint a kedélyelmétől mentesült Ember. A felesleg lebontása kvázi spirituális fogyókúra terápia. Ramana Maharsi úgy mondta, hogy a szellemi fejlődés mércéje a nem kívánt gondolatoktól való mentesség. Megvizsgálhatjuk azt is, hány olyan könyvet találunk a piacon, amelyik felhívja a figyelmet a gyakorlás fontosságára. Melyik szerző szólít fel minket, hogy üljünk le végre és tegyünk valamit az elme elcsendesítéséért, vagyis kezdjük el a megtisztulás folyamatát. A bölcsek elmondják nekünk, hogyha a felébredés gyakorlatát nem műveltük, akkor semmit sem tettünk. De ha ezt a munkát elvégeztük, akkor ezzel megtettünk mindent. Az összes szent szöveg azt mondja, hogy a megszabadulás előfeltétele a nyugodt elme; ebből következően azt tanítják, hogy az elmét le kell csillapítani. Ha egyszer az ember ezt megértette, semmi szükség a könyvek vég nélküli olvasgatására. Az elme lecsendesítéséhez az embernek csupán saját Önvalóját kell felkutatnia magában – s Önmagát vajon hogyan találhatná meg a könyvekben?!

Miből ismerjük fel, hogy egy komoly hagyománnyal van dolgunk

    • Az élő hagyományra egy tág, átfogó létszemlélet jellemző, amely tisztánlátásból és együttérzésből fakadóan rugalmas, ezért figyelembe veszi az alkati tényezőket. Nincs egyetlen üdvözítő módszer. Vannak, akik a képek és szimbólumok segítségét igénylik, vannak, akik a légzés figyelésén, vagy szabályozásán keresztül tudnak jobban kapcsolódni a lényük mélyebb rétegeihez, és léteznek olyanok, akiknek a mantra a Csendbe vezető járművük. Még az sem kizárt, hogy a meditációnak rendkívül dinamikus, mozgással egybekötött formáját is alkalmaznunk kell. Vagyis nem létezik általános receptúra.

    • Ez egy egész életre szóló vállalkozás, amely teljes lelkületet igényel. Kitartás, állhatatosság, rendszeresség, ezek a fő címszavak. Életünk úgymond legtartósabb projektje kell hogy legyen. A japán nyelv nagyon tisztán és pontosan kifejezi ezt, itt a nevek szinte magukért beszélnek: Reiki Do, Ken Do, Iai Do. A hangsúly az utolsó szócskán van, ugyanis ez egy Do, egy Út. Kínában úgy nevezik, Kung. Nem könnyű lefordítani, de talán úgy közelíthetnénk meg, mint valaminek a művelését, a szó legnemesebb értelmében. Vagyis óriási alázattal, könyörtelen rendszerességgel és mérhetetlen kitartással párosuló, belső fejlődésre irányuló gyakorlást. Egy példa szerint olyan ez, mintha egy íróasztal tetején papírlapokat fektetnénk egymásra. Minden áldott nap csak egyetlen lapot. Ez még egy teljes év leforgása alatt sem hoz látványos eredményt. Csupán csak egy kis halom lesz. De harminc év múltán egy hatalmas papírtorony áll majd előttünk. A belső fegyelem művelése időigényes. A dalai láma rámutat arra, hogy a közvetlen, gyors eredmények elvárása a türelmetlenség jele, éppen azé a tényezőé, amelynek legyőzésére a tanítások biztatnak. A mai olvasó gyakran a legjobb, a leggyorsabb, a legkönnyebb, és ha lehetséges, a legolcsóbb utat akarja követni. Az önfejlesztés ösvényét taposók utazása azonban fáradságos, hosszú távú elkötelezettséget igényel.

„Az író hosszú évek kemény, gyakran gyötrelmes munkája során tanulja meg a kifejezés spontán szabatosságát, a táncos egyszerű könnyedségét csak türelmes, kitartó erőfeszítéssel érheti el. Ehhez hasonlóan, csak amikor kezded már megérteni, hogy hová vezethet el a meditáció, akkor látod, hogy ez életed legnagyobb feladata, amely a legtöbb türelmet, lelkesedést, intelligenciát és fegyelmet követeli meg.” (Szögjal Rinpocse: Pillanatról pillanatra)

    • A meditáció nem csendes ábrándozás, hanem az irányított energia harmóniája, és a gyakorlás is csupán a külső szemlélő nézőpontjából tűnik passzívnak. Valójában ez egy nagyon is erővel telített, koncentrált állapot, éppúgy, mint a nyíllövés esetében. Az íj felhúzásakor éppen az ellenkező irányba mozdulunk, mint amerre a nyílvesszőt repíteni szeretnénk. Ha azonban mélyebben megvizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy a meditáció is ehhez hasonló mozzanat. Ahhoz, hogy a külső tevékenységeinkbe úgy tudjunk összeszedettséget és energiát vinni, hogy az végül tökéletes összhangba kerüljön a környezetünkkel, akaratunkkal, sorstervünkkel, előbb befelé kell fordulni. A világtól való időnkénti elvonulás kreatív erőfeszítés arra, hogy önmagunkat és értékrendünket átalakítsuk. Bölcs dolog közvetlenül minden energia forrásához menni, hogy aztán erősebb akarattal, tisztább elmével, nagyobb összeszedettséggel térjünk vissza. A nehézségek többsége nem a külső, hanem a belső [értelem-érzelem] világban található, kívül csupán tükröződnek.

    • Azt is érdemes látnunk, hogy a hiteles hagyományban a szellemi gyakorlás fokozatait első kézből származó tapasztalatok alapján írják le. A nagy keresztény misztikus - Avilai Szent Teréz - önéletrajzában négy szintjét különbözteti meg a lelki megnyílásnak: az első, amikor vödörrel hordjuk a vizet, vagyis az aktív erőfeszítéssel végzett ima. A második, amikor vízemelő kereket használunk. Ez olyan összeszedettséget jelent, mint a szemlélődés, a nyugalom imája. A harmadik, amikor az öntözendő földhöz vezetjük egy patak vizét, ami már a szemlélődés intenzív formája. Végül, a negyedik a záporeső, amelyben átmenetileg leáll a lelki képességek működése, és létrejön az egyesülés (unión). Teréz azok közé az egyháztanítók közé sorolható, akik személyes belátásuk révén ismerték meg az ajak imától a szív imájáig vezető ösvényt. Hiszen a meditáció nem más, mint az imádság sűrített, mély, és intenzív formája. (Természetszerűleg itt a meditáció kifejezés itt nem a new age könnyed imaginációs technikáira értendő.)

    • Az előrehaladás nem mérhető a szokványos módon. Nem mondhatjuk, hogy „x egységnyi” gyakorlást követően „y egységnyi” lelki békét fogunk tapasztalni. Tulajdonképpen még azt sem jelenthetjük ki, hogy ez egyáltalán a mi személyes teljesítményünk lenne. Minden valamire való iskola kimondja, hogy a meditációt valójában nem mi végezzük. Csupán általunk és bennünk történik. Mi csak az edények vagyunk, és megengedjük a Magasabb Valóságnak, hogy feltöltsön. Vagy ahogyan Cassianus fogalmaz:

„Ő pattintotta ki a jóakarat szikráját szívünk tűzkövén.”

Hullámvölgyek és nehézségek

Szükséges megértenünk, hogy a világi vágyak erdeje nagyon nagy, ráadásul csak kezdetleges szerszámok állnak rendelkezésünkre az irtáshoz. Egy kicsi fejsze, ékek, kötelek. Sőt, a spirituális kemencénk is egészen parányi, kevés anyagot tudunk benne egyszerre elégetni, és még azt is alaposan fel kell aprítanunk. Minden nap lemetszünk néhány ágat, minden áldott órában beverünk egy éket. Ez a szádhaná, így működik. Nehézzé az teszi, hogy egy rohanó világban élünk, amely elidegenedett a csendtől. Ha pedig a hétköznapok rohanásában nem sikerül tartani a gyakorlás rendszerességét, megkísérelhetjük az első adandó alkalommal pótolni a mulasztást, a tenisz egyik aranyszabályában foglaltakhoz hasonlóan. Ha nem tudtad hozni az adogatásodat, rögtön nyerd vissza a következő „game”-ben, azonnal törd meg az ellenfél játékát. Nyerjük vissza mi is az elvesztett szettet az elmétől. Ne engedjük ki a mérkőzést a kezünkből.

Léteznek időszakok, amikor a meditáció nagyon száraz, unalmas, rutinszerű, a külső életünkben pedig nem történik semmi. Néha viszont halmozottan jelentkeznek a nehézségek. A Szent Szellem ott fúj [Lélekzik] ahol akar. Azzal szembesít, amit jónak lát. Botorság lenne azt képzelni, hogy a meditáció automatikusan a külső életben is garantáltan állandó békét teremt. Ahhoz ugyanis, hogy elérjük a meditáció magasabb szintjét, a tudattalan tartományának meg kell tisztulnia a negatív mentális hajlamoktól. A keresztény misztikusok az Érzékek Sötét Éjszakájáról, valamint a Lélek Sötét Éjszakájáról tesznek említést. Ezek lényegében a tudati dimenzióváltás közötti szakadékok. A krija jógik az energetikai csomók [granthi] áttörésének kínjairól számolnak be. Aki rálép erre az ösvényre, a rendszeres gyakorlás révén előbb-utóbb nemcsak a jelen élet tudattalanba szorult tartalmaival fog szembesülni, hanem minden előzménnyel is. A gyakorlás aktiválja a szunnyadó karmikus csírákat, és ezek - a sorstendenciák függvényében - válságokat fognak kirobbantani. Egyes jógarendszerek megfogalmazása szerint az egész sorstervünk és képességhalmazunk rezgések formájában ott tárolódik az alsó két csakránkban. Ezek felébresztésekor pedig nem tudhatjuk, hogy mi jön majd a felszínre, mint ahogy azt sem tudjuk, mit rejt a föld alattunk: vasat, aranyat, termálvizet, skorpiót, kígyót, vagy bombát. Ez a sorskarmák tárháza. Olyan, mint egy kuka, amelyik vegyesen tartalmaz szennyet és drágakövet. Ha nem ürítjük ki a szemetes kosarat, soha sem kerül elő az ékszer.

„Lehetetlen fájdalom nélkül eljutni a tudatosságig.

Az emberek bármit megtesznek, a legabszurdabb dolgokat is, hogy elkerüljék a saját lelkükkel való szembenézést.

Nem attól világosodik meg valaki, hogy fénylő figurákat képzel el, hanem attól, hogy szembenéz az árnyékkal.” (C.G. Jung)

Ugyanez egy csodálatos képi megfogalmazásban a gyöngy példája, hiszen az tulajdonképpen a kagyló kínszenvedésének végterméke. Mondani ugyan könnyű, hogy vállaljuk fel a meditáció következményeit, és tartsunk ki jóban-rosszban, mert ahogyan a Bhagavad Gítában olvashatjuk: „Ezen az úton egyetlen lépés sem vész kárba.” De a jó magyar közmondás szerint: „Aki dudás akar lenni…” Vagyis minél magasabb hegyet szeretne valaki megmászni, annál nagyobb erőnlétre, szaktudásra, tapasztalatra, és speciális eszközre lesz szüksége. (Valamint annál nagyobb a zuhanás veszélye.)

A spirituális út éppenséggel felgyorsíthatja a karma elégetésének menetét, de ezt olykor nem könnyű elviselni. Ha a traumatikus lehetőségek közül most csupán a kundalini emelkedésével összefüggő tanulmányokat vizsgálnánk, akkor is bőséggel lehetne csemegézni a kínálatból. Elegendő csupán Gópi Krisna esetére gondolnunk, akinek történetét Szász Ilma röviden ismertette „Az Úr ruháját hordja minden” c. könyvében (Víztérítő Kiadó; 2001).

Ken Wilber integrál szemléletű ún. teljes spektrum pszichológiai rendszerében a tudatfejlődés bármelyik stációjánál történhet kisiklás. Írd és mondd, még az igazán magas hatványoknál is. Tehát a patológiás tünetektől (pl. a pszichózistól) kezdődően a misztikusok Isten-betegségéig bezárólag. Az Egyesült Államokban már a nyolcvanas évek elején létrejött egy Spirituális Válság Hálózat a tudatfejlődés során valamilyen krízist átélt személyek felismerésére, támogatására. (Azelőtt ugyanis gyakorta a helytelen diagnózis miatt félre kezelték Őket.)

De említhetném Christina Grof pokoljárását is.

Kedves Olvasó!

Legyen Áldás az életeden és az Utadon.