A nyugati medicina évszázadokon át egy tisztán oksági, horizontális modellt tartott szem előtt, amely a klasszikus görög orvostudomány talapzatára a biokémiai tudás bástyáit építette. (Ez csupán ténymegállapítás kíván lenni, nem értékítélet.) 

Rezgésalapú megközelítés

A legfontosabb ellenvetés a homeopátiával szemben, hogy a „semmivel” próbál operálni. De ez egy alapjában elhibázott logika. Elengedhetetlen ugyanis, hogy az információt és az információhordozót megkülönböztessük egymástól. Egy tudósokból álló csoport egészen az atomstruktúráig boncolhat egy könyvet, a vizsgálat végén azonban egy adat garantáltan hiányozni fog. Ez pedig maga a könyv tartalma, amely az elemzés során elvész. Ha a homeopátia ellenfeleinek szemszögéből tekintenénk a könyvkiadásra, akkor megállapíthatnánk, hogy bármely életmű sorozat megjelentetése egy nagy csalás, hiszen hozzávetőlegesen minden egyes darabja ugyanabból az anyagból áll, csak éppen a felirat különbözik rajtuk. Ráadásul a szerző művét nyomhatják papírra, publikálhatják hangoskönyvként, vagy létezhet valahol az interneten e-book formájában. A homeopátiás szernél éppígy. Legyen szó akár tejcukor golyócskáról, porról, vagy tablettáról, hordoz egy információs mintát, amely láthatatlan, és kémiai analízis útján nem kimutatható. Ugyanez érvényes a brazíliai Loyolai Szent Ignác Házában kapható gyógynövény kapszulákra is. Az összetétel maximálisan egységes, vagyis mindenki ugyanazt a nagyjából ötven komponensből álló herba keveréket kapja, amiben a golgotavirág viszi a prímet. Ami különbözni fog, az a rezgésminta, amely az Entitás által írt receptúra alapján „kerül rá a doboz tartalmára”. Régebben, amikor a gyógynövény keveréket még a Ház munkatársai állították össze egy nagy dézsában, sokkal látványosabb, sokkal kézzelfoghatóbb volt, hogy az üvegcsében lévő folyadék minden ember számára egyedi módon telítődik energiával. Megfigyelték, hogy a gyógyszertárból már kiadott készítmények színe, sűrűsége és illata minden egyes palackban más és más lett.

De van itt még egy lényegbevágó gondolat. Azokat, akik hiteltelennek tekintik a homeopátiát, de természetesnek veszik a zeneterápiát, vagy magától értetődőnek tartják a mantrák egészségre gyakorolt jótékony hatását, azokat megkérdezném, hogy az utóbbiakat milyen jogon fogadják el? Hiszen itt sem jut be a testbe semmiféle biokémiai anyag. Mondhatni, kizárólag rezgésekről beszélhetünk. 

A betegség nem a testben keletkezik, ott csupán tükröződik. Egy tudati (információs) torzulás nyomán zavar keletkezik az életerő áramlásában (energetikai defekt), ennek pedig előbb-utóbb lenyomata lesz az adott szervben, hiszen az információ az energia mintája, az energia pedig az anyagi sík közvetlen szervezője. De lássuk a definíciót, mert nagyon árulkodó! A homeopátia tulajdonképpeni jelentése: homoion = hasonló, pathein = szenvedni. Vagyis hasonszenvi gyógymód. A homeopátia úttörői a természetből vett hatóanyagok ezreit ellenőrizték a saját testükön észlelt mérgezési tünetek útján. Az orvos megbetegítette magát, így együtt szenvedett pácienseivel. Hahnemann is úgy kísérletezett, hogy bevette az illető anyagokat. A kínafa kérgével indult a történet, de később az arzénig bezárólag nagyon sok mindent kipróbált magán, majd megfigyelte és leírta a saját testében végbemenő folyamatokat és tüneteket. Ezek után végiggondolta, hogy milyen ismert betegségre illenek rá a tapasztalt szimptómák, majd a „felpotenciált” szert betegeken tesztelte. (Csak mellékesen jegyzem meg, Edward Bach, a virágterápia atyja hasonlóan járt el. Asszisztense az orvos rosszulléti állapotaiból tudta, hogy Bach doktor már közel jár ahhoz, hogy meglelje a következő esszenciát.)

A homeopátia tehát úgy közelíti meg a gyógyulás kérdését, hogy ha egy emberből (a mikrokozmoszból) hiányzik egy ősprincípium, megkereshetjük azt a makrokozmoszban. Amikor valamelyik ősidea működése sérül, akkor a gyógyírt is annak az alapelvnek a függőleges láncolatából kell elkészíteni. Ez a „kutyaharapást szőrével” tézis. Ehhez azonban az szükségeltetik, hogy az ásvány, vagy a növény információját leoldjuk testi megjelenési formájáról, megszabadítsuk materiális kötöttségétől, s a megszabadított információt olyan alkalmas információhordozóhoz kössük, amely képes azt továbbadni. Ezért tehát a növényben, vagy ásványban rejlő elvet (rezgésmintát) fokozatosan leválasztják annak fizikai burkáról és átviszik egy semleges hordozóra. A szer előállításának legfontosabb ismérve a hatványozás, vagy más szóval decimálás, ez pedig nem egyenértékű a hígítással. A hatványozás egy fokozatos „átszellemítési folyamat”. Az összerázás során a kémcső falánál egyfajta súrlódási erő keletkezik, ami az anyagot magasabb energiaszintre emeli.

Érvek és ellenérvek

A szkeptikusok részéről a leggyakrabban hangoztatott állítás az, hogy a homeopátiával kapcsolatban nincsenek nagy betegszámon végzett, klinikailag releváns tudományos vizsgálatok. Tény, hogy a homeopátia egy nagyon is egyénre szabott individuális terápia, így a hagyományos értelemben vett klinikai vizsgálati sémák nehezen húzhatók rá. Mégis léteznek olyan bizonyító erejű és nehezen megkérdőjelezhető kutatások, amelyekben a homeopátiás szerek hatását sejtkultúrákon, növényeken, állatokon tanulmányozták.

A homeopátia először azért vált népszerűvé a XIX. században Európában és az Egyesült Államokban, mert kiderült, hogy a különféle járványos, fertőző betegségekből milyen sikerrel képes meggyógyítani az embereket. A homeopátiás gyógyítást alkalmazó kórházak halálozási arányszámai a hagyományos orvoslást alkalmazó kórházak halálozási arányának fele és egynyolcada között voltak olyan betegségek esetében, mint a kolera, a skarlát, tífusz, sárgaláz, tüdőgyulladás. Nem valószínű, hogy ezeket a szignifikáns eredményeket a placebohatás számlájára írhatnánk. (Amúgy az orvostudomány történetében először a homeopátiás orvosok végeztek placebo kontrollált, kettős vak módon tervezett és kivitelezett vizsgálatokat.) A világ egyik legelismertebb tudományos folyóirata, a New Scientist rendszeresen beszámol honlapján a homeopátiáról, valamint neves fizikusok, vegyészek, orvosok, biológusok és más kutatók homeopátiás kutatásairól. Ha a szenzációhajhász újságírás szintjétől elemelkedünk, akkor könnyű lesz egyetérteni Dana Ullman-nal, „A homeopátia forradalma” c. könyv szerzőjével:

„Megdöbbentő, hogy orvosok és újságírók kijelentik, hogy nincs olyan kutatás, ami bizonyítaná a homeopátiás gyógyszerek hatékonyságát. Az ilyen nyilatkozatok, amelyek a homeopátiával kapcsolatos félretájékoztatásra törekszenek, a tudományos szakirodalom figyelmen kívül hagyásából, vagy a homeopátia elleni előítéletekből fakadnak. Ilyen hozzáállásnak nincs helye az orvostudományról szóló vitákban, és akik azt terjesztik vagy sugallják, hogy a homeopátia nincs tudományosan alátámasztva, egyszerűen valótlan dolgot állítanak vagy rosszul tájékozódtak.”

Pontosan ez érhető tetten abban is, ahogyan az Ausztrál Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatási Tanács (NHMRC) vizsgálatát tálalták a népszerű internetes hírportálok. Egyoldalúan, csúsztatásokkal. Ha igazságosan szeretnénk eljárni, akkor „hallgattassék meg a másik fél is”.  Itt olvasható az 

Angol Homeopátiás Kutató Intézet részletes válasza.

A SpringMed Kiadó gondozásában napvilágot látott Dr. Gábor Fruzsina műve, amely az első magyar nyelven olvasható, akadémikusi lektorálással bíró összefoglaló tanulmány a homeopátia tudományos beágyazottságáról. Fejezetei felölelik a homeopátia egyéb tudományágakhoz való kapcsolatát, az egyes országokban elfoglalt helyét, költséghatékonyságát, az alap- és klinikai kutatásokat, szisztematikus áttekintéseket több száz irodalmi hivatkozással. A mű célja a homeopátia melletti érvek bemutatása és a homeopátiás kutatások eredményeinek ismertetése.