A Krisztus tudatról

HETERODOX SZEMSZÖGBŐL

„Ha egy olyan emberrel találkozunk, akiről cselekedetei, jelleme, szellemi nagysága és integritása alapján tudjuk, hogy elérte a tökéletes felszabadulást, nem volna-e balgaság tőlünk, ha megtagadnánk tőle az elismerést csak azért, mert tanításaiban olyan új kifejezésmódot használ, ami a mienktől különbözik?!”

(Láma Anagarika Govinda)

Ebben a témakörben kedvencemmé vált az a mondat, amelyet D. E. Harding világvallásokról írott könyvében olvastam. „Mit tud Angliáról az, aki csak Angliát ismeri?” Értelemszerűen ezzel azokra céloz, akik a neveltetésük, vagy erős intellektuális beállítottságuk okán gyökeret eresztenek egy vallási keretrendszerben, és a beszűkült szemléletük által akadályoztatván képtelenek a sajátjuktól idegen szakrális hagyomány(ok) értékeinek tükrében látni a saját tradíciójukat.

Előre kívánom bocsájtani, hogy a cikkben fellelhető „ortodox” kifejezéssel itt és most nem a görögkeleti egyház tanításait, vagy liturgiai rendszerét kívánom jelölni. Ezt a szót inkább az óhitűség, az értelmezési tartományokhoz való merev ragaszkodás, és legfőképpen a maradiság értelmében használom, mely hozzáállás szerint csak egyetlen helyes és igaz értelmezés lehetséges. Ebből a szempontból teljesen lényegtelen, hogy éppenséggel görögkeleti patriarchátusról, római katolikus egyházközségről, vagy szabadkeresztény gyülekezetről van-e szó. Ilyeténképpen az ortodoxia szinte rokonértelmű a fundamentalizmussal. A címben szereplő „heterodox” jelző is némi kiegészítésre szorul. Természetszerűleg ez az „ortodox” ellentéte, de ezt sem a szokványos skolasztikus teológiai jelzőként alkalmazom, tehát nem eretnekséget vagy tévtant jelent, sokkal inkább egy rugalmas, átfogó, a Philosophia Perennis [Örök Filozófia] irányába mutató szemléletet.

Volt szerencsém olyan kolostorban járni, ahol a kerengő falán a következő transzparens díszelgett: „Jézus Krisztus a világ egyetlen megváltója.” Ortodox megközelítés szerint az Újszövetség lényegi üzenete alapján Jézus az egyetlen közvetítő Isten és az ember között, akinek kereszthalála a bűneinkért kifizetett önkéntes áldozat, valamint Isten határtalan kegyelmét kinyilvánító megváltó aktus. Ennek alapján tehát vagy elfogadjuk Jézust és vele együtt az egész evangéliumot, vagy pedig mindkettőt el kell utasítanunk. Középút ritkán kínálkozik. Számomra ugyan még leírni is szörnyűség ezeket a mondatokat, de attól még tény marad, hogy a keresztény érzületű emberek egy része ténylegesen ezzel a szemlélettel él. A Szent Szellem [Holy Ghost] c. amerikai dokumentumfilmben még a csapból is ez folyik. A néhai drogfüggő (azóta megtért keresztény) metál zenész figurák a koncert előtt apostoli gyógyítóként ténykednek, és kijelentik, hogy bár sok isten van, de csak egy Jézus. Ez tipikusan az a helyzet, amikor emberek bármiféle metafizikai felkészültség, vagy vallástörténeti, filozófiai alapképzettség nélkül esnek át komoly világnézeti pálforduláson.

Azt is fontos látnunk, hogy a keresztények istenképe a végletekig személyes, ezért számukra Isten Fia is éppúgy következetesen személyként értelmezendő. Ennek nyilvánvaló folyománya, hogy Jézus személye és történelmi szerepe egybemosódik Krisztus, mint Kozmikus Létező alakjával. Vegyük hozzá ehhez a judo-keresztény hagyomány időszemléletét (egy teremtés, egy bukás, egy megváltás), és máris annál a merev doktrínánál tartunk, miszerint nem létezhet más hiteles üdvözítő. Egy kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a Könyv Népeinek [Júdaizmus, Kereszténység, Iszlám] tragédiája abban áll, hogy a zsidók és a muszlimok tagadják Jézus Krisztus Megváltó szerepét, a keresztények pedig azt állítják, hogy Ő Isten egyedüli, egyetlen fia.

Márpedig Jézus következetesen az Ember Fiának nevezte magát, és hogy mit is jelent ez, azt vizsgáljuk meg több különböző szellemi hagyomány tükrében. Mi az, hogy Egyetemes Ember? Hogyan jelenik ez meg egy másik tradícióban? Ehhez javaslom tisztelettel a következő linket.

Egy kis körültekintéssel - vagy mondjuk úgy, hogy heterodox alapállásból - beláthatjuk, hogy ha Jézus Indiában született és ténykedett volna, akkor csupán egyike lenne a Mahá Avatáráknak, az úgynevezett kiemelkedő isteni testetöltéseknek. [Megjegyzés: az avatár, vagy avatára szó isteni testetöltést, alászállást jelent.] Amiképpen Krisna mondja a Bhagavad-gítában:

„Óh, Bhārata leszármazottja! Bárhol legyen a vallás gyakorlása hanyatlóban, s kerüljön fölényes túlsúlyba a vallástalanság, alászállok Én Magam.” (B.G. 4.7.)

De ezt csakis ciklikus időszemlélettel lehet elfogadni, lineárissal semmiképp. Körkörös időfelfogással ugyanis könnyen érthetővé válik, hogy Jézus egy kozmológiailag kiemelt időszakban érkezett erre a Földre (a Kos-Halak korszak határán), mindazonáltal nem Ő az egyetlen, kizárólagos küldött. Különleges, emberfeletti megnyilvánulásai - úgymond csodái - a hiteles jógahagyomány magas fokának természetfeletti képességeivel, az úgynevezett szidhikkel tökéletesen összhangban voltak. [Megjegyzés: a kereszténység ezeket a Szent Szellem kegyelmi ajándékainak nevezi. Közéjük tartozik a nyelveken szólás, prófétálás, materializáció, ételszaporítás és transzmutáció, gyógyítás, gondolatolvasás, a múlt és jövendő tisztánlátása.] Számos indiai nagymesterről jegyeztek fel hasonló eseteket, a vízen járástól a halottak feltámasztásáig bezárólag. Ilyen volt többek között Nitjananda, Mahaprabhudzsi, Sirdi Szai Baba, Lahíri Mahászaja, Bengáli Baba, Rámdász Katja Baba, Bhaskaránanda, Gambhiránanda, Mahávatár Krija Baba, Troilanga Szvámi. Közülük jó néhány már kisgyermekkorában rendelkezett ezekkel a különleges erőkkel. (Amúgy létezik egy feltételezés – ez a Notovics kutatásaira épülő variáns – amely szerint Jézus valahol Kasmír és Kis Tibet környékén töltötte fiatalkori éveit és beavatást nyert számos ezoterikus rendszerbe. Magyar nyelven a „Jézus elveszett évei” c. könyvben olvashatunk erről.)

Sri Chinmoy Az Isten-élet csúcsai c. könyvében bővebben is kommentálja: „Ti itt nyugaton sajnos egyedül Krisztust ismeritek el avatárnak. Ha elfogadjátok, számotokra nem létezhet más avatár. De ebben tévedtek. Krisztus, Buddha, Krisna és mások ugyanonnan jöttek. Ha Krisztust a Végtelen Isteni Tudatnak tartod, nem különítheted el tőle Krisnát, Buddhát vagy Srí Rámakrisnát.” De ha már Sri Chinmoynál tartunk, akkor elmondok egy személyes történetet. Egyszer Gunagriha, az Ő közvetlen tanítványa előadást tartott egy művelődési házban. Egy fanatikus keresztény csoport pedig - eléggé gyalázatos módon - megkísérelt partizánakciót végrehajtani ellene. Az intézmény bejáratánál röpcédulákat osztogattak az érkező vendégeknek, mindezt persze a szervezők engedélye nélkül. Sőt, a szemközti ház falára egy teljes emeletnyi transzparenst feszítettek, a következő bibliai idézettel:

„Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet,

Senki sem mehet az Atyához, csakis általam.”

A végén a hallgatók közül valaki megkérdezte az előadót, hogy van-e tudomása erről a háttér-hadműveletről, és mit gondol róla. A következőképpen válaszolt: „Tudják az a kérdés, hogy ez a kijelentés Jézusnak, a názáreti ács fiának a szájából hangzott el, vagy a megdicsőült, krisztusi tudatállapota nyilvánította ki nekünk.” Mert amennyiben Jézusnak, az embernek tulajdonítjuk mindezt, akkor nyilvánvaló, hogy a kijelentés hibádzik, és nem címezhette a 2000 évvel később élő személyekhez ezt az ominózus mondatot. A saját kortársaival kapcsolatban is csak úgy lehet helytálló, ha elfogadjuk, hogy egy Mester a beavatás - és sok éves együttműködés - során ténylegesen összekapcsolja a tanítványt a saját fénytestével, ezáltal a jelen földi életen túlmutató összeköttetés jön létre. Ő egyfajta kapuvá válik a tanítvány számára. Tehát ha tényleg értjük, hogy ezeket a szavakat nem Jézus, az ember mondta, akkor az is világos, hogy Krisztus - mint tudatszint - nem rögzíthető egy történelmi személyhez, és nem sajátítható ki semmiféle vallás, vagy filozófiai irányzat által.

Talán érdemes itt megállnunk egy pillanatra, és szemügyre vennünk a kétfajta szemléletmód alapvető különbségét. A sémita gyökből fakadó két nagy világvallás (kereszténység és iszlám) a történelmi időben gyökerező, és alapvetően individuális. Nagyon is hús-vér személyek állnak a kinyilatkoztatás mögött. Ehhez képest India szellemi örökségét az időtlenség, és a kozmikus távlatok jellemzik. Ezért hát ne csodálkozzunk azon, hogy Ramana Maharsi azt mondja, hogy a Krisztus tudat egyenlő az Átman (Önvaló) realizációjával. Azt is kinyilvánítja, hogy a keresztény szentháromság szanszkrit megfelelői a következők:

Isvara-személyes Atyaisten;

Átman-Szent Szellem,

Guru-Fiú.

...és hogy ezt mennyire komolyan gondolja, azt jól érzékelteti egy párbeszéd, ami Ramana asramban zajlott.

Kérdező: Ha Ramana lábánál ülök, akkor nem lehetek keresztény?

Ramana: Ellenkezőleg, akkor leszel lényeg szerint keresztény.

Ha ténylegesen elfogadjuk, hogy a Szentháromságból a Fiú minőség a Mester, akkor a jézusi kijelentés úgy értelmezendő, hogy mindig volt, van, és lesz a világban a lelkek hazavezetésére alkalmas isteni küldött. Így kellene értelmeznünk a másik, gyakran idézett jézusi mondatot is, miszerint: „...és Én veletek leszek minden nap, a világ végezetéig.” A szúfiknál is találunk egy hasonló mondást: „Senki sem találkozhat Allah-hal, aki nem találkozott előbb a prófétával.” Ami igazán lényeges, hogy a „próféta” itt egy általános jelző, nem Mohamed személyére utal. Tudniillik a mondat úgy értelmetlen lenne, hiszen a szúfi rendek jócskán Mohamed után alakultak. A „próféta” szó itt a mindenkori mester titulusa. Maulana Rúmi, a mevlevi rend alapítója, az iszlám misztikus költészetének egyik legragyogóbb ékköve még ennél is továbbmegy. Ilyeténképpen beszél a Mesterről, mint Isten reprezentánsáról.

„Ha a Mester elfogadott, személyében benne foglaltatik Isten és a próféta is.”

A spirituális nagymesterek kijelentik, hogy végső értelemben Isten, Önvaló, Guru és Kegyelem, ezek szinonimák. Így hát bárki, aki visszajutott önnön lényegi természetéhez, az isteni kútfőhöz, az számunkra a Krisztus tudat megtestesítője. (Megjegyzés: Itt természetesen nem egy névleges vagy önjelölt gururól beszélünk, kizárólag egy istenrealizált mester, egy Paramszant Szatguru jöhet szóba.) A krisztusi tudat egy ideaszintű minőség, hívhatjuk ezt mestererőnek, guru-elvnek, vagy bármi másnak. Egy keresztény szent ezt Krisztusnak nevezi, egy vaisnava Krisnának, a saiviták meg Szadásívának. Indiában – ahol egyébként mindig is tényként könyvelték el Jézus Krisztus Megváltó szerepét – teljesen magától értetődő ez az összefüggés. Olyannyira, hogy a krija-jóga egyik hagyományvonala az istenrealizációt elért tagjait krisztusi mestereknek nevezi. Bennük sohasem lakozott kétség emiatt. Reményeim szerint Robert Adams advaita tanító víziója nyomán egy kicsit mélyebben átérezhetjük mindezt.

„Ahogy többen is tudjátok, van egy állandóan visszatérő látomásom, amelyben az Arunácsala szent hegyén sétálok, ahol Ramana Maharsi élt. A látomásban a hegy üreges. Bemegyek a hegybe, a középpontba, ahol egy erős, a napnál ezerszer ragyogóbb, de mégis kellemes és nyugodt fény van, és nincs meleg. És akkor találkozom Ramanával, Jézussal, Rámakrisnával, Niszargadattával, Lao Cével, és másokkal. Egymásra mosolygunk, egymás felé közeledünk, és eggyé válva egyetlen fénybe olvadunk. Aztán egy vakító fényvillanás, robbanás, vagy ilyesmi következik. Aztán kinyitom a szemem. Már meséltem nektek erről korábban.”

Ha úgy tetszik, akkor mondhatnám azt is, hogy a Krisztus misztikus testéről szóló tanítást nem lehetséges pusztán doktrinális szintről helyesen megérteni. Ehhez a témához teljes szívből ajánlom A vallásosságtól a VALLÁS-ig c. publikációm egyik rövid passzusát, amelyben keresztény misztikusoktól is szerepel egy-egy rövid versrészlet.

Nos, akkor lássuk, hogyan is festene egy nyitott szellemű keresztény világkép a globális ökumené szellemében. Elsőként egy olyan mestert említenék, mint Peter Deunov. Érdemes megvizsgálnunk, hogy spirituálisan emelkedett személyek miképpen nyilatkoztak Róla.

Giuseppe Roncalli, vatikáni nagykövet [a későbbi XXIII. János pápa] azt mondta: „A jelenlegi korban a legnagyobb filozófus, aki a Földön él, Peter Deunov.”

Rudolf Steiner, az antropozófia megalapítója: „A szláv emberek nagy missziót hordoznak sorsukban. Ők, és különösen Bulgária, nagyban hozzá fog járulni az emberiség felemelkedéséhez. Visszatérve Bulgáriához, egy erőteljes szellemi mozgalom él Bulgáriában, melynek vezetője egy nagy szellemi beavatott.”

Paramahansa Yogananda, mikor megkérdezték görögországi látogatásán egy bulgáriai asram alapításával kapcsolatban, kijelentette: „Eddig mehetek el, az Igazság Szelleme tevékeny ott.”

Jiddu Krishnamurti, a teozófiai mozgalom vezetője, aki visszautasította a Maitreyával és Krisztussal való azonosítását, azt mondta egy Hollandiában tartott Teozófiai Világkongresszus résztvevőinek, hogy a Világmester Bulgáriában van.

Albert Einstein: „Az egész világ tiszteletét fejezi ki felém, én pedig hódolatomat fejezem ki a bulgáriai Peter Deunov mesternek.”

Peter Deunov az ÓM mantrával az ajkán távozott ebből a világból, és hozzá hasonló hozzáállást képviselt a tanítványa, Mikhaël Aïvanhov is. Indiában a 20. század legnagyobb mestereivel találkozott, akik mind Nagy Lélekként tekintettek rá. Egyiküktől kapta a tiszteletbeli „Ómrám” címet.

De hasonló vargabetűs utat járt be John Main - a keresztény bencés meditáció megteremtője -is, akinek először Keleten kellett „spirituális edzést” folytatni. Malajziában dolgozott, ahol találkozott az indiai Szvámi Szatjanandával, Ramana Maharsi és Sri Aurobindó tanítványával. Tőle tanulta a meditáció alapjait. Sok évtizednyi gyakorlás után pedig erre az alapra építette fel a keresztény mantra meditációs foglalkozásait. (John Main meditációs útmutatásai)

Abishiktananda [eredeti nevén Henri de Saux, bencés szerzetes] annyira hitelesnek tartotta Ramana Maharsi lényét, hogy a következő kijelentést tette:

„Ha a kereszténység képtelen belülről asszimilálni a hindu spirituális tapasztalatot, akkor elveszti jogát arra nézve, hogy a megváltás univerzális útjának tekintse magát.”

Továbbá:

„Én is éneklem az ÓM-ot, aminek forrása a Csend (az Atya), ami Fiúként felhangzik bennem, és elnyugszik a Szellemben.”

Említést kell még tennem Bede Griffith atyáról, az angol bencés szerzetesből lett szannjásziról, akit Dél-Indiában jelentős jógiként ismertek el. A kereszténység és a hinduizmus közötti párbeszéd kialakításában kiemelkedő munkát végzett. (Bede Griffiths atyáról bővebben ezen a linken)

Hála az Égnek, olykor még ennél hétköznapibb szereplők életében is felfedezhető a globális ökumené gyakorlati megnyilvánulása. Amiként azt a Szent Mauriciusz monostor 2022 júniusi facebook bejegyzése alapján is láthatjuk:

János testvér a Szent Gellért téren egy átutazó nepáli buddhista csoportra lett figyelmes. Behívta őket a kávézónkba egy monostori teára. Láma Migmár, Láma Sonam és európai kísérőik megtekintették az arborétumot és a gyógynövénypadlást. A nepáli buddhizmus hasonló vallási struktúrákkal dolgozik, mint a bencésség: stabilitást gyakorló szerzetesekkel a könnyen-gyorsan élmény helyett hosszú évek, évtizedek gyakran fáradságos munkájára épít. A vallásközi párbeszédben nyitottan és türelmesen vannak jelen.

Szép, és élő példája a gyakorlati vallásköziségnek Niklaus Brantschen svájci jezsuita szerzetes és zen-mester, a svájci Lassalle-Haus alapítója. A spirituális központot mesteréről, Hugo M. Enomiya-Lassalle-ról nevezte el.

Kedves Olvasó!

Legyen Áldás az életeden és az Utadon.