Daksinésvár nagy szentjének élete és munkássága igazán kivételesnek mondható. Ha létezik a szó legtisztább értelmében vett ökumené, akkor az Ő működése annak makulátlan példája. (Káli imádat, Rám mantra, Krisna bhakti, tantra, advaita védanta, kereszténység, és iszlám a palettán.) Róla korántsem  mondható, hogy felszínes, és zavaros látásmódból fakadóan összezagyválna különféle hagyományokat. Sri Aurobindo, a kiemelkedő modern jógi a Bande Mataram c. indiai újság 1908 márciusi kiadásának hasábjain elképesztő szavakkal méltatja Rámakrisna spirituális nagyságát, és a világra gyakorolt hatását. 

„Amikor a szkepticizmus elérte a csúcspontját, eljött az idő, hogy a spiritualitás érvényre jusson, és a világ valóságát, mint a szellem megnyilvánulását, az érzékek által létrehozott zűrzavar titkát, az ember csodálatos lehetőségeit és Isten kimondhatatlan boldogságát alapozza meg. Ez az a munka, amelynek beteljesítése Srí Rámakrisna eljövetele által vette kezdetét, a Buddha megjelenése óta eltelt több mint kétezer év minden fejlődése pedig a spirituális tanítás és tapasztalás összehangolását készítette elő Daksinesvár avatárja által.”  

„A szellemi energiának az önmegtartóztatás által felhalmozott hatalmas tartálya volt a feltétele az avatárok születésének, olyan emberekének, akik annyira el voltak telve Istennel, hogy nem tudtak megelégedni a csendes isteni boldogsággal, hanem kiárasztották azt a világra, de nem azzal a szándékkal, hogy hittérítést folytassanak, hanem mert saját felismerésük extázisát szerették volna átadni másoknak, akik vagy a korábbi tapaszja vagy a vágyaik tisztasága miatt alkalmasak voltak arra, hogy befogadják azt. Mindezen lelkek közül Srí Rámakrisna volt az utolsó és legnagyobb, mert míg mások Istent egyetlen vagy korlátozott vonatkozásában érezték, ő az Ő mérhetetlen egységében, a mérhetetlen sokféleség összességeként érezte Őt. Benne megújultak és egyesültek az előtte járó szentek millióinak szellemi tapasztalatai.”  

Rámakrisna egy különleges szaktekintélynek számít, hiszen egyetlen életen belül átélt egy teljes spirituális palettát, mindig is hirdetvén a vallások egyenrangúságát és lényegi egységét. Részesült a védanta legmagasabb rendű megtapasztalásában [a Legfőbbel való különbözőségek nélküli monisztikus egyesülésben!], és kijelentette, hogy az isteni tudatosság elérése nem lehetséges az advaita ismerete nélkül. Vagyis elfogadta a személytelen, forma és tulajdonságok nélküli Isten voltát, ugyanakkor élete végéig megmaradt Kálí istenanya követőjének is. 

De még ezzel a szellemóriással is megtörtént, hogy amikor Jézus formáján kontemplálva révületbe került, hindu ideáljai teljesen háttérbe szorultak, sőt szinte utálatosnak tűntek, és három napig be sem tudott lépni a Kálí templomba. Annak érzékeltetésére, hogy mennyire nehéz az alkati tényezők által határolt karámból kitörni, közzétett egy gyönyörű hasonlatot. Úgy mondta, hogy a tudás útján járó emberek [dzsnyánik] eleve „Síva elemmel” születnek, az áhítat ösvényének követői [bhakták] pedig „Visnu elemmel”. Annak érdekében, hogy Rámakrisna tökéletes egységlátását érzékeltetni tudjam, segítségül hívok néhány rövid idézetet.

„Amikor egy avatár lent van a földön, megtestesíti az összes többi, előtte itt járt avatár tudatát. Aki Ráma, aki Krisna, egy személyben Rámakrisna.” 

„A formával bíró Káli az anyám, a személytelen Brahman pedig az apám.”

„Eképpen a személyes és személytelen Isten egy és ugyanaz a szubsztancia. E Létezőt Abszolútnak vagy Feltétlennek nevezem, amikor nem tudom elgondolni tevékenynek, teremtőnek, fenntartónak, vagy pusztítónak. Személyesnek, tulajdonságokkal bírónak nevezem viszont, amikor aktívnak, teremtőnek, fenntartónak, pusztítónak gondolom, és minden más lehetséges helyzetben.”

„Hiszen a bölcsek, a szent iratok és a kinyilatkoztatások mind egyetértenek abban, hogy a Feltétlen az ember számára - úgy bensőjében, mint rajta kívül - feltételes létezőként nyilvánul meg. A Személytelen személyes Istenként mutatkozik meg.”

„Ugyanazt a Létezőt, akit a védántinok Brahmannak [Abszolút] neveznek, a jógik Átmannak [egyetemes Lélek], a bhakták [Isten szerelmesei vagy követői] pedig Bhagavánnak [isteni tulajdonságokkal rendelkező személyes Isten] nevezik.”

„Aki ismeri a Saktit, vagyis az abszolút Létező személyes oldalát, az a személytelen Brahmant is ismeri. És aki felismerte az abszolút Lényeget, az a jelenséget is felismerte. Aki felismerte a Brahmant, az a személyes Istent vagy Istenanyát (Sakti) szintén felismerte.”

„Valójában nincs különbség a Brahman, vagyis a személytelen Abszolút és a Sakti, az Istenanya között. Úgy egy a Brahman és a Sakti, ahogy egy a tűz és az a képessége, hogy éget. Ahogy a tűz szót hallva megjelenik bennünk annak égetésre való képessége is, úgy az utóbbiról is tudjuk, hogy ugyanaz, mint a tűz. Ha az egyiket felfogjuk, mindkettőnek tudatában vagyunk.”