Egy sokat érintett témához érkeztünk, amelynek tárgyalásakor és az esetleges állásfoglaláskor fontos a megfelelő tudatosság és önismeret. Ennek hiányában diszharmonikus visszahatásokra lehet számítani. Vagy a húsevők sajnálkoznak a „buta vegákon”, vagy a vegetáriánusok vesznek fel egy felsőbbrendű hozzáállást a „dögevőkkel” szemben. Úgy vélem, mindkét álláspont elhibázott lenne. Igyekszem átfogó képet adni, pontról pontra haladva, a legkülönbözőbb szempontok szerint.

Alkati tényezők, lelki beállítottság, tudati fejlettség 

Tapasztalataim szerint ahhoz, hogy ezekkel az elvont fogalmakkal képesek legyünk valamit kezdeni, mindenekelőtt mélyebben meg kell ismernünk a már előzőleg említett három alapelvet (szanszkrit nevén triguna), amely a prakriti egész jelenségvilágában megnyilvánul. Maga a szó alapértelmezésben kötelet jelent, ebből származik a természeti kötőerő kifejezés. Vagyis ezek láncolják az egyéni lelkeket az anyagi lét börtönébe. Néhány fordításban ősminőségként, vagy formáló sajátosságként tűnik fel. Ezek a következők:

Szattva

A tiszta fény hatalma, amely a szellemi részünkkel analóg, tudatosságot, tisztaságot, világosságot, könnyűséget, nyugalmat, egyensúlyt, harmóniát hordoz. Társíthatók még hozzá olyan fogalmak is, mint hit, őszinteség, szeretet, értelem, szavahihetőség, önkontroll. A nádík közül a szusumna (központi energiavezeték a gerincoszlop mentén).

Radzsasz

A szürkület, a szenvedély, a nyugtalanság kvalitása, amely hőséget, tüzet, erőt, dinamizmust, vitalitást, expanziót okoz. Közbülső, instabil, nyugtalan minőség, amely előidézi az ellentétpárok váltójátékát (vonzás-taszítás, szeretet-gyűlölet, vágy-félelem). A nádík közül a pingala (jobb oldali energiavezeték a gerincoszlop mentén).

Tamasz

A pszichikus sötétség és a halál minősége, amely érzéketlenséget, mozdulatlanságot, tudatlanságot, tompaságot, nehézséget, tehetetlenséget szül. A nádík közül az ida (bal oldali energiavezeték a gerincoszlop mentén).

A szattva a zöldségekben, gyümölcsökben, gabonafélékben, magvakban és a tejben dominál. Az erjesztett ételek, erős fűszerek, vöröshagyma, fokhagyma, ecet, savanyú ízek, kávé, fekete tea a radzsasz túlsúlyát eredményezik. Tamaszi étrendnek nevezzük azt, amelyik jelentős mértékben tartalmaz húst, tojást, alkoholt, gombát, valamint élvezeti- és mámorítószereket. A hús kifejezetten az állatias hajlamokat fokozza bennünk. A dühöt, a kéjvágyat, a negatív érzelmeket és a pusztítás energiáját közli a sejtekkel. Ezen felül csökkenti a prána áramlását és alacsonyabb rezgésszintre hangolja az aurát. (A felosztás nem ennyire egyöntetű, a hús és az alkohol részben radzsaszi is.) Nyilvánvalóan ez csupán egy általános megközelítés, a zöldségek és herbák között is további felosztást tehetünk az ősminőségek segítségével. Nem minden zöldség vagy gyógynövény szattvikus.

Az ájurvéda és a jóga rendszere számos szattvikus növényt alkalmaz az elmeműködés harmonizálására, az idegrendszer fejlesztésére, a koncentráció előmozdítására. A szellemi életvitel érdekében túlnyomórészt ezeket ajánlott fogyasztani. Szemlélhetjük ezt úgy is, hogy a kifejezetten levegős, könnyed, illetve a vizes testtípusba sorolható emberek alapvetően kedvelik a könnyű ételeket, kifejezetten vonzódnak a zöldségekhez, gyümölcsökhöz, főzelékfélékhez. Számukra nem jelent túl nagy megpróbáltatást, ha mellőzik a húst. Míg egy tüzes, vagy földes alkat esetében ez kicsit komplikáltabb. Egy másik megközelítésből viszont azt látjuk, hogy az ún. levegős, illetve vizes személyek viszont könnyen kihűlnek, ha nem figyelnek oda arra, hogy a tüzes húsételek helyett valamilyen hevítő minőséget alkalmazzanak az étrendjükben. Tehát akár meg is fordíthatjuk a gondolatmenetet, hiszen a tüzes típus számára meg éppen azért könnyű lemondani a húsról, mert benne alapvetően ott van a forró minőség.

Igazából csak az alkati tényezők és a tudati beállítottság koordináta-rendszerében érdemes vizsgálni ezt a kérdést. Ha visszatérünk a fentebb kifejtett triguna elvhez, akkor láthatjuk, hogy alapvetően szattvikus attitűd szükséges. Hiába rendelkezik valaki levegős vagy vizes sajátságokkal, ha az egész lénye tamaszi, vagy radzsaszi. Ekkor vélhetően nehéz lesz mellőznie a húst. Ugyanakkor lehet egy ember fizikai karaktere rendkívül tüzes, vagy föld jellegű, ha az életvezetése szattvikus, akkor számára könnyed lesz az átállás. Gyakorta megtörténik, hogy azok, akik elkezdenek valamiféle szellemi praxist, előbb-utóbb ösztönösen kezdik visszautasítani a tompító ételeket. A meditáció a szattvát növeli, következésképpen ez a levegős-éteri többlet az egyén életmódjában is éreztetni fogja a hatását. Olyannyira, hogy a szattvikus irányvonal komoly próbatételek elé állíthat bennünket. Minél inkább törekszünk a tisztaság felé, annál sürgetőbb az életmódunkban változtatásokat eszközölnünk. Életvitelünk azon elemei, amelyek eddig teljesen elfogadhatónak és normálisnak tűntek, egyre zavaróbbá válnak, és arra kényszerülünk, hogy elhagyjuk őket. Ha nem tesszük meg idejében, jönnek az intő jelek.

Etika, karma

Természetszerűleg minden ami ehető, abban élet van, tehát mindenképpen életet pusztítunk. A karma szemszögéből nézve azonban a különböző létformák nem azonos súllyal esnek latba. Ennek szemléltetése az őselemek segítségével a legegyszerűbb. Minél több tattva (aktív őselem) manifesztálódott egy lényben, annál magasabb a minőségi értéke. Ha elpusztítjuk, annál nagyobb karmikus terhet veszünk magunkra.

A létformák és tattvák kapcsolata:

zöldség, gyümölcs – víz

hüllők, puhatestűek, férgek, rovarok – tűz és föld, vagy tűz és levegő

szárnyasok – tűz, víz, levegő

emlős állatok – tűz, víz, föld, levegő

ember – tűz, víz, föld, levegő, éter

Ezek az alapelvek már a szentírásokban is megfogalmazódnak, hiszen az étrendet illetően érdekes módon a növények mellett voksolnak.

„Ha valaki szeretettel áldoz Nekem egy levelet, egy szál virágot, egy gyümölcsöt vagy egy kevés vizet, Én elfogadom azt.”  (Bhagavad-Gíta; 9.26)

„És monda Isten: Imé, néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van, az legyen néktek eledelül.”  (Biblia; Mózes I. 1.29)

A két ősi írás, a Véda és a Tóra előírja ugyan az állatok feláldozását bizonyos célból, de ennek inkább rituális, tisztító jelleget tulajdonít. A Halak korszakának beköszöntével azonban ez is eltöröltetik. Egyértelmű kivételt képez a Korán, amely nyíltan engedélyezi bizonyos lábas jószágok elfogyasztását. A buddhista kánon csak oly módon foglal állást, hogy a kolduló szerzetes elfogadhat ugyan húsételt, de csak akkor, ha az állat nem az ő megvendégelése miatt lelte halálát. A könyörületesség elve miatt a legtöbb buddhista kolostor és meditációs központ mellőzi a húst a konyháról. Úgy mondják, az állatok a kisebb testvéreink. Emlékezzünk, bennük négy őselem aktív.

Analógiai összefüggések

Az igazi megértés birtokában a táplálkozást nem önmagában szemléljük, hanem a spirituális fejlődést támogató egységes filozófia részeként. Talán ennek a témakörnek egy mélyebb megértését adja a „Gyógynövény jóga” című könyv analógiás gondolatmenete. Ahogyan a külső Nap a biológiai élet forrása, úgy a Belső Nap – amelyet különböző neveken Önvalónak, Átmannak vagy bármi egyébnek nevezhetünk – a Legfőbb Tudatosság forrása. A növényvilágból származó táplálék tehát kapcsolatot teremt köztünk és a Naprendszer fizikai fényforrása között, míg a belső növényünk – amely egy fordított fához hasonlatos – a magasabb szférákkal köt össze bennünket. Ez a megfeleltetés az öt elem segítségével a következőképpen szemléltethető: a gyökérzet a legtömörebb és közvetlenül kötődik a Földhöz, a törzs és az ágak szállítják a Vizet, a virágban manifesztálódik a Tűz (hiszen színes), a levelek, amelyek a szél által mozognak, megtestesítik a Levegőt, és a gyümölcs, a növény bonyolult lényege az Éter. A mag egy összetett formáció, amely mind az öt elemet tartalmazza, hiszen ez az új élet forrása. Az emberben hasonlóképpen: a gyökérzet megfeleltethető a fejnek és az agynak, a törzs és a kéreg a gerincoszlopnak és az izomzatnak. A fa nedve a vér, gyantája a zsír, ágai és levelei az idegrendszer (illetve energetikai és egyéb csatornák), virága és gyümölcse pedig a szaporító szövet. Vagyis a növények szerepe, hogy életté transzformálják a fényt, az ember feladata pedig, hogy tudatossággá alakítsa az életet. A növénnyel, a Természet Szavával harmonizál a Szellem Szava, a Logosz. Tehát a vegetáriánus étrend előkészíti és támogatja az idegrendszert a magasabb valóság befogadására. Emiatt a múlt nagy bölcsei és tudósai közül sokan adóztak hódolattal a gyógyító növények világának.

Ökológia

Ha egy földterületet gabonával vagy zöldséggel ültetnek be, akkor az ott termett élelmiszerrel átlagosan tízszer annyi embert lehet jóllakatni, mintha ugyanezt a területet legelőnek használják a hústermelés érdekében. Statisztikai adatok szerint az USA állatállományának takarmányozására fordított gabona és szójabab mennyisége 1 milliárd 300 millió embernek jelentene elegendő táplálékot. Ha végiggondoljuk, ez elég logikus. Hány mázsa növényt kell megetetni egy szarvasmarhával vagy sertéssel, mire felnő? Egy kilogramm marhahús előállítása 5 kg szemes terményt igényel, szállítása pedig sok liter benzin elégetését eredményezi. Az utóbbi néhány száz évben a Föld népessége robbanásszerűen nőtt. Az újabb és újabb legelők kialakítása végett évente mintegy Ausztria nagyságú erdőt irtunk ki a bolygón. Az erózióról, az egyensúly megbomlásáról mindannyian tudunk, ez közismert tény. Továbbá az állattartás sokkal több vizet emészt fel, hiszen a takarmánynövények öntözéséhez, az állatok itatásához, és a takarításhoz is használni kell. Az emberiség édesvíz készlete pedig évről évre fogy. Nemrégiben látott napvilágot egy publikáció, amely az Ökológiai Lábnyom mibenlétét és szerepét tárgyalja. Ez egy merőben új fogalom és egyben kalkulációs módszer, amelynek kidolgozása két kanadai ökológus nevéhez fűződik. Arra szolgál, hogy felbecsüljük egy adott gazdaság erőforrás-fogyasztási és hulladékfeldolgozási szükségleteit, termékeny földterületben mérve. Kiszámítása úgy történik, hogy megmérjük az adott terület népessége által elfogyasztott javak megtermeléséhez szükséges (ökológiailag aktív) föld- és vízkészletet. Majd az egyes javak éves fogyasztását (kg/fő/év) viszonyítjuk az éves produktivitáshoz vagy hozamhoz (kg/fő/év). A világ népességére vetített átlag 0,63 hektár deficitet mutat. Vagyis a jelenlegi gazdálkodás és energiafelhasználás tarthatatlan. A világ átlaga 2,69, az USA toronymagasan vezeti a negatív ranglistát (9,4), Magyarország szerényebb, de még pazarló értékekkel bír (3,55), Krisna-völgy állítólag nagyon takarékos mutatókkal büszkélkedhet (1,485).

Orvosi, élettani szempontok

Csaraka, az ókor legendás orvosa kijelenti ugyan, hogy a húsételek hasznosak lehetnek bizonyos betegségek kezelésekor, vagy lesoványodás, illetve lábadozás idején. De egyáltalán nem javasolja az állati termékek rendszeres fogyasztását. Azt pedig kifejezetten kiemeli, hogy nemkívánatos vagy egyenesen mérgező lehet a hús, amennyiben olyan egyedből származik, amely nem az eredeti környezetében élt, vagy természetellenes étrenden nevelkedett, vagy ha túl fiatal, túl öreg, vagy túl sovány volt. Márpedig manapság a háztáji termékeket leszámítva, csak ilyenek léteznek. Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy még a növények is félelmetes mennyiségben tartalmazzák a műtrágya és a permetlé maradványait, pedig a növényi anyagcsere egészen gyorsnak mondható. A növényevő állatok testében viszont még nagyobb koncentrációban van jelen, hiszen az izmok és zsírszövetek valóságos méregdepók. A helyzetet még súlyosbítják az állattartás mesterséges körülményeiből, a szűk élettérből, a vágóhídon átélt haláltusából eredő stresszhatások, amelyek szintúgy méregként csapódnak le a szövetekben.

Földrajz és éghajlat

Az ahimsza [erőszakmentesség] követésén túl a vegetarianizmus meghonosodásában meghatározó szerepe volt annak is, hogy India földje mindig bőséggel ontotta a különféle fehérjedús hüvelyeseket, olajos magvakat, zöldségeket és a rengeteg gyümölcsöt. Manapság India területének mintegy háromötöde szántóföld, ennek körülbelül egynegyedét öntözik. A legtermékenyebb vidékeken legalább 1500 mm az évi csapadék és évente kétszer aratnak. A melegebb völgyekben és a teraszosan kialakított hegyoldalakon árpa, köles, burgonya és zöldség terem. Napjainkban a lakosság 25-30 százaléka vallja magát teljesen vegetáriusnak, bár az arányok tartományonként változnak. Ugyanakkor léteznek ezen a bolygón olyan övezetek, ahol a természet zord körülményei miatt csak egy bizonyos életmód és táplálkozási modell lehetséges. Alaszkában, vagy Tibet kietlen fennsíkjain kicsit nehezen kivitelezhető a növényekre épülő étrend követése. (Mégis, Tibetben a zord körülmények és a húsfogyasztás mellett is ragyogó spirituális életet élnek.) Nos, ez a földrajzi-biológiai megközelítés. Kulturális-tudati szempontból pedig ideillő példa lehet a jó öreg Európa, ahol ugyan a választás lehetősége adott, hiszen akár tisztán növényi, akár vegyes étrenden élhet valaki. Mindazonáltal alapvetően ez az a közeg, ahol több ezer éven át meghatározó volt az állattartás és a húsevés. Akárhogy is nézzük, a tudatunk mély rétegeibe ez a minta égett bele.

Kiegészítés

Mindezen tényezők figyelembe vételével a fokozatosság elvét érdemes követni, kellő figyelmet fordítva az alternatív vitamin és ásványi anyag forrásokra. Nahát, most akkor joggal tehetnénk fel a kérdést, hogyha a vegetáriánus konyha annyira természetes, akkor mi szükség lehet bárminek a pótlására. A válasz az, hogy tulajdonképpen nem valaminek a pótlásáról van szó, hanem másfajta alapanyagok használatáról. De megint csak érdemes egy logikai bukfencet alkalmazni a szemléltetés kedvéért. Amikor az alapvetően növényevő ausztrál őslakosok a fehér telepesek irtó hadjárata elől a kontinens sivatagos belső területeire kényszerültek, akkor bevonták étrendjükbe az állati eredetű nyersanyagot. Vagyis elkezdtek kengurura és tevére vadászni. Az ő szemszögükből ez lett az „alternatív megoldás”. Hogy mikor mit nevezünk pótlásnak, az nézőpont kérdése.

Közkedvelt téma a fehérje-ügy is. Mondván, hogy a növényi étrendet követők súlyos fehérje hiánynak teszik ki a szervezetüket. A helyzet valójában az, hogy az egész kérdésnek túlzott fontosságot tulajdonítunk, és nem vagyunk tisztában a valóban szükséges mennyiséggel. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása alapján egy átlagos embernek naponta 0,75 gramm fehérjére van szüksége testsúlykilogrammonként. Ezek szerint egy 80 kg-os embernek 60 gramm fehérjét kell naponta elfogyasztania ahhoz, hogy szervezete megfelelően működjön. Mekkora mennyiségű növényi táplálékkal lehet fedezni ezt a szükségletet? (Csak összehasonlításképpen: csirkehúsból valamivel több, mint 200 gramm szükséges.) A szója granulátum 100 grammonként 45 gramm fehérjét tartalmaz, többet, mint az elkészített csirke- vagy a marhahús! A lencse 100 grammonként 26 gramm fehérjét tartalmaz, a teljes kiőrlésű búzaliszt 14,4 grammot. Miért aggódunk hát? Kinek jelenthet gondot az elegendő mennyiségű fehérje bevitel itt, egy fejlett országban? No persze most jön a teljes értékű fehérje, meg az esszenciális aminosavak kérdése. A növényi alapanyagok közül például a szója és a belőle készült termékek, a mandula, a földimogyoró, az összes dióféle, a szezám- és napraforgómag, valamint számos zöldségféle tartalmazza mind a tíz esszenciális aminosavat. A többi növényi táplálék szintén tartalmaz kisebb vagy nagyobb mértékben fehérjéket, de nincs meg bennük egyszerre mind a tíz esszenciális aminosav, ezért mondjuk, hogy a növények zöme ilyen szempontból hiányos. De ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem tartalmaznak fehérjét, csupán a megfelelő összetételben kell ezeket fogyasztanunk. A gabonák és a hüvelyesek (lencse, csicseriborsó, búza, sárgaborsó, hajdina, köles, tönköly) általában igen magas fehérjetartalommal rendelkeznek.

Egyébként sem szükséges minden étkezés alkalmával teljes értékű fehérje fogyasztása, de még naponta sem. A test képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját közös használatú tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is. Ezzel a témával számos kutató foglalkozott behatóan már az ötvenes évek elején. Többszörösen bebizonyosodott, hogy az ember számára minden igényt kielégít és tökéletesen megfelel az állati fehérjétől teljesen mentes étrend. Ha meg valaki lakto- vagy ovo-lakto vegetáriánus, akkor főképpen nincs miért aggódnia, mert a tej is, a tojás is tartalmazza mindazokat a fehérjéket, amire a szervezetnek valóban szüksége van. A fejlett országokban inkább a túlzott fehérje fogyasztás következményeitől szenvedünk. Sokkal inkább azon kellene gondolkodnunk, hogy ez miféle negatív hatásokkal jár. Intenzív fizikai tevékenység nélkül a fölösleges fehérje nem épül be az izomzatba, és mivel a zsírokkal ellentétben elraktározódni sem tud, először rothadásnak indul az emésztőrendszerben, majd sok energia árán lebomlik és kiürül a vizelettel együtt a szervezetből, miközben a lebontási folyamat túlzottan megterheli a veséket. A köszvény szintén egy olyan betegség, amit mindenki ismer és szeretne elkerülni, de kialakulásáról kevesen tudnak. Az állati fehérjék maradványai, a sejtek szöveteibe be nem épült fehérje felesleg az, ami úgynevezett komplexeket alkotva kicsapódik az ízületi folyadékban és így rontja azok funkcióját. Az ízületi porc táplálása gyengül a kicsapódott komplex miatt és a mozgás során fellépő irritáció, fájdalom is egyre nagyobb.

Sokan vallják azt is, hogy a komoly fizikai igénybevételt igénylő tevékenységek végzéséhez viszont már tényleg nélkülözhetetlen az állati fehérje. Hát annyi szent, hogy itt sem árt komoly vizsgálódást folytatnunk. Hiszen a testépítők között is találunk példát a teljes húsmentességre, nem is szólva a harcművészet berkein belül a shaolin papokról. Na persze mondhatjuk, hogy ezek a kivételek, amelyek épphogy erősítik a fennálló szabályt. Lehet, mindazonáltal megemlítenék egy egyszerű tényt. Néhány évtizeddel ezelőtt vélhetően kevesen hitték el, hogy lehetséges úgy élni, hogy valaki semmiféle ételt sem vesz magához. Manapság már egyre több emberről hallunk, akik az ún. prána táplálkozást gyakorolják. Sőt, szinte ugyanez a helyzet a böjttel kapcsolatosan. Akadnak emberek, akik nem tudják elhinni, hogy akár csak tíz, vagy húsz napig képesek lennének élni táplálék nélkül. Pedig tudjuk, hogy ez a különböző szerzetesrendekben, vagy akár az ókori nagy filozófusok tanítványi körében bevett gyakorlat volt. Lehetséges, hogy a hússal kapcsolatos mítosz ugyanilyen hamis mentális alapokra épül. Márpedig a tudatnak óriási az ereje és megtörténhet, hogy bizonyos esetekben a hús mellőzése tényleg aktiválja azokat a fizikai szimptómákat, amelyektől féltünk. Sőt, ha gondolatban egy fokkal tovább lépünk, akkor azt is könnyű belátni, hogy egy kicsit hasonló módon viselkedik a szervezettel szemben, mint az alkohol, a dohány, vagy a drog. Ha már fennáll a függőség, akkor a megvonás komoly problémákat okozhat, tehát ebből a szempontból valóban óvatosságot igényel. Talán első ránézésre súlyosnak tűnhet ez az összehasonlítás, de szeretnék visszautalni a gunák tanára, megjegyezve, hogy a hús az alkohollal, a dohánnyal és a kábítószerrel egyetemben tamaszi természetű.

De ha igazán látni szeretnénk ennek a gyakorlati oldalát, ehhez elegendő megkérdeznünk azokat a személyeket, akik több évtized aktív húsfogyasztás után áttértek a növényi étrendre. Szinte kivétel nélkül úgy találták, hogy minél hosszabb ideje mentesült a testük az állati szövetektől, annál erőteljesebb undor fogja el őket azokban az élethelyzetekben, amikor ezekkel az animális rezgésmintákkal kényszerűen együtt kell lenniük (pl. a hentespult közelében). De újfent érdemes egy ellenpéldát szemügyre venni. Ha egy vegyes étrenden élő ember időlegesen mellőzi az életéből a gyümölcsöket, vélhetően a későbbiekben sem fog fintorogni egy kosár eper láttán. Azért ez elgondolkoztató. (Persze kivételek akadnak minden szabály alól. Szattva ide vagy oda, Hitler is vegetáriánus volt, sőt mi több, állatvédő. Márpedig a mentalitásán nem ez tükröződött. A tiszta étrend lehet szükséges feltétel, de semmiképpen sem elégséges.) Hallottam olyan okfejtést is, miszerint azok a vegetáriánusok, akik a különböző húspótlókra épülő készítményeket fogyasztják (szejtán, szója, gabonakolbász, stb.), valójában képmutatók. De ez az érv korántsem helytálló, mert itt a zamaton van a hangsúly, nem pedig az alapanyagokon. Ez viszont a húsevőkre ugyanúgy érvényes. Hacsak nem szokása valakinek nyersen fogyasztani a marhavért, vagy a sertésmájat, akkor illik ráébrednie arra az egyszerű tényre, hogy nem a húshoz vonzódik igazából, hanem csupán bizonyos ízekhez. Azok élvezete pedig a feldolgozásnak, a fűszereknek és az adalékanyagoknak köszönhető.

Talán egy bizonyos szabállyal megpróbálkozhatunk. Azt szoktam mondani, ha valaki saját maga nevel fel egy állatot, majd könnyű szívvel, a legkisebb lelki megrázkódtatás nélkül képes kioltani az életét, vállalva a feldolgozással járó szennyet, bűzt, és egyéb körülményeket, továbbá jóízűen tud lakmározni az elkészített ételből, akkor ez a személy egyensúlyban van. Vagyis a világképe, az érzései, és a tettei tökéletesen összhangban állnak a tudati tényezőkkel. Ellentétben azzal a személlyel, aki retteg a vér látványától, szentimentális hozzáállással nyilatkozik az emberi kegyetlenségről, meg mindenféle humánus ideáról, miközben marhabélszínt rendel az étteremben. Az állatvédők közül vajon hányan vegetáriánusok? 

Azt is fontos azonban szem előtt tartanunk, hogy bármennyire is ésszerűek és igazak az előbbi állítások, ez a megközelítés legfőképpen Indiára és a klasszikus filozófiai és jóga irányzatokra igaz. Egyes mesterek azt tanácsolják, hogy aki szellemi úton kíván járni, az kizárólag szattvikus ételeket vegyen magához, mások nem tartják ezt ennyire fontosnak. Továbbá az is nyilvánvaló, hogy ha valaki már elérte a felébredést, akár mentesülhet is a szabályok alól. Ahogyan a huszadik század egyik nagyra becsült indiai mestere, Niszargadatta Mahárádzs szokta mondani: „Húsevő családból származom. Néha eszem egy kevés húst, nem csinálok belőle nagy ügyet.” Ebben a könyvben sokszor utaltam már Rámakrisna Paramahanszára, aki ugyan többnyire jógikus étrendet követett, de a Káli istennő oltárán megszentelt hallevest hajlandó volt elfogyasztani. A tantrikus gyakorlatainak időszakában pedig rothadó húst és egyéb förtelmes dolgokat kellett a szájába vennie.

Manapság sok embernek rögeszméjévé vált a természetes táplálkozás. Az egészség apostolai azonban gyakorta a vegetarianizmus magasabb emberi és szellemi céljait tévesztik szem elől. Olyannyira, hogy néha épp a tradicionális keretek, illetőleg ezek merev alkalmazása jelentik a legfőbb akadályt. Olykor épp a jógát gyakorlók szembesülnek a legfurcsább helyzetekkel, ahol ugyebár a puritán életmód lenne az alapvető követelmény. Megtörténhet ugyanis, hogy a kundaliní emelkedése olyan mérhetetlen tüzes, izzó állapotot generál, amely szinte bármit eléget. Ilyenkor nem célszerű könnyű étrendet alkalmazni. Jack Kornfield, az amerikai buddhista tanító, szintén említ egy különös esetet egy fiatalemberről, aki egy intenzív meditációs urzuson vett részt. Mivel megszokta a kemény gyakorlást - hiszen amúgy harcművészettel foglalkozott -, teljes elszántsággal ült másfél napon át a teremben. Ennek eredményeként olyan hiperaktív állapotba került, amelyben tomboló energiát tapasztalt a fizikai testében, és még nyitott szemmel is folyton látomásokat élt át. Elképesztő sebességgel, szinte önkívületben végezte a karate formagyakorlatokat, olyanná vált, mint egy atomreaktor. Bárkire nézett, látta az illető személy előző életeinek láncolatát, mindezt természetesen kontroll nélkül, az őrület határán táncolva. A kurzus vezetői felismervén a helyzetet, teljes ésszerűséggel átkapcsolták őt a meditatív életvitelről egy dinamikus fokozatra. Elküldték futni és megkérték, hogy ássa fel a kertet. Így kiutat talált ez az elementáris energia. De ami igazán lényeges ebben a történetben, hogy hamburgerrel és egyéb húsételekkel kezdték táplálni, az addigi szigorúan vegán menü helyett.

Kedves Olvasó!

Legyen Áldás az életeden és az Utadon.