A homeopátiával kapcsolatos cikkem írásakor éreztem először, hogy legalább néhány szó erejéig érinteni kellene a természettudomány berkein belül ténykedők mentális rugalmatlanságának, merevségének témakörét. Mégpedig azért, mert meglepő módon még mindig gyakorinak mondható, hogy az áltudományok között szokás említeni a természetgyógyászati módszereket, a parapszichológiai kísérleteket, valamint egyes alternatív energiatermelési elméleteket. 

Bevezetés

Szinte azt mondhatjuk, hogy vaskalaposság tekintetében a tudományba vetett hit olykor felülmúlja a vallásos szektákét. Ha alaposan szemügyre vesszük, akkor azt láthatjuk, hogy a vallás számos elemével rendelkezik. Van krédója, apostolai, főpapjai, szent iratai, tekintélyelvű szervezetei, vallásos intoleranciája, ebből következően pedig üldözött eretnekei és mártírjai. Pedig Héjjas István fizikus hasonlata alapján könnyen beláthatjuk, hogy lehetnénk óvatosabbak is. Ő úgy tartja ugyanis, hogy a tudomány olyan, mint egy világos gömb, amely a sötét térben lebeg. A gömb belsejében vannak a tudományos ismeretek, körülötte pedig egy határtalan, ismeretlen birodalom található. Minél nagyobb a tudásunk (vagyis a példában a világos gömb), annál nagyobb felületen érintkezik a külső sötét térrel, és ezért egyre több a megválaszolatlan kérdés. Ezek a megválaszolatlan kérdések a gömb felszínét borítják, a külső térben pedig csupa olyan kérdés lapul, amelyekről azt sem tudjuk, hogy ilyen kérdés egyáltalán létezhet.

    „Tudásunk egy csepp. Amit nem tudunk, az egy egész óceán.” (Isaac Newton)

A természettudományokat forradalmian új felfedezések viszik előre, amelyek ellenkeznek a korábban általánosan elfogadott elvekkel, ezért hatalmas ellenállásba ütköznek. A ma igazsága ugyanis a holnap tévedése. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tudomány története, amely egyben az emberi tévedések története. Ez az a pont, ahol szinte már a vallásos fanatizmussal vetekszik az a támadó magatartás, amelyet a tudományos élet azokkal szemben képes tanúsítani, akik valamilyen új szemlélet birtokában kétségbe vonják az adott kor általános érvényű igazságait.

A lehetséges reakciók közül néhány:

• • 200 évvel ezelőtt a francia akadémikus urak babonaságnak tartották, hogy kövek (mármint meteoritok) potyoghatnak az égből. Mígnem alig néhány héttel a közlemény kibocsájtását követően meteoriteső hullott egy Párizs környéki településre.

  • Newton gravitációs elméletét sötét középkori okkultizmusnak nyilvánították a tudósok, hiszen épeszű ember nem fogadhatja el, hogy húzóerő létezhessen olyan tárgyak között, amelyek nincsenek fizikálisan összekapcsolva.

  • Amikor Galileit a bolygók mozgásáról vallott „eretnek” nézeteiről faggatták, ő a Jupiter holdjaira irányította távcsövét, majd megkérte az inkvizíció képviselőit, hogy pillantsanak bele. De ők elutasították ezt, nyilván abbéli félelmükben, hogy valami olyat lesznek kénytelenek látni, ami alapjaiban ingathatná meg hitüket.

  • „A levegőnél nehezebb tárgyak sohasem fognak repülni” – jelentette ki Lord Kelvin brit fizikus, matematikus 1885-ben. A 19. század egyik meghatározó tudósát közel két évtized múltán két amerikai biciklijavító mester (Orville és Wilbur Wright) tanította móresre. 1903. december 17-én az Egyesült Államok Észak-Karolina államában elszakadt az anyaföldtől a történelem első, saját erőforrással rendelkező, pilóta által irányított repülő szerkezete.

  • Miután Robert Meyer 1842-ben publikálta az energiamegmaradás törvényét, egy agresszív lejárató kampány révén több hónapra elmegyógyintézetbe juttatták. Hasonló sorsra jutott Semmelweiss Ignác, azon állítása miatt, mely szerint szemmel láthatatlan apró élőlények (mikróbák) okozhatják a gyermekágyi lázat.

  • Szent-Györgyi Albert Nobel díjat kapott az aszkorbinsav kivonásával (C-vitamin) kapcsolatos kutatásaiért. Nos, az ellenlábasai tiltakozó levelet küldtek a Nobel-díj Bizottságnak, miszerint ezt az egész megalapozatlan és félrevezető reklámkampányt a Szeged környéki paprikatermesztő és feldolgozó üzletemberek finanszírozták. (Mint az köztudott, a C-vitamint a szegedi paprikából sikerült kivonnia.)

  • Az akupunktúra sokáig törvényen kívülinek számított a huszadik századi nyugati medicina szemében, pusztán azért, mert nem lehetett műszeres mérésekkel igazolni a meridiánok létezését.

  • Albert Einstein élete végéig elutasította a nonlokalitás lehetőségét, mert ez sértette azt a szabályt, miszerint a fénynél semmi sem terjedhet gyorsabban. Mindez EPR (Einstein-Podolsky-Rosen) paradoxonként vonult be a tudománytörténetbe. A három tudós szerint éppen azért kell valami hibának lennie a kvantumfizikában, mert ilyen képtelenségek következnek belőle. Márpedig utólag tudjuk, hogy tévedtek.

Sokszor kényelmesebb az előfeltételezéseinkbe és rögzült gondolkodási sémáinkba kapaszkodni, mint tudomásul venni a valóság változó természetét. Pszichológiai tény, hogy (intelligenciaszinttől függetlenül) foggal-körömmel ragaszkodunk a már kialakított nézeteinkhez, világlátásunkhoz, és minden új információt, impulzust ebbe a kész keretbe igyekszünk bepasszírozni. Ha pedig egy jelenség netán a nézeteinket cáfolni látszik, igyekszünk az effajta tapasztalást elkerülni, elfelejteni, vagy valahogyan kimagyarázni. De legalábbis utolsó leheletünkig védjük az álláspontunkat. Ilyeténképpen elég nehéz egy dogmatikus keretrendszerből kitörni. 

Ha az írott történelem egészét nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a bal agyféltekés üzemmód túlhangsúlyozása a felvilágosodás korszakával kezdődött, amikortól kezdve szentül hittük, hogy végre megszabadulhatunk a babonáktól, és a józan értelem talaján állva, az anyagvilágot ízekre szedve majd szépen választ találunk minden kérdésre. Aztán olyannyira sikerült belefeledkezni a matéria álmába, hogy természettudósaink a XIX. század végén már szó szerint gyászolták azt a tényt, hogy az összes fontos felfedezés már megtörtént. Emiatt úgyszólván komolyan aggódtak a tudomány jövője miatt. Max Planckot egyetemi professzora óva intette a fizikusi pályától, mondván, hogy az már egy befejezett tudomány. De nem kellett sokáig várni Einstein relativitás elméletére, és máris a feje tetejére állt minden. A kvantumfizika „dinamitja” pedig végképp felrobbantotta a newtoni paradigmát. Az elmúlt kilencven évben a régi világkép bástyái közül három már leomlott (történetesen a determinizmus, a lokalitás, és az objektivitás). Az olyan fogalmak, mint anyagi szubsztancia, vagy izolált tárgy, elvesztették a jelentőségüket. A szubatomokról még csak azt sem mondhatjuk, hogy egy meghatározott helyen léteznek, inkább csak tendenciát mutatnak a létezésre. Az idő is csak egy nagyon korlátozott dimenzióban tűnik lineárisnak és egyirányúnak. Bizonyos nagy energiájú részecskefizikai kísérletek ködkamra felvételei ugyanis csakis úgy értelmezhetők, ha feltételezzük, hogy egyes részecskék korábban léptek kölcsönhatásba, mint amikor keletkeztek. Akik olvasták Fritjof Capra, Michael Talbot, vagy dr. Amit Goswami könyveit, azoknak nem kell ecsetelnem, hogy a mikrovilágban csupa ilyen hajmeresztő jelenséggel találkozunk. Héjjas István - egy nyitott gondolkodású magyar fizikus - szerint:

„Hát bizony, amit a modern fizika produkál, ahhoz képest az ősi vallási mitológiák elbeszélései, vagy Alice Csodaországbeli története szinte közönséges mindennapos események benyomását kelthetik.”

A Nobel díjas Niels Bohr pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy:

„Azok, akiket nem sokkol, amikor először találkoznak a kvantummechanikával, valószínűleg nem értették meg.”

R. A. Wilson amerikai fizikus-pszichológus professzor állítása szerint a kvantumjelenségek hatása nemcsak a fizikai világban érvényesül, hanem összefüggésben áll az emberi tudattal is. A makro-és mikrofizikai jelenségek közötti kapcsolat ahhoz hasonló, ahogyan az emberi pszichében kapcsolódik egymáshoz a tudatos, és tudattalan. Ez lehet az oka számos parapszichológiai jelenségnek, pszichoszomatikus betegségnek, valamint a csodás gyógyulásoknak. Érdemes komolyan fontolóra vennünk, hogy amikor extraszensz képességű embereket már kormányzati, hadászati, és bűnüldöző szervek alkalmaznak, akkor bajos lehet sarlatánságra gyanakodni. Joe McMoneagle, a katonai hírszerzés nyugdíjas tisztje 1984-ben úgy távozott a „Stargate” programból (az amerikai hadsereg és a CIA látnoki képességekkel foglalkozó közös projektjének kódneve), hogy számos kitüntetést kapott, mert 150 célszemélyről tudott információkat beszerezni pusztán távészlelés segítségével. De nem Ő az egyetlen, számos országban segítették médiumok a rendőrség munkáját. Ráadásul néhányuk az időben nem csupán visszafelé haladva tudott pontos körülményeket felvázolni, hanem előrefelé is. Gérard Croiset néhány esetben pontosan lefestette, hogy a gyanúsított milyen ruhában lesz, amikor majd elfogják, hogyan fog viselkedni, az egyik bűnözőről pedig tudta, hogy hamarosan öngyilkosságot fog elkövetni. 

Julio Tello perui régész az ország déli partján, a Paracas félszigeten talált rá azokra a különös koponyákra, melyek eredete azóta is vitatott. Mivel formájuk felfelé és hátrafelé hosszan elnyújtott, igencsak felkeltette a kutatók érdeklődését. A kutatók eleinte a mesterséges koponya deformálást vélték a hosszúkás forma eredetének, de egy újabban talált pár hónapos csecsemő koponyája bebizonyította, hogy ez a forma természetes, és egy ismeretlen emberszerű lény genetikai adottsága. Néhány ilyen koponya körülbelül 3000 éves. Foerster archeologus kezdeményezésére az egyik koponyán DNS vizsgálatot végeztek. A koponya olyan mtDNS mutációkat tartalmazott, amely semmilyen emberben, főemlősben vagy állatban nem találhatóak. Azok alapján  amelyek DNS szekvenciáját meg lehetett határozni, az derült ki, hogy a koponya egy új, emberszerű lénytől származik, ami nagyon távol áll a Homo sapienstől, a Neandervölgyitől és a Denisovan-tól. A megnyúlt Paracas koponyák esetében olyan jellemzők figyelhetők meg, melyek különböznek a normális emberi koponyától, beleértve az öreglyuk (foramen magnum) eltérő elhelyezkedését, a nagyon erős járomívet (pofacsont), a különböző szemüregeket és a sagittális varrat hiányát, amely egy kötőszövet a két koponya falcsont között. Még az is jellemző a Paracasban talált több mint 300 csontváz hosszúkás koponyáira, hogy űrtartalmuk mintegy 25%-al nagyobb a homo sapiens koponyájának átlagos űrtartalmánál. Nehezebbek is, tehát vélhetően a nagyobb méretethez nagyobb agy is tartozott. 

A régészet „mítoszai”

Nézzük a nagy piramis ügyét. A legtöbb építkezéssel kapcsolatos teória a kőtömbök szállításának, felemelésének és a végső helyére illesztésnek a problémáira összpontosít. (Mint pl. Elio Diomedi olasz építési vállalkozó, aki a saját hipotéziséhez egy nagyon ügyes és látványos makettet épített.) Mindazonáltal ezek az értelmezési kísérletek nem adnak magyarázatot egyéb kérdésekre. Figyelmen kívül hagynak olyan fontos részleteket, mint a modern technikát megszégyenítő precíz illesztések, különös mértani, matematikai összefüggések, a tökéletes tájolás, a heterogén dimenziók, a földrengéssel szembeni ellenállás, és ehhez hasonlók.

Robert Bauval, belga építész mutatott rá arra az asztronómiai összefügésre, hogy a 3 gizai piramis az Orion öv 3 csillagának a pontos helyzetét tükrözi, beleértve a közöttük lévő szögeket, távolságokat, valamint az egymáshoz viszonyított méretüket. Ámbár korántsem úgy, ahogyan az a történészek hivatalos változatában szerepel. Tehát nem a csillagok 2500 évvel ezelőtti pozícióit mutatja, hanem egy 10 500 éves égi konstellációt. Tehát ezek alapján úgy tűnik - bármennyire is megdöbbentően hangzik -, hogy a gizai piramisokat egy  magasan fejlett civilizáció alkotta meg egy olyan történelmi korban, amelyről eddig úgy tudtuk, hogy a kőbaltás ősközösségen kívül ott semmi sem létezhetett. 

Készült egy igényes dokumentumfilm (A Piramisok Titkainak Leleplezése), amely pontról-pontra bemutatja azokat a tényeket, amelyek alapján valószínűsíthető, hogy az általunk feltételezett ókori eszközökkel és technológiákkal egy ilyen volumenű projekt egyszerűen kivitelezhetetlen. Főképpen egyetlen dinasztia ideje alatt. A film készítői megszólaltatnak neves építészeket, kőzetmegmunkálásra szakosodott mérnököket, fizikusokat, akik egyöntetűen kifejezik, hogy a nagy piramis újraalkotása a mai fejlett géppark és tudásbázis segítségével is óriási kihívás elé állítana bennünket. Kissé poentírozva szembeállítják ezzel egy neves, ám megrögzött egyiptológus mondatait, aki a piramis megannyi különös arányszámának (aranyarány, PI értéke, fénysebesség, stb.) hallatán úgy reagál, hogy egy jól szerkesztett konyhai sámliból is kimutathatunk bármilyen összefüggést. Elég vicces összhatás kerekedik ki, és persze tisztelt egyiptológusunk szentül hiszi, hogy nem ő a maradi, hanem a tőle eltérően gondolkodók a „piramidióták”. De ha tényleg minden ilyen világos és egyértelmű, akkor képeseknek kell lennünk reprodukálni ezt a csodálatos építményt. 1991-ben történt egy ilyen nekirugaszkodás a PBS Nova társaság által. Mármint a piramis méretarányos kicsinyített mását igyekeztek megépíteni. Nos, a piramis soha sem készült el teljesen, és néhány év múlva össze is omlott.

Néhány apró szösszenet a filmből

• Szinte egyetlen forrás sem említi, hogy a nagy piramisnak nem 4, hanem 8 oldallapja van, hiszen mindegyik oldal enyhén osztott. A négyszög alapon kialakított, nyolc lapból álló felületet az építők milliméteres pontossággal hozták létre. Ezeknek a dőlésszögeknek a megtartása további nehézséget jelentett, nem is szólva a belső kamrák kialakításáról. 

• A piramishoz több mint kétmillió különböző formájú és méretű követ használtak fel. Az építőknek 130 gránittömböt kellett 800 km-ren át szállítani, mejd a célhelyen 64 méter magasbe kellett felemelni. Ezek darabonként 12 és 70 tonna közöttiek voltak. Az építőelemek precíz illesztése a mai technológiai bravúrokhoz képest is megállná a helyét. A Felső Kamra vízszintesen, és függőlegesen is tökéletesen elhelyezett, fél milliméteres tűréshatáron belül. Ez még napjainkban is óriási kihívás elé állítáná bármelyik építési vállalkozót. 

• Amennyiben a piramis 20 év alatt készült el - ahogyan azt korunk történészeinek többsége állítja - akkor egy rövid fejszámolással oda jutunk, hogy egyetlen - sokszor tíz  tonnás - kőtömb helyreillesztésére és rögzítésére átlagosan 2,5 perc jutott. Csak hogy viszonyítási alapunk legyen: az Abu Szimbel templom áthelyezése (darukkal és teherautókkal) öt évig tartott, pedig csak mintegy 2200 kőtömbről beszélünk, a húszmillióval szemben. Joggal merül fel akérdés, hogy vajon az egyiptológusok miért ragaszkodnak mehhez a húsz éves időtávlathoz? Hát például azért, mert ha lényegesen hosszabb időszakot kellene feltételezniük, akkor kénytelenek lennének elvetni azt a teóriát, hogy a piramis egy síremlék. (Csendben jegyzem meg, hogy Mexikóban a Nap piramisának felépítését 150 évre taksálják.)

• Az építmény túlélt legalább három erős földrengést, amelyek közül az utolsó a földdel tette egyenlővé egész Kairót. A piramisban semmi nem mozdult el. (Jusson szünkbe, az ókor 7 csodája közül már csak a gízai nagy piramis áll.)

• A tájolás annyira precíz, hogy erre csak a legutóbbi idők technikai fejlettsége ad lehetőséget. (Öt századfokos pontossággal mutat északi irányba.) Az alsó kamrához vezető 100 méter hosszú (és nagyjából 1 méter széles) folyosó kialakítása során szintúgy megdöbbentő a pontos dőlésszög fenntartása. Pier Luigi Copat, a berlini Potsdammer Platz építője úgy nyilatkozik, hogy ha manapság, a modern eszköztár és technológia segítségével szeretnénk megalkotni ugyanezt az objektumot, akkor elég nagy bajban lennénk. 

• Szinte sokkolóak a beosztások, és az arányok. Ha a piramis alapterülét elosztjuk a magassággal, akkor az pontosan a PI értékét adja. A látható magasságot kettővel osztva a felső kamra szarufáinak csúcsát, hárommal osztva a felső kamra plafonját, néggyel osztva a középső kamra szarufáinak csúcsát kapjuk meg. Ha öttel osztjuk el, akkor az alsó kamra padlószintjére jutunk. Héttel osztva a középső kamra padlószintjét érjük el. A négy oladallap területét az alaplap területével osztva az aranyarány lesz az eredmény. A film készítőjének meg nem nevezett informátora azt mondja, hogy a nagy piramis azért olyan szokatlan és egyedi építmény, mert egyszerre tartalmazza a PI, és az aranymetszés értékét. (Ennek a mikéntjét egy ábra segítségével prezentálja is.) Claude Genzling - egy valószínűségszámítással foglalkozó matematikus - szerint ezeknek az összefüggéseknek az előfordulása olyan gyakori, hogy a véletlen teljesen kizárható. Tehát a pirasmis méretét és alakját a tervezők épp azért választották meg így, hogy ezeket a nagyon kiemelkedő számtani formulákat (PI, aranyarány) képes legyen magába foglalni. Ha a piramis oldalfalai akár csak fél méterrel hosszabbak lennének, vagy a felső kamrát csupán 5 centiméterrel nagyobbra tervezik, már nem beszélhetnénk ilyen arányokról.

Egyiptom múltja (régmúltja) egy kicsit más szemszögből

Az itt bemutatott film az egyik legteljesebb anyag. 

...és még így is kimaradt egy rakás furcsaság.

Pl. a film az Osirion templommal kezdődik, de az Élet Virága szimbólum említésre sem kerül, pedig a mai napig nem sikerült meghatározni, hogy az a bizonyos ábra milyen technológia révén került a kőbe.

Az UFO kérdés

Egészen egyszerűen megkerülhetetlen ez a témakör. Nem csupán a népszerűsége miatt, hanem azért is, mert egészen megdöbbentő az a mérhetetlen ellenállás, amelyet a természettudósok mutatnak az üggyel szemben, akiknek kötelessége lenne az elfogulatlanság.
...és akkor még nem is beszéltem a szándékos elhallgatásról, amelyért a különféle katonai-és hírszerzési intézmények, valamint a fölöttük álló kormányzati szervek felelősek.

Tegyük fel, hogy 100 ember leugrik az Empire State Building tetejéről. 95 a földet éréskor a szokásos módon végzi, vagyis ripinyára törik a teste, és kileheli a lelkét. Viszont 5 ember lazán és puhán lehuppan, majd elegánsan elsétál. Mit gondolnak, mely eseteket kellene kivizsgálnunk?

Ugyanez érvényes az azonosítatlan repülő objektumokra is. Itt és most nem a túlfűtött UFO hívők megnyilvánulásaira gondolok, hanem azokra az esetekre, amelyekben civil szemtanúkon kívül magasrangú katonatisztek, pilóták, rendőrök, légiirányítók, radarkezelők számolnak be az észlelésekről, valamint műszeres vizsgálatok is készültek a helyszínről, illetőleg az ott talált anyagokról.

A józan ész azt diktálná, hogy ha van egy kieemelkedő érv, amit nem lehet megcáfolni, akkor ennek a merev elutasítása konkrétan irracionális viselkedésnek tekinthető. Márpedig pontosan ezt látjuk oly sokszor.

Nos, kiszemeltem néhány kiemelkedő esetet. Következzenek most ezek.

Zárszóként Max Planck kissé karcos hasonlatát szerepeltetem. Szerinte a tudományos viták nem úgy dőlnek el, hogy a vesztes fél beismeri a tévedését, hanem úgy, hogy kihal az a generáció, amely az új gondolatok befogadására alkalmatlan.

Kedves Olvasó!

Legyen Áldás az életeden és az Utadon.