Előadások
Meditáció a szellemi őshagyomány szerint
Az Online Mindfulness Café sorozatban:
Fazekas Gáborral, a Mindfulness Egyesület elnökével közös rendezésű program.
Az alábbi bejegyzés tartalmazza az előadásban használt prezentációt is.
A mennyország belül
Dr. Szász Ilma a Mantra főiskola egyik alapítója, és vallási, lélektani, spirituális alaptárgyainak tanítója. Megjelent írásai (öt könyve, tanulmányai, fordításai) széles horizontot ölelnek fel. Filozófia, pszichológia, bibliamagyarázat – szintézisre törekvő szemlélettel. Kelet és Nyugat szellemi üzeneteinek ötvözése, annak érdekében, hogy korszerű, de az örök igazságokhoz hű világkép kialakításához segítsen.
Pápádzsí találkozása Srí Ramanával
Ez a három felvétel a szó legszorosabb értelmében nem előadás, inkább hangoskönyvhöz hasonlatos. Részlet az „Ugorj az ismeretlenbe! Beszélgetések H. W. L. Poonjával” című könyvből. Maga a fordító, Malik Tóth István olvassa fel.
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Malik Tóth István előadása a Létezés Öröme Központban, 2023. 10. 13-án. Ez a dátum azért is nagyon különleges, mert ez a nap Srí H W L Púndzsa [Pápádzsi] születésnapja, aki Srí Bagaván egyik közvetlen megvilágosodott tanítványa volt.
Leveles Zoltán - Így jött el értem lelki tanítómesterem
Szerintem gyönyörűen (és nagyon személyes hangvétellel) beszél a lelki tanítómester fontosságáról. Ez egy vaisnava közeg, és hát nyilvánvalóan kérdéses, hogy ez a miliő kihez áll közel, vagy kihez nem. Egy további nehézséget jelenthet a tradíció értékrendjének elfogadása, mert ez sem lesz feltétlenül könnyen emészthető. Varázslatos témakör, kényszerű kérdések és lehetséges válaszok kifogyhatatlan tárháza. Jómagam egy ideje már erősen törekszem rá, hogy az ezzel kapcsolatos állásfoglalásokat, tapasztalatokat közzétegyem.
A buddhizmus öt ösvénye
Cser Zoltán tömör, lényegretörő összefoglalója a buddhizmus nagy iskoláiról. Csendben jegyzem meg, hogy már ennek az ismeretterjesztő anyagnak a megértése bizonyos fokú alapvető előkészítettséget kíván. Máskülönben képtelenség lesz ilyen töménységben megemészteni ezt a szanszkrit és páli terminusokban bővelkedő anyagot.
A tudatfejlődési szintek
Gánti Bence nagyívű, hétköznapi példákkal és prezentációkkal tarkított előadássorozata az Integrál Akadémia hároméves képzésének bevezetőjeként. Számomra nagyon élő, rendkívül élvezetes előadás volt, Ken Wilber "nagykövetétől".
Tiltott régészet - Michael Cremo előadása
Az elmúlt két évszázadban, a kutatók által talált csontok és leletek azt mutatják, hogy olyan emberek mint mi, léteztek a Földön több millió évvel ezelőtt, de a tudomány, a kutatók elfojtották, figyelmen kívül hagyták, vagy elfelejtették ezeket a figyelemre méltó tényeket. Miért? Mert ellentmondanak olyan meghatározó nézeteknek, mint például a darwini elmélet. (Kicsit döcögős ezzel a szinkrontolmácsolással, és viszonylag hosszú a felvezetés, de amikor elkezdi taglalni a leleteket, akkor igazán izgalmassá válik.)
A Boldogság Királysága
Tshering Tobgay, Bhután első miniszterének TED előadása. Bhután - a helyiek nyelvén Druk Jul, azaz a mennydörgő sárkány országa - a Himalája utolsó buddhista állama. A fél magyarországnyi állam két nagyhatalom, Kína és India közé ékelődve bújik meg a hófödte hegycsúcsok között. A táj mesés: ősi templomok, színesre pingált házak, az ország háromnegyedét borító, érintetlen erdők. A király egyszerre tűzte ki célul az ország modernizálását és az ősi értékek megőrzését. A világ többi országában használatos GDP-mérőszám helyett megalkotta a bruttó nemzeti boldogság kifejezést.
Buddha-ereklye kiállítás megnyitó szertartás
Buddha és számos jelentős buddhista mester hamvai között gyöngyökhöz hasonló gyönyörű kristályokra bukkantak. Természettudományos szempontból sem keletkezésükre, sem időnként tapasztalható szaporodásukra nincs magyarázat.
A 2 napos kiállítás célja, hogy egyedülálló lehetőséget biztosítson bárkinek, hogy megtapasztalhassa a szent ereklyék áldását, a belőlük áradó legmagasabb rendű finom szellemi energiát, boldogságot, békét, harmóniát és jólétet. Az ereklyéket vallásra való tekintet nélkül bárki megtekintheti, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy sok helyen éppen keresztény templomokban, imaházakban került sor a kiállításukra.
Dr. Stephen Parker (Stoma) nyilvános előadása a Gájatrí mantráról
A Gajatrí mantra az emberiség talán legrégibb imádsága. A hindu kultúrában a „Védák anyjának” nevezik, illetve a Védák eszenciájának tartják. Az egyik legerősebb gyógyító hatású mantra, amelyet számtalan céllal ismételnek a transzcendenshez való kapcsolódástól a gyermekáldás vagy a védelem kéréséig. Az alap mantrának 24 változata él, melyeket különböző élethelyzetekben használnak. (Technikai kiegészítésként mondom, hogy az első 20 perc meditáció, utána kezdődik a tényleges elemzés.)
A mantra ereje, szent szótagok hatása az emberi lényre és a világra
Bakos Attila tevékenységét úgymond bifokális lencsén keresztül nézem. Amennyiben a hinduizmusról, India óriási szakrális hagyományáról (különösképpen a jógáról) beszél, mindig nagy érdeklődéssel, és komoly figyelemmel hallgatom. Most is egy ilyen rövid előadást teszek közzé, mert a kedvenc témám, a mantra kerül terítékre.
Hindu vallási hagyományok keresztény szemmel
Előadás, könyvbemutató és beszélgetés. PTE Tudásközpont, Konferenciaterem 2019. május 7.
1. Én magam, hogyan találkoztam a hinduizmussal?
2. Mi is maga a hinduizmus?
3. Kutatásaim keresztényként.
A Párbeszéd Háza olykor nagyon komoly, nívós előadóknak ad helyet. Egyikük Francis X. Clooney SJ, katolikus teológus, képzett indológus, a hindu vallási hagyományok szakértője, a Harvard Egyetem professzora. A következőkben az Ő előadását láthatjuk, hallhatjuk angol nyelven, magyar tolmácsolással.