Ez a kuriózumnak számító folyamatábra a megnyilvánulás előtti állapottól, a teremtés különböző fázisain át a matéria világának teljes kibomlásáig ível, részletesen bemutatván a létezés kategóriáit, a tattvákat. 

Tiszta tattvák – Isteni létsík

1. Paramasiva: 

A végső valóság, az „Én vagyok” állapota, úgyis, mint 

Abszolútum (Modern filozófiai megközelítés)

Nirguna Brahman (Hinduizmus)

Mahá-Visnu (Vaisnavizmus)

Tao (Taoizmus)

Mahápari Nirvána (Buddhizmus) 

Anihu (Szúfizmus) 

Ain (Kabbala) 

Anami (Szikhizmus)

Eckhart mester, 13. századi keresztény misztikus szavaival:

„Amikor visszatérek az ősalaphoz, ősközeghez, az áramláshoz,

az isteni kútfő eredetéhez,

senki sem kérdez meg, hogy honnan jöttem, és hol voltam

Mert senki sem hiányolja ezt a tudást azon a helyen,

ahol az Isten megszűnik keletkezni.” 

Mózesnek az égő csipkebokornál bekövetkezett látomását felidézve („Ehje Asher Ehje”), Ramana Maharsi ekképpen beszél erről:

    A Létezés az Önvaló. A „Vagyok” Isten neve. Isten összes meghatározása közül egyik sem annyira találó, mint a bibliai kijelentés: „VAGYOK, AKI VAGYOK” (Kiv 3,14). 

Rámakrisna Paramhamsza, Daksinesvár nagy bölcse is csodálatos szavakkal igyekszik ecsetelni ezt az egyébként leírhatatlan valóságot. (Rámakrisna szemléletéről bővebben ezen a linken.)

2. Siva és Sakti 

Paramasiva terében honol, de még tökéletes egységben. A vaisnaváknál ez Krisna és Rádhá. Továbbá ez a Fény és a Hang princípium otthona [Náda és Bindu]. De úgy is mondhatjuk, hogy kezdetben vala az Ige. 

3. Szadásiva (Örökké Jóságos) 

A transzcendentális akarat, amely az „Én vagyok ez” megtestesülése, de a hangsúly még az alanyon (ÉN), és nem a tárgyon (EZ) van. Nevezik még „lehunyt szemű Sakti”-nak is. Ahogyan a megnyilvánulatlan, forma nélküli Abszolútumtól [Nirguna Brahman] haladunk a megnyilvánult, formával bíró felé, úgy lesznek egyre inkább Istennek különféle jellemzői, tulajdonságai. Az Egyetlen Valóság különböző nevei és formái [náma-rúpa] ezek.  Így jutunk el a különféle jelzőkkel felruházott személyes teremtő rezgésszintjéhez. A differenciálódás folytán Istennek úgymond arculata lesz. 

   „Ha neve nincs: ég s föld alapja;

ha neve van: minden dolgok anyja.”  (Lao Ce: Tao Te King)

Leginkább ISTENSÉG-nek nevezném ezt a síkot, amely megelőzi a személyes Teremtő Isten dimenzióját. A kabbalisták ezt egy profilba helyezett arccal ábrázolják, amely hátul nem zárul fejformába, hanem a mindenségben folytatódik. 

4. Ísvara (Legfelsőbb Irányító)

A Teremtő, az „Ez vagyok én” gondolata, ahol a hangsúly már a tárgyra kerül. Ez a kozmikus evolúció generátora, az uralom alól elszabadult erő, a „nyitott szemű Sakti”. A teremtés nem más, mint Isten önkorlátozó aktivitása. Indiában úgy mondják, hogy Brahman megfeledkezik önmagáról, ezáltal áll be az isteni kóma.

„A brahmanból kiáradó akarat, mint létesítő megnyilvánulás, nem egyéb, mint a személyes isten.”  (Baktay Ervin)

Bingeni Hildegard, a nagy keresztény misztikus prófétanő látomásában a legmagasabb angyali hierarchia, a szeráfok szintje ez, akik a Megnyilvánulatlan határmezsgyéjén járják boldog körtáncukat. Bár úgy beszélünk róluk, mintha a többes szám jogos lenne, valójában mégsem az. A tökéletes egységtudatnak ezen stációját eléggé bajos a korlátolt emberi nyelv szavaival visszaadni. Ugyanez a a jelenség a hindu kultúrkörben sokkal egyértelműbben körvanalazódik. (Lásd hindu trimúrti: Brahmá, Visnu, Siva.) vagyis az Egyetlen Legfőbb Létezőnek három különböző arculata van.

A héber szentiratokban Elohim az Eloha többes száma, és az Ótestamentum különböző nyelvű átirataiban gyakran mind az egyes számú formát, mind pedig a többes esetet egyszerűen ÚR-nak fordítják. Fontos látnunk, hogy az „Elohim” kifejezés a zsidó vallás többistenhitű időszakából való, és általánosságban sokféle transzcendens lény jelölésére használták. Akárcsak Indiában a „Déva” terminus, ami Fénylő Lényt jelent, tehát az asztrális sík korlátozott tudatú entitásaitól a legragyogóbb isteni síkig bezárólag sok minden belefér. Ezen nincs miért csodálkoznunk, más vallásoknál is megtörtént, hogy a kezdetben törzsi istenségként jegyzett entitások nevével kezdték jelölni az Egyetlent. Arábiában, még az iszlám előtt az „Allah” nevet a mekkai pogány panteon egyik tagja viselte. Az indiai védikus szentiratokban a „Krisna” név alig fordul elő. Csupán a bhakti jóga felvirágzásával vált az Istenség Legfelsőbb Személyiségévé. 

Izraelben is egy helyi istenség lett a neve a Legfelsőbbnek. Ez köztudottan a „Jahve” név . (Vagyis hát nem tudjuk, hogy mi volt a pontos kiejtés.) A teológiai trónfosztás következményeként a többi istent pedig először alsóbbrendűnek, majd pedig semmisnek, és üldözendőnek nyilvánították. Jahvénak a mennydörgéssel és a felhőkkel való szoros kapcsolata utalhat arra, hogy a védikus Rudrához, vagy  a görög Zeuszhoz hasonlóan viharisten volt. Továbbá létezik egy igen sötét, haragvó arculata is, gondoljunk csak az egyiptomi elsőszülöttek elpusztítására, vagy a kánaáni mészárlásra. Megint csak kézenfekvő a párhuzam, hiszen Indiában Siva egyidejűleg képviseli az Abszolút Tudatosságot, amely jóságos, és könyörületes [Sankara, Karunakara], ugyanakkor Káli, ill. Durgá formái által a pusztítást, és a kíméletlen vérengzést is. (De jusson eszünkbe Paramhansza Rámakrisna története, hiszen első megvilágosodás élményét Káli rettenetes formájának imádatán keresztül nyerte el.)

5. Szad-vidjá (az Öröklét Tudása) 

Ezen a szinten már egyéni szellemi lényekről beszélünk, akik az „Én vagyok Az” állapotába kerültek, tehát az alanyi és a tárgyi valóság határmezsgyéjén állnak, de még a tiszta tudás birtokában vannak. Mondhatni, hogy egységtudatú társteremtők. Bizonyos filozófiai rendszerekben Kozmikus Hatalmak, a keresztény kultúrkör angyalai közül a kerubok. Léteznek olyan magasrendű szellemi közlések, amelyek szerint az Egyetemes Ember [más szóval az Első Ember] is ezen a létsíkon teremtetett. A kabbalában Adam Kadmon néven köszön vissza, a muszlim hagyományban pedig Qutb a neve.  Nem mellesleg Jézus következetesen az Ember Fiának nevezte magát.

Tiszta és tisztátalan tattvák – Kauzális létsík

6. Májá [Illúzió]

A megtévesztő erő, az illúzió, amely többrétegű fátyolként takarja el a valóságot. Általa jön létre a különváltság látszata. Olyan jelentéstartalma is van, hogy „NEM AZ”.

7. Korlátozó elvek 

Kalá (összetettség), Vídjá (részleges tudás), Rága (vágy), Kála (idő), Nijati (sors)

Kiegészítésként mondom, hogy bár a kauzális sík ugyan a Mája befolyása alatt áll, de olyan nagy hatalmú angyali rendek otthona ez, mint a Bibliából ismert Trónkerekek. Továbbá az ebből a régióból leszülető mesterek több száz asztrális testet képesek felvenni, és ennyi tanítvánnyal képesek egyidejűleg összekapcsolódni itt a Földön. (Szvámi Ráma és Szvámi Véda Bharati kijelentései alapján.)

Tisztátalan tattvák  – Asztrális létsík

Innen kezdődik a szánkhja filozófia, amely a világmindenségnek csak azon részhalmazát mutatja be, amelyik a Létteljesség kettéhasadt állapotától lefelé bontakozik ki. (Purusa-Prakriti páros ugyanaz, mint a kínai filozófiában a Wu-csi és a Tai csi, vagy a júdeo-keresztény hagyományban Ádám és Éva.) 

A kereszténységben elég sok fajta angyali kar tartozik ide, mert ez a létezésnek egy nagyon széles dimenziója. (Uraságok, Erősségek, Arkangyalok, Védőangyalok.) Mindez a júdaizmus öröksége, hiszen a zsidóság a vallásfejlődés egy bizonyos pontján - talán a babiloni fogság során átélt kulturális behatás eredményeként - elfogadott egy angyalokból álló szellemvilágot, amely a hindu déváknak és aszúráknak felel meg.

Purusa: A tudatos alany, úgymond az isteni énünk, a Tiszta Lélek, az Önvaló. A szánkhja sok-sok purusát feltételez, és ez érthető is, hiszen a sokszínű jelenségvilág leírásával foglalkozik. Azáltal, hogy a purusa az anyagvilágba bonyolódik, empirikus létezővé, tehát Atman-ból Dzsívatman-ná válik. A purusa abszolút szabad individuális szellemiség, aki azonban annyira belefeledkezik a prakriti játékába, hogy elfeledkezik a saját szabadságáról. Amit a purusa szemlél, és egyáltalán valaha is szemlélhet, az mind-mind a prakriti színjátéka. Amikor viszont felismeri, hogy Ő az anyagvilágtól teljesen különböző, megszűnik a megkötözöttség, és létrejön a móksha. 

Prakriti (Aki világra hoz): A tárgyi valóság vagy természet, amely minden tapasztaló számára sajátságos formát ölt, a három guna (szattva, radzsasz, tamasz) eloszlási aránya szerint. 

Triguna: Maga a szó alapértelmezésben kötelet jelent, ebből származik a természeti kötőerő kifejezés. Vagyis ezek láncolják az egyéni lelkeket az anyagi lét börtönébe. Néhány fordításban ősminőségként, vagy formáló sajátosságként tűnik fel. Mai, modern szóhasználattal azt is mondhatnánk, hogy ez a tömeg, energia, információ hármasa. (Kínában jin, jang, csi.)

A. Szattva: (a Javasok szerint így könnyű megjegyezni – „Szállva”)

Egyfajta teremtő ideát testesít meg. A fizika fogalmai közül leginkább az információ társítható hozzá. Emelkedett minőségében a tiszta fény hatalma, amely a szellemi részünkkel analóg, tudatosságot, tisztaságot, világosságot, könnyűséget, nyugalmat, egyensúlyt, harmóniát hordoz. Társíthatók még hozzá olyan fogalmak is, mint hit, őszinteség, szeretet, értelem, szavahihetőség, önkontroll. A nádík közül a szusumna (központi energiavezeték a gerincoszlop mentén).
Színe: fehér

B. Radzsasz: (a Javasok szerint – „Ragaszkodva”)

Egyfajta teremtő erőt testesít meg. A fizika fogalmai közül leginkább az energia társítható hozzá. A szürkület, a szenvedély, a nyugtalanság kvalitása, amely hőséget, tüzet, erőt, dinamizmust, vitalitást, expanziót okoz. Közbülső, instabil, nyugtalan minőség, amely előidézi az ellentétpárok váltójátékát (vonzás-taszítás, szeretet-gyűlölet, vágy-félelem). A nádík közül a pingala (jobb oldali energiavezeték a gerincoszlop mentén).
Színe: vörös

C. Tamasz: (a Javasok szerint – „Támaszkodva”)

Egyfajta formaadó képességet, struktúrát testesít meg. A fizika fogalmai közül leginkább az anyag társítható hozzá. Szilárdság, kimozdíthatatlanság jellemzi. Legalacsonyabb megnyilvánulási formájában a pszichikus sötétség és a halál minősége, amely érzéketlenséget, mozdulatlanságot, tudatlanságot, tompaságot, nehézséget, tehetetlenséget szül. A nádík közül az ida (bal oldali energiavezeték a gerincoszlop mentén).
Színe: fekete

A három ősminőség nincsen teljesen szűzien tiszta formában a jelenségvilág egyedeiben. A kevert minőségeket tömören, címszavak formájában teszem közzé:

· Radzsaszi Szattva: 

az aszkézis hője (tapasz); 

a törekvés átalakító ereje (kundaliní); 

a szellemi harcos bátorsága; az alkimisták tüze; 

a gyógyító energia. 

· Tamaszi Szattva: 

a kitartás képessége; 

az akadályok elhárítása; 

az egyensúly fenntartása; 

szilárdság és rendíthetetlenség a gyakorlásban. 

· Szattvikus Radzsasz: 

erő, harciasság, lovagiasság; 

expanzió, misszionárius szellem, vallási intolerancia (keresztes lovag szindróma)

· Tamaszi Radzsasz: 

megcsontosodott ideák; 

konokság; meggondolatlanság; 

szellemi tompultság.

· Szattvikus Tamasz: alacsonyrendű szellemiség; babonák; sötét kultuszok.

· Radzsaszi Tamasz: kíméletlen agresszió; erőszak; pusztító mentalitás, bűnöző hajlam.

Mahá tattva (Mahat): Kozmikus Intelligencia. Egyetemes Lételv, amiből a világ kibontakozik. A buddhizmusban ez az Álaja Vidzsnyána, a tárház-tudat. 

Buddhi: A magasrendű értelem, a helyes döntés és ítélőképesség székhelye. Megkülönböztető bölcsességként is hivatkoznak rá. Néhány írás „intellektus”-nak nevezi, de ez egy zavart keltő fordítás, mert ez a fajta Intelligencia nem egyenlő az IQ-val. A buddhi az egyetlen a mentális funkciók közül, amelyik progresszív működésre képes. Vagyis kiválaszt egy konkrét cselekvéssorozatot, melynek következetes ismétlése olyan pozitív bevésődésekhez vezet. 

„Ültess el egy gondolatot és egy cselekedetet aratsz.

Ültess el egy cselekedetet és egy szokást aratsz.

Ültess el egy szokást és egy jellemet aratsz.

Ültess el egy jellemet, és egy sorsot aratsz.”

A buddhi a fejlődés kulcsa, ez a legszatvikusabb komponens, a perszonálisból a transzperszonálisba vezető ajtó. Ez áll legközelebb a Kozmikus Intelligenciához. (Olyannyira, hogy néhány írás egynek tekinti a Mahat-ot és a buddhi-t.) 

Ahamkára: Az „én-képző”, a hamis identitás létrehívója, amely a különböző formákkal és nevekkel történő azonosulást okozza. (Mondhatnánk a mai modern pszicho-spirituális nyelvhasználattal, hogy a PURUSA az Abszolút Én, a Mahat a Nagybetűs „Én”, az ahamkára pedig a kisbetűs „én”.) 

Manasz: Alacsonyrendű megnyilvánulásaiban ez a reflexív, motorikus elme, amely a személyes énhez kötött észlelést, érzést, képzetet, emlékezetet, vágyat, tapasztalatot jelöli. A manasz begyűjti a külvilágból érkező információkat és optimális esetben a buddhihoz továbbítja, mert csak a magasabb értelem képes valódi, higgadt döntéshozatalra. Amennyiben a buddhi fejletlen (a főnök házon kívül van), akkor nem történhet valódi döntéshozatal. Az alacsonyabb elme mechanikusan (szokások és ösztönök alapján) reagál, a mélytudatban rögzült minták alapján, de ez semmiképpen sem nevezhető kreatív cselekvésnek. Nem mi használjuk az elménket, hanem az elménk használ minket. A gondolkodásunk 80-90%-a nemcsak ismétlődő és haszontalan, hanem diszfunkcionális és gyakran káros is. Az alsóbb manasz tehát az érzékek szférájában van, alávetetten és összezavartan. Valójában ez a fajta kényszeres gondolkozás nem más, mint szenvedélybetegség, amely nálunk erősebbnek tűnik. A hagyomány úgy tartja, hogy az elme elsőrendű szolga, de csak akkor, ha a buddhi érett, és bölcs vezetőként irányítja. Csak ekkor válik a manasz a szövetségesünké, és ekkor beszélhetünk az emberről úgy, mint valóban gondolkodó lényről. (Jusson eszünkbe, hogy ugyanaz a „man” szótő, mint amellyel az embert [Manuszja] szokás jelölni.) Kettősnek mondják tehát az elmét. Tisztátalan, ha a vággyal van egységben, és tiszta, ha teljesen mentes a vágytól.

Csitta: Ez is többjelentésű szó. Számomra a jelentésárnyalatok közül az „észlelés” kifejezés tűnik a legcélravezetőbbnek. Olyan, mint egy folyam medre, amely a személyes tudatosság áramló komponenseinek [buddhi, manasz, ahamkára] alapja, vagy háttere. A nyugati pszichológiában a tudattalan fogalma áll hozzá legközelebb. (Megjegyzés: a tattvákat bemutató prezentációk többségén a csittát nem is tüntetik fel. Olykor egyenlőségjelet tesznek a csitta és a mahat közé. Ennek pedig az az oka, hogy a csitta nem csupán a személyes tudattalanunkat tartalmazza, hanem tárháztudatként az előző testet öltéseink emlékeit, sőt még ennél is többet.)

Tisztátalan tattvák  – Éteri létsík

Megismerőszervek (Dzsnyánindrija): A durva érzékszervek asztrális előképei (hallás-fül, tapintás-bőr, látás-szem, ízlelés-nyelv, szaglás-orr).

Cselekvőszervek (Karmindrija): A hajtószervek asztrális előképei (beszéd-száj, fogás-kéz, járás-láb, nemzés- nemzőszervek, ürítés-ürítő szervek).

Finomfizikai elemek (Tanmátra): Az érzékminőségek energiapotenciáljai: hang (sabda); tapintásérzet (szparsa); forma (rúpa); íz (rasza); szag (gandha).

Tisztátalan tattvák  – Testi létsík

Fizikai elemek (Pancsa Mahábhúta): A testet felépítő durva elemek: 

·     éter (ákása) - kapcsolat, kommunikáció, önkifejezés (teret ad mindennek)

·     levegő (váju) - sebesség, változás, gondolkozás

·     tűz (tédzsasz) - sugárzás, észlelés, helyváltoztatás

·     víz (dzsala) - cseppfolyósság, mozgás, élet

·    föld (prithví) - szilárdság, stabilitás, ellenállás

Kiegészítés, adalék

Számos képi megfogalmazás látott már napvilágot a szánkhja filozófia tattváinak bemutatására, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. A Szánkhja-Kariká egy igen nehezen értelmezhető, archaikus mű. Innentől fogva egyéni szájíz függvénye, hogy ki hogyan igyekszik interpretálni a komponensek egymás közti viszonyát. Az eddigi olvasmányaim alapján bizton mondhatom, hogy létezik ugyan egy vezérfonal, de a részletekben már korántsem teljes az egyetértés. Talán emiatt a különböző szerzők, akik mindannyian hirdetik, hogy ugyanazon filozófia talaján állnak, másképpen ábrázolják a megismerőszervek, cselekvőszervek és az öt elem kapcsolatát a trigunával. Többnyire a szattvából eredeztetik az elmét, a megismerőszerveket és a cselekvőszerveket. A tamaszhoz rendelik a tanmátrákat és a sűrű anyagi komponenseket, amelyek a megismerőszervek tárgyai. A radzsaszt pedig olyan erőként fogják fel, amelyik a képességeket és azok tárgyait összekapcsolja az „én képzete” által. De találkozhatunk olyan variánssal is, amelyik csak az elmét és a megismerőszerveket sorolja a szattvához, a cselekvőszerveket a radzsasz fennhatósága alá helyezi. 

A hagyományos elrendezésen túl léteznek más kifejtések is, amelyek abból indulnak ki, hogy a három gunával átszínezett elme működik közre az összes alsóbb prakriti megteremtésében. A tanmátrákat közvetlenül az elme után helyezik, mint olyan mentális lételemeket, amelyek megelőzik a finomtest megismerő- és cselekvőszerveit. A további manifesztáció úgy fest, hogy mindegyik komponens létrejöttéért a neki megfelelő minőségű guna a felelős. Tehát a hang-fül-száj-éter és az érzet-bőr-kéz-levegő függőleges oszlopai a szattva irányvonalának mentén bomlanak ki, a forma-szem-láb-tűz sorozat a radzsasz fennhatósága alatt nyer formát, az íz-nyelv-nemzőszerv-víz és a szag-orr-ürítőszerv-föld párosok pedig a tamasz túlsúlyát hordozzák. A relációknak ilyen megközelítése bizonyos szempontból szerencsés. Kitűnően illusztrálja azt, hogy az öt elem létrejöttében is megfigyelhető egy hierarchia, a legszubtilisabb étertől a legmateriálisabb föld elemig. Mindegyik elem az őt megelőzőből keletkezik, ok-okozati láncolatban, mindegyik rendelkezik egy saját jellegzetességgel, de ugyanakkor örökli az előtte állóét is. Ilyeténképpen az éterhez csak egy tulajdonság tartozik, a földhöz meg mind az öt. 

    Az érdeklődőknek jó szívvel ajánlom a Javaskönyv beszédes diagramjait és a témában megjelent egyéb publikációkat.

Kedves Olvasó!

Legyen Áldás az életeden és az Utadon.