Kvantumgyógyítás

„A természettudományok poharából az első korty ateistává tesz, de a pohár alján ott vár Isten.”

(Werner Heisenberg)

Hozzávetőlegesen a 17. századtól kezdődően a materiális gondolkodás üzemanyagával töltött természettudomány rakétasebességgel haladt előre, maga mögött hagyva egykori fivéreit, a vallást és a művészetet, vagy ha úgy tetszik, az erkölcsöt és az esztétikát. Ken Wilber úgy mondja, hogy a modernitás méltósága lett volna a Nagy Triász (vallás, művészet, tudomány) szétválasztása és újraintegrálása. A felvilágosodás szereplői sajnos csak a szétválasztásig jutottak el, a megtisztítás és az újbóli egységbe rendezés elmaradt. A meghaladva megőrzés helyett a leszakítás és az elfojtás érvényesült. A jelen idők tanúsága szerint azonban a mereven anyagelvű természettudomány a saját kísérleteivel hatalmas öngólt rúgott magának. Mára a 6 bázistétel közül 3 kísérletileg, a többi közvetetten megdőlt. Így lett igaza Heisenbergnek.

Bevezetés

Mielőtt a lényegi mondandóra térnénk, lássuk az előzményeket. Háromszázötven éves történelme során a tudomány megdönthetetlen tételként fogadta el az alábbi gondolatokat:

      1. Determinizmus: Vagyis, hogy a világ egy meghatározott, óraszerkezethez hasonló gépezet, amelyben egy objektum minden változását, mozgását kezdeti feltételei (helyzete és sebessége), valamint a rá ható anyagi erők határozzák meg.

      2. Szigorú objektivitás: Az anyagi világ független a tudattól, azaz tőlünk, a megfigyelőktől.

      3. Materialista redukcionizmus: Mindent az anyag (atomok vagy elemi részecskék) és megfelelői (energia és erőterek) alkotnak, és minden jelenséget anyagi eredetére vezethetünk vissza.

      4. Másodlagos jelenségek elve (Epifenomenalizmus): Minden szubjektív jelenség - tehát maga a tudat is - az anyag mellékterméke.

      5. Folytonosság: Minden mozgás, minden változás folyamatos.

      6. Lokalitás (helyi jelleg): Minden ok és okozata helyhez kötött, ami azt jelenti, hogy meghatározott sebességgel, meghatározott időtartam alatt terjednek a térben. Vagyis az egyidejű eseményt a távolság lehetetlenné teszi.

Hellyel-közzel ez az, amit Descartes-Newton paradigmaként emlegetünk. (Bár ami Newtont illeti, a megjelölés némiképp jogtalan, mert korának egyik kiemelkedő polihisztora volt, akinek teológiai, filozófiai, alkímiai művei hasonló jelentőséggel bírtak, mint fizikusi munkássága.)

Arról, hogy milyen különös képet tud ölteni a természettudomány megcsontosodott eszmerendszere, a következő rövid írásban igyekszem példákat szolgáltatni.

Kvantumfizikai háttér

A huszonegyedik században a kvantumfizika jelenti azt a friss fuvallatot, amely által őseink tudása könnyebben megérthető és újjáéleszthető. Hiszen vallási rendszereink háttérbe szorultak és elerőtlenedtek, a természeti népekre jellemző naturális hangoltságot, spontaneitást, tiszta intuíciót pedig már rég elvesztettük. Azokat a dolgokat tudjuk könnyen elfogadni, amelyek a természettudomány által igazolhatónak tűnnek. Mi sem bizonyítja ékesebben, minthogy manapság az alagút effektus elvének gyakorlati hasznosítása révén működik számos műszer. (Ezek a jelenségek ugyanis nagyon fontos szerepet kapnak az elektronikus áramkörökben. Tehát ez nem csupán elvont matematika, ez már a mindennapjaink szerves részét képezi.) Ha most kvantumfizikai előadást tartanék - amelyre nem érzem magam hivatottnak -, akkor elkezdhetném a mesét az újabb és újabb kozmológiai modellekkel. (Heisenberg határozatlansági tétele, antropikus elv, Schrödinger macskája, az Einstein-Podolsky-Rosen paradoxon, Max Planck állandó, Koppenhágai Modell, Szuperhúr-elmélet, és ehhez hasonlók.) Erre nem vállalkozom, viszont úgy vélem, hogy mondandóm felvezetéséhez elég lehet egy-két jól irányzott példa.

Kezdjük talán a sort a „kettőzött rés” kísérlettel, amely lényegében a következőről szól: Egy lemez felületére két akkora rést vágnak, amely épp elég egy elektronnak, hogy átférjen rajta. Ezt egy fényérzékeny lemez elé helyezik, majd egy elektronsugárzó segítségével elektronokat lőnek át az egyik nyitott résen. Amikor a fényérzékeny falon megvizsgálják az eredményt, a becsapódó elektronrészecskék egyenletesen oszlanak el, pontosan úgy, ahogy arra számítottak. Amikor azonban mindkét rést szabadon hagyják, úgy tűnik, hogy az elektronrészecske saját magával ütközik, és egyszerre megy át mindkét résen. Sötét és világos sávok keletkeznek a falon. Mi történhetett? Ahol sötét sávok láthatók a képernyőn, ott interferencia keletkezett. Ahol világos sávok vannak, ott összeadódtak a hullámok, és ezáltal egy szummációs potenciált hoztak létre, ami nagyobb, szélesebb és fényesebb. Amikor azonban arra irányul a megfigyelés, hogy melyik résen halad át az elektron - vagyis a rések és a fényérzékeny lemez között működésbe helyeznek egy részecske-számlálót - akkor az megint részecskeként viselkedik. Mindez rávilágít arra a tényre, hogy nincs független külvilág, és mindannyian osztozunk egy közös tudati térben. Neumann Jánost, a híres matematikust kérték fel, hogy adjon magyarázatot erre a különös jelenségre. Az Ő meghatározása értelmében az egyetlen lehetséges magyarázat erre csakis az lehet, hogy kell lennie valamilyen rejtett változónak. Ez a bizonyos „x faktor” pedig maga az emberi tudat. Ez okozta a hullámfüggvény összeomlását, és ebből adódott az a különbség, hogy hullámként vagy részecskeként láttuk-e. A kvantumobjektumok részecske-és hullámtermészete egymást kiegészítő tulajdonság. (Zen koan: A kutyának van Buddha-természete?)

A Nobel díjas Niels Bohr egyenesen úgy fogalmazott, hogy ha meg akarjuk érteni a kvantumvilágot, akkor először az emberi tudat működését kell megérteni. R. A. Wilson, fizikai doktorátussal is rendelkező amerikai pszichológus professzor azt állítja, hogy nem csak fotonok vagy egyéb elemi részecskék között létezhet nonlokális kapcsolat, hanem az anyag és az emberi tudat között is. A makro-és mikrofizikai jelenségek közötti kapcsolat ahhoz hasonló, ahogyan az emberi pszichében kapcsolódik egymáshoz a tudatos és tudattalan. Wilson szerint a mikrorészecskék világában a valószínűségi hullámok hatására kialakuló kvantumkáosz kölcsönhatásban van az emberi pszichével, és ezért a mindennapi életünkre, szubjektív tapasztalatainkra is érvényesek a kvantumfizikában megszokott bizonytalanságok, kettős vagy többes természetű jelenségek.

Dr Quantum - Kettőzött rés kísérlet

Ugyancsak a 20. század egyik legfontosabb megfigyeléseként tarthatjuk számon az Alain Aspect vezette francia kutatócsoport felfedezését. Kísérletileg bizonyították, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék (például az elektronok) képesek egymás között az azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Ezzel mintegy feltették a koronát John Bell elméleti munkájára, hiszen ezek az eredmények közvetve az objektív valóság cáfolatát jelentik. Nem csupán a nem helyhez kötött kapcsolatokat bizonyították, hanem igazolták a téridő anyagi tartományán túl található érzékfeletti tartomány létezését is. Tehát az univerzum kézzelfogható szilárd formája csupán látszólagos, a mindenki által megélt valóság egy gigantikus hologram. Ennek érzékeltetésére David Bohm egy elegáns hasonlatot alkalmaz. Azt mondja, képzeljünk el egy akváriumban úszkáló halat. Ezt az objektumot két kamera veszi két különböző szögből, szemből és oldalról. Tételezzük fel, hogy ezelőtt még soha nem láttunk sem halat, sem akváriumot. Ha a kamerákon keresztül szemléljük, azt hihetjük, hogy két halat látunk, hiszen más szögből veszi a két kamera, ezért más képet is adnak. Amennyiben kellőképpen sokáig szemléljük, rájövünk, hogy a kettő kapcsolatban áll egymással, hiszen teljesen szinkronban mozognak. Ha nem látjuk a teljes képet, arra a téves meggyőződésre juthatunk, hogy két különböző halat látunk, akkor viszont fel kell tételeznünk, hogy valamiféle kommunikáció zajlik közöttük. De nem ez a helyzet, hiszen a valóság mélyebb szintjén csak egyetlen hal létezik, vagyis semmiféle kommunikációra nincs szükség, sőt nem is lehet. Éppígy a szubatomi részecskék egy mélyebb végtelen egység különböző aspektusai. Ez lényegében az advaita védanta alaptézise.

Ebből viszont az is következik, hogy máris a metafizika mezsgyéjére érkeztünk. Héjjas István fajsúlyos, olykor matematikai egyenletekkel gazdagított, szakmailag magas színvonalú értekezéseiben igyekszik nagyon okos gondolatsorok és zseniális párhuzamok közzétételével összebékíteni a modern részecskekutatás és a szellemi őshagyomány legalapvetőbb téziseit. De India magyarországi nagykövete is írt egy könyvet, amelyben igyekszik rámutatni a modern tudomány, és az ősi bölcsesség találkozási pontjaira. Az indiai Goswami professzor pedig tényként könyveli el, hogy a kvantumvilág tanulmányozása egy bizonyos ponton túl törvényszerűen a metafizikába torkollik. Vagyis elvezet a filozófia és az etika mezsgyéjére. Ezt olyannyira komolyan gondolja, hogy megalkotta a „kvantumjóga” kifejezést, amely a kvantumfizika üzenetének összegzését jelöli egy új, átfogó világképben. Szavai a konvencionális gondolkodásúak számára kifejezetten merészek és sokkolóak.

„Ma már biztosra vehetjük, hogy egy olyan paradigmaváltás fog bekövetkezni a tudomány területén, amely egy megosztó, spiritualitást tagadó, az anyagon alapuló tudománytól egy olyan tudomány irányába vezet bennünket, amely integrálja a tudományt és a spiritualitást. Jelenleg nem kevesebbnek vagyunk tanúi, mint hogy a tudomány újból felfedezi Istent.”

Kvantumgyógyítás címszavakban

Fontos tisztán látni, hogy nem feltétlenül új módszerekről van szó, talán hasonló jelenségeknek lehettünk valaha szemtanúi a sámánkultúrákban, illetőleg a szentek, vagy a nagy hatóerejű gyógyítók körében. Az első és legfontosabb megállapítás, hogy nem létezik személy, aki gyógyítani tudna, és ezért nem létezik gyógyítás sem. Csupán gyógyulás létezik, és ennek a gyógyulási folyamatnak az elősegítése. De a köztudatban ez a fogalom szerepel, ezért ezt használom.

A kvantumgyógyítás alapvetően információs gyógyászat, vagy inkább tudat tágító, tudatosság növelő segédeszköz. Mit is jelent ez? Információ-energia-anyag (test-lélek-szellem) egymásba alakítható, tulajdonképpen az anyag összesűrűsödött energia, az információ pedig nem egyéb, mint az energia mintája. Tömeg és energia ilyen jellegű viszonya már Einstein óta ismeretes, de Tom Stonier - az amerikai Bradford Egyetem professzora - ennél is tovább megy. Szerinte az, amit a fizikában hagyományosan helyzeti energiának neveznek, voltaképpen nem energia, hanem az illető anyagi rendszer térbeli állapotának rendezettségére jellemző szerkezeti információ. Az ilyen információ növelése energia befektetéssel lehetséges, ugyanakkor a szerkezeti információ egy részének feláldozása árán kinetikai energiát nyerhetünk. Vagyis nem csak anyag és energia alakítható át egymásba, hanem energia és információ is.

Ha a kvantumfizika valószínűségi hullámfüggvényét az emberi életre alkalmazzuk, akkor az úgy fest, hogy a mi valószínűségi hullámfüggvényünk mindig ugyanabba a látszólagos valóságba omlik össze, az elvárásaink, hiedelemrendszerünk, korlátaink miatt. A hétköznapi tudatosságunk rögzültsége olyan, mint amikor arra a bizonyos részecskeszámlálóra felírjuk a fixaideáinkat. Hiszen végső soron mi emberek is csak folytonosan változó állapotok sorozatából állunk, ahogyan az elektron sem több puszta valószínűségi felhőnél mindaddig, amíg a mérés (megfigyelés) nem rögzíti egy fix pályán. A kvantum módszerekkel, jó eséllyel vissza tudunk lépni a szuperponált állapotba. Ez egyfajta tudati tágasság. Ha ekkor el tudjuk fogadni, hogy létezhet másfajta valóság is, akkor a következő alkalommal a hullámfüggvény egy egészen másfajta valóságba omlik össze. De hogyan alkalmazhatnánk ezt az alapelvet a hétköznapok gyakorlatában? Dr. Bartlett „A csodák fizikája” c. könyvében elmeséli egy személyes élményét, amikor is egy téli reggelen, a jeges úton nagy sebességgel nekicsapódott egy hídoszlopnak.

„Ha jéghártyára futsz 100 km/h-s sebességgel - mint ahogy az velem történt -, akkor ez a helyzet egy igencsak érdekes egyenletet eredményez az ember tudatában. Ha a te szabályrendszered egy ilyen esetben úgy néz ki, hogy egy 100 km/h sebességgel haladó autó szorozva jéghártya, szorozva hídoszlop, szorozva a becsapódás ereje, akkor az egyenlet másik végén nagy valószínűséggel halál, de legalábbis súlyos sérülés áll. Ha azonban elég rugalmas ez az egyenlet, és megengedi a rejtett változók - mint például angyalok - közreműködését, akkor az egyenlet kevésbé kiszámítható. Ugyanaz az egyenlet egy aprócska változóval az élet és halál, a szerelem és csalódás, vagy a siker és kudarc közötti különbséget jelentheti. Próbáld ki néha, hogy beilleszted a remélt, ugyanakkor nem látható dolgokba vetett hited változóját életed egyenletébe. Az előbbi történetben a valós számok a kocsim sebességét, a híd jegességét, a kisodródás együtthatóját, és a becsapódás erejét jelentik. Azzal, hogy beillesztünk az egyenletbe egy képzeletbeli egész számot, a képzeletbeli, vagy nem látható i = angyalt, teljesen új eredményt kapunk. Azt is mondhatnánk, hogy a rejtett változó a nem látható dolgokba vetett hit minőségét képviseli.”

Talán a kvantumgyógyítás lényegét úgy közelíthetnénk meg, hogy egy módosult tudatállapotban a kezelt személyt beemeljük egy olyan térbe, amely a végtelen lehetőségek mátrixa, és amelyet a régmúlt korokban szakrális térnek neveztek, és olyan jelzőkkel illettek, mint Jelenlét, Éberség, Tanú tudatosság, a Szív Szent tere. Itt pedig csupán azáltal, hogy megfigyelőként jelen vagyunk, lehetőséget adunk arra, hogy egy másfajta valóságot tapasztaljon meg. Ez kicsit misztikusan hangzik, de ugyanezt az igazságot egy vallásos ember úgy tálalná, hogy ha „Kitárod a lelked ajtaját, akkor beáradhat Isten kegyelme.” A kvantumszinkronizációs szándék olyan, mintha a Tiszta Tudatot meghívnánk, hogy jelenlétével szentelje meg ezt a test-elme komplexumot. A gyógyító jelenlét az örömérzésen át tükröződő Tiszta Tudat.

Ha még azt is elfogadjuk, hogy egy úgynevezett Nullponti Mező által mindannyian kapcsolatban állunk egymással, akkor ebből előáll még egy fontos kitétel: ami itt történik, az nem csak a kezelt személy életére lesz hatással, de a közvetítőére is. Hiszen a kettősség csak látszat, és ilyenkor egy olyan dimenzióba emelkedünk, ahol a Te és Én értelmét veszti. (Kinslow nem is szereti a páciens és terapeuta kifejezéseket, inkább a befogadó és kezdeményező megjelölést részesíti előnyben.)

A kvantum gyógyítás válfajait nem egyszerű vállalkozás felsorolni. Egyrészt, mert épp a megfoghatatlansága miatt olykor nehéz eldönteni, hogy mi is számít annak, másrészt bizonyos módszerek ötvöznek egyéb alternatív technikákat. (Pl. a Kahi Healing alkalmazza a csakra-és meridiánrendszert.) De hellyel-közzel elmondhatjuk, hogy a Kapcsolatteremtő Gyógyítás, a Kétpontos Mátrix Átalakítás, a Kvantum Szinkronizáció (olykor Kvantum Balance néven), a Gyógyító Kód, valamint a Kvantum Érintés vegyítetlen kvantum szisztémák. Külön figyelmet érdemelnek azok a jelenségek, amelyek nem tekinthetők tanítható, átadható metódusnak, inkább egy karizmatikus gyógyító képességeire épülnek. (Gondolok itt pl. a Braco jelenségre.)

Lehetőségek és korlátok

A kvantumgyógyászati eljárások előnye és a hátránya ugyanabban a jellegzetességben keresendő, történetesen abban, hogy a legszubtilisebb. Vagyis itt a legkönnyebb gyors és mélyreható változást előidézni, ugyanakkor a tudattalan blokkjai, vagy a hitrendszereink ezt tudják a legkönnyebben félresöpörni. A hagyományos gyógyászathoz hasonlóan a kvantumszisztémák is csak annyit képesek elérni, amennyit a terapeuta talentumai lehetővé tesznek, és amennyit a páciens tudattalanja, hiedelemrendszere megenged. Nem mindenki ugyanolyan katalizátor. Egy tanfolyam elvégzése, vagy egy módszer elsajátítása önmagában még nem tesz minket egy csapásra médiummá, vagy parafenoménná. A résztvevők jelentős mértékben különböznek hozzáállásban, tudatosságban, lelki érettségben, testi állapotban, és még sok más fontos befolyásoló tényezőben. Márpedig a terapeutává válás egyértelműen energia és tudatosság emelkedéssel jár együtt. Az egyik legérzékletesebb példát ebben a témában Stephen Arroyo amerikai asztrológustól olvastam, aki az elektromos áram és a villanykörte kapcsolatán keresztül mutatja be a tudatosság fokozatait. Ahogy a tudatos energia (elektromos áram) egyre erősebben folyik, a tudatosság (a fény mennyisége) egyre nagyobb lesz. Egy nagyon tudattalan lény egy 15 wattos izzóhoz hasonlítható, egy átlagos személy egy 60 wattos körtéhez, egy olyan személy pedig, aki a meditáció magasabb fokán áll, elérheti a 200 wattos értéket is. Egy megvilágosodott mester olyan végtelen erő és fény csatornája, hogy tudatossági szintjének szimbolizálására egy több millió wattos villanyégő is alkalmatlan lenne. Szóval eléggé nyilvánvaló, hogy minél erősebb „attraktormezővel” bír egy személy, annál nagyobb eséllyel képes gyógyító, harmonizáló folyamatokat indukálni egy másik emberben.

Épp emiatt ellenérzéssel viseltetek az olyan jelenségek iránt, amelyek azt igyekeznek sugallni, hogy bárki különösebb nehézség nélkül, pusztán egy hétvégi kurzus elvégzése után kézhez kap egy szuperszonikus módszert, és innentől fogva játszi könnyedséggel képes lesz úrrá lenni bármilyen lelki vagy anyagi nehézségen. No pláne, hogy másokén! Azt kell mondanom, hogy előképzettség nélkül még komoly képességek megléte mellett sem várhatunk gyors eredményt. Csupán érdekességként említem meg, hogy Richard Bartlett, Frank Kinslow és Eric Pearl is csontkovácsként ténykedtek sok-sok éven át, mielőtt az érzékelésük kiterjedt volna a nem fizikai tartományra is. Továbbá Bartlett és Pearl is kaptak formális (vagy nem formális) okkult beavatást. Ennek hatására az érzékelési képességük ugrásszerűen megnőtt.

Jómagam csak kitartó gyakorlás, és hosszas érlelődés után merészeltem felvállalni, hogy megkísérlek valamit közvetíteni azon eszközök tárházából, amelyekkel sokáig csupán magamon dolgoztam.

Erről kicsit részletesebb leírás ezen a linken olvasható

Tudományos háttér

Jogos igény lehet, hogy ettől a száraz spekulációtól elrugaszkodva megértsük, miképpen működik mindez a gyakorlatban. Nos, éppen a magyarázat jelenti a legnagyobb kihívást, mert teljes bizonyossággal nem tudhatjuk. Először is fontos emlékezzünk arra a tényre, hogy az elmeműködésünk hullám természetű. Az agyi tevékenység során mezőket sugárzunk szét. (A magnetoenkefalográf úgy képes ezt a mágneses teret érzékelni, hogy maga a berendezés nem is érinti a testet.)

A forradalmi felfedezéseiről ma már világszerte ismert HeartMath Institute újfajta kutatásokat végzett az érzelmek fiziológiájának, valamint a szív és az agy kölcsönhatásainak terén. Már a kilencvenes évek elején arra a megállapításra jutottak, hogy a szívet egy erőteljes, mintegy két és fél méter átmérőjű erőtér övezi. Ez azt jelenti, hogy a szív jóval nagyobb erőteret generál, mint az agy. Ráadásul olyan erős, hogy messze túlnyúlik a test határain. Erejét egy további meghatározó forrásból, nevezetesen a meggyőződéseinkből is meríti, vagyis mindazokból a dolgokból, amelyekben mélységesen hiszünk, s amelyek szerint az életünket irányítjuk. Szívünk egyfajta közvetítő, amely minden meggyőződésünket és érzelmünket elektromos és mágneses rezgésekké, és hullámokká alakítja át. Még azt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy szív által létrehozott elektromos és mágneses mezők kommunikálnak testünk szerveivel. Vagyis nyilvánvalóvá lett az, amit a kínai egészségfilozófia évezredek óta tényként kezel. Mármint, hogy az uralkodó érzelmeink befolyásolják a szerveink állapotát. (Ha valaki bővebben szeretne hallani erről a témáról, akkor javaslom megtekintésre „Az élő mátrix” c. ismeretterjesztő filmet, melyben Rollin McCraty, a HeartMath Institute egyik vezetője beszél az ilyen irányú vizsgálódásokról.)

Egyvalamiről célszerű még említést tenni. Ez pedig a mezőelmélet. Rupert Sheldrake az „A new science of life” (Az élet új tudománya) című művében felveti, hogy valamennyi rendszert az energián és az ismert anyagi tényezőkön kívül, láthatatlan szervezőerők is irányítják. E mezők nem az általános értelmében vett energiával bírnak. Mivel hatásaik átjutnak a tér és idő gátjain, nem sorolhatjuk az energetikai törvényszerűségek közé. A térbe kikerülő információk tőlünk távol éppoly erősek, mint a közvetlen közelünkben. Megfigyelték, hogyha egy faj egyede elsajátít egy új viselkedési mintát, ez megváltoztathatja az adott faj oksági mezejét a földön. Ha az újszerű viselkedés többször megismétlődik, akkor a „morfikus rezonanciája” erősebben hat ki az egész fajra. Sheldrake ezt a forma- és viselkedésminták előképeiként szolgáló láthatatlan mátrixot morfogenetikus mezőnek nevezte el.

Ezen mezők létezését látszik alátámasztani egy analfabéta férfi furcsa esete. Egész életében írástudatlan volt, mégis képes volt a maga sajátos módján olvasni. Bement a könyvtárba, kinézett magának egy könyvet, amit „érdekesnek talált”, hazavitte, majd éjszakára betette a párnája alá. A szó szoros értelmében aludt egyet az információra. Másnap, amikor felébredt, megmagyarázhatatlan módon „tudta”, hogy mi volt a könyvben. És talán ugyanígy elképesztő az is, hogy minél több ember olvasta előtte az adott könyvet, annál könnyebben fért hozzá a benne lévő tudásanyaghoz. Éppígy egy technika, vagy módszer bizonyos számú egyén által történő alkalmazása automatikusan létrehozza ennek a módszernek a saját morfikus mezejét, azaz tudatrácsát. Ezek után minden egyes újabb alkalmazás erősíteni fogja ennek az adott rendszernek, technikának, vagy meggyőződésnek az auráját, vagy morfikus mezejét. Annyit nyilvánvalóan láthatunk, hogy a kvantum jelenségek informális mezeje most emelkedőben van. A teljes kibontakozásra még várnunk kell.

Konkrét mérések

A Kapcsolatteremtő Gyógyítást még vezető orvosok, és egészségügyi szakemberek is világszerte nagy érdeklődéssel fogadják. Dr. William A. Tiller, az amerikai Stanford Egyetem professzora számos kutatást és kísérletet végzett, azt keresve, hogy a beérkező frekvenciák hatására hogyan változnak meg azoknak az előadótermeknek a fizikai tulajdonságai, amelyekben Dr. Eric Pearl és csapata Kapcsolatteremtő Gyógyítást tanít. Érzékelő berendezéseket állítottak fel a tér termodinamikai jellemzőinek mérésére órákkal a rendezvény kezdete előtt, egészen a szeminárium befejezéséig. A kutatók rendkívül nagy változást mértek a konferenciaterem termodinamikai szabadenergiájában. Ott, ahol sok száz ember tanulja a rezgések beazonosítását, majd a frekvenciával való munkát, megsokszorozódik az energiaszint. Már a nulladik napon megemelkedik ez az energiaszint, amikor az ott levők csupán csak előadást hallgatnak a módszer történetéről, majd rövid ideig kapcsolatba kerülnek, megismerkednek ezekkel a frekvenciákkal. A mezőhatás egy ideig a szeminárium befejezése után is megmarad. A két napos képzés végén az energiaváltozás mértéke szobahőmérsékletben kifejezve elérte a 300 °C-nak megfelelő értéket. Elektorenkefalográfiás érzékelőkkel azt is kimutatták, hogy mind a gyógyító, mind a kezelt személy agy-és szívműködésében is jelentős módosulások történnek. A gamma sugárzás elnyelésében is változásokat észleltek mindkét személynél. Az emberi test általában ártalmatlan, alacsony szintű gammasugárzást bocsájt ki a testszövetekben található kálium jelenlétének köszönhetően. A Kapcsolatteremtő Gyógyítás során a gyógyító, és a gyógyított személy teste is fokozott mértékű gammasugárzást nyel el. (Független, bioenergia gyógyítást vizsgáló kutatások összefüggést állapítottak meg a gamma sugárzás elnyelése, és a gyógyulás között.)

Kedves Olvasó!

Legyen Áldás az életeden és az Utadon.