Az energiatest

TÁVOL-KELETI MODELLJE

Az ókor és középkor nagy hagyományaira nézve igaz, hogy a vallás és a tudomány egymástól elválaszthatatlan. Indiában az ájurvéda és bizonyos jóga rendszerek kéz a kézben járnak. A hatha jóga például nagyon nagy hangsúlyt helyez a gyémánt keménységű test kiművelésére. Eredete a tantra gyökereinél keresendő, tehát azt vallja, hogy a test nem az ellenségünk, hanem a szövetségesünk. A taoista elvekre épülő transzcendens technikáknál szintén erős az összefonódás. (Hagyományos kínai orvoslás és a csikung.)

A test és az energia távol-keleti megközelítése

Amilyen fontos szerepet tulajdonít a hatha-jóga és a tantra a légzés szabályozásának (pránajáma), ugyanúgy központi szerepet tölt be a lélegzet mélyítése és szabályozása a csikung gyakorlatokban, hiszen a csi és az elme a levegővel együtt mozog (ha a fizikai szinten uraljuk a légzést, akkor uraljuk az érzelmeket és a gondolatokat is). A légzés és a Valóság forrása ugyanaz, vagyis a légzés tudatosítása visszavezet a forráshoz. Olyanok vagyunk, mint a lengőajtó, amelyen ki-be jár a levegő…

Indiában ismeretes egy közkeletű tanmese, amellyel a légzés, a prána, az idegáramlatok és az elme egymáshoz fűződő viszonyát szokták ábrázolni. A király büntetésként egy magas toronyba záratta kegyvesztett miniszterét. A miniszter hűséges felesége azonban az éj leple alatt a toronyhoz osont, hogy férje segítségére legyen. A férfi arra kérte nejét, hogy hozzon egy hosszú kötelet, egy erős zsinórt, egy vékony spárgát, egy selyemfonalat, egy méhet és némi mézet. Az asszony csodálkozva teljesítette a kérést. Ekkor a férj azt kérte az asszonytól, hogy a vékony selyemszálat rögzítse a méhecske lábára, a csápjait meg kenje be mézzel és tegye a kis jószágot a torony falára, fejjel felfelé. A rovar érezve a méz illatát elkezdett felfelé mászni azt remélve, hogy eléri a finom csemegét. A torony tetején a férfi elfogta és leoldozta róla a selyemfonalat, majd azt kérte a nejétől, hogy kösse a vékony spárgát a selyemszál végére. Miután felhúzta a spárgát, megismételték ezt a műveletet az erős zsinórral és a kötéllel is. Ez utóbbit a miniszter odakötötte az ablakhoz, majd könnyedén lemászott. A jógában is ez a szabadulás útja. A lélegzet selyemfonalával megragadhatjuk a pránát, amely befolyásolja az idegáramlatokat, amelyek viszont szabályozzák az elmét.

Minden létező a primordiális lélegzetből vagy energiából áradt ki. A „csi” a világegyetemet betöltő természeti erő vagy energia. Fordítják levegőnek, életlehelletnek, lélegzetnek, életeszenciának, energiának, szélnek. Japánban „ki”-nek, Indiában „práná”-nak, Tibetben „lung”-nak mondják. Héberül ez a szó a „ruach”, mely a teremtés könyvében is megtalálható. A csi, amely létrehozta az eget és a földet, lényegében ugyanaz a csi, mely formálja az élőlényeket, köztük az embert is. Nem áll kívül a megnyilvánult dolgokon, hiszen maga alakítja ki és veszi is fel a formákat. A csi az egyetlen állandó valóság, amely a folytonos átalakulás állapotában van, oda-vissza mozog az összesűrűsödött anyagi alakzatok és az éteri, megfoghatatlan állapot között. Lényeges összefüggés, hogy a Föld Nap körüli keringésének makrokozmikus pályája megfelel a testben található mikro­kozmikus pályának. Ha kinyitjuk a mikrokozmikus pályát, minden erő eredeti forrásához tudunk csatlakozni. Más szavakkal: a csi művelése révén képessé válunk fokról-fokra magasabb energia-és tudatszintre lépni. (Más hagyományok ezeket létsíkoknak vagy dimenzióknak nevezik.) Amint azt a Biblia is tanítja, az ember az Ég képmására teremtetett.

„Alattad a Föld,

Fölötted az Ég,

Benned a Létra.” (Weöres Sándor)

Az életerő hatalma

Szinte minden irányzat ugyanazt a helyet jelöli meg a csi gyűjtőedényeként, amely az emberi testben néhány centiméterrel a köldök alatt található és a kínaiak tan-tiennek, Koreában tanjonnak, a japánok pedig tandennek (más néven hara) nevezik. Szinte az egész Távol-Keleten alapvetően hara-centrikus kultúrákkal találkozunk, szemben a Nyugat szív-központúságával. A két embertípus különbözőségét példázzák azok a kifejezések is, amelyek az emberlét lényegével kapcsolatosak. Azt az embert, akit a mi kultúránk szívtelennek tart, arra a japánok azt mondják, hogy nincs harája (hara no hai hito). A hara az energia gyűjtőedénye, üstként is hivatkoznak rá. Egyes tanítók szerint a hara egyenlő a manipura csakrával, de nekem úgy tűnik, hogy ez nem így van, bár az is igaz, hogy mindannyian máshol érzékeljük. A kínai rendszerben a köldök a Föld elemhez tartozik, az pedig az öt közül a középső elem. Ez a hely lényegében az alsó tan-tien elülső kapuja, és egyfajta csi akkulmulátor. A gyakorlás a köldökre történő összpontosítással kezdődik. Indiában, a jóga rendszerében az energiamozgás szempontjából a kínai csikung-modellhez hasonlatosan a köldök a fő centrum. Ha tüzetesebben megnézzük, akkor az ájurvédában ismeretes váju (szél vagy vata dósa) öt altípusára a következő felosztás érvényes:

Prána – Életerő szél (belégzés): a fejtől a köldökig

Apána – Alsó szél (kilégzés): a köldöktől a lábfejig

Udána – Felső szél (fellégzés): a köldöktől a fejig

Szamána – Kiegyenlítő szél (összelégzés): a perifériától a köldök felé

Vjána – Mindent átható szél (szétlégzés): a köldöktől a test külső része felé.

Akárcsak Indiában, Kínában is ősidők óta ismeretes volt az emberi test energetikai modellje. A meridiánok térképe adja az alapot az akupunktúrához, néhány masszázstechnikához, és nagyon ősi tudás még az életpontok tana. Azokra a gyakorlatokra, amit manapság nyugaton csíkung néven ismerünk, már legkorábbi írásos emlékekben, az időszámítás előtti jáde-kő táblákon és metszeteken is találunk utalást. Ugyancsak találkozunk a „csi” fogalmával a Változások Könyvében is. Természetesen a késői taoizmus vitte tökélyre ezt a praxist, amelynek egyik legfőbb eszméje, hogy a tao az ürességben honol, és az üresség a tudat böjtje. Az ember alaptermészetében öröktől fogva rendezettség, harmónia uralkodik, amely az egész világgal összhangban van.

A gyógyító Tao rendszerében a meditáció egyedüli tárgya a csi, az életerő. Éppen ezért alapvető fontossággal bír az energiatest fejlesztése, amely egyrészről karbantartja a fizikai testet, másrészről egyfajta bábája, nevelőanyja a szellemtestnek. Mindezt egy nagyon ésszerű példával élve mutatják be. A fizikai test a kilövőállomás, az energetikai test a hordozórakéta, a szellemtest pedig az űrsikló. Vagyis a biológiai rendszernek rendben kell lenni ahhoz, hogy ez a folyamat véghezvihető legyen. Mondhatnám úgy, hogy először stabil kilövőállomást kell építeni. Ezután az energiatest rezgésszintjét szükséges jócskán megnövelnünk. Ez a mozzanat a hordozórakéta megfelelő magasságba juttatása. Ekkor az űrsikló leválik, vagyis a szellem innentől már szabadon szárnyalhat. Röviden és tömören elmondja nekünk Vej Po-jang, akinek alkímiai könyvéből származnak a következő szemléletes sorok:

„A megtisztított életerő átalakul szellemi erővé.

A megtisztított szellemi erő átalakul tiszta tudatossággá.

A tiszta tudatosság visszatér az ürességbe.”

Az út bejárásához nélkülözhetetlen a megfelelő hozzáállás. Kínában úgy nevezik; „kung”. Nem könnyű lefordítani, de talán úgy közelíthetnénk meg, mint valaminek a művelését, a szó legnemesebb értelmében. Vagyis óriási alázattal, könyörtelen rendszerességgel és mérhetetlen kitartással párosuló, belső fejlődésre irányuló gyakorlást. Egy példa szerint olyan ez, mintha egy íróasztal tetején papírlapokat fektetnénk egymásra. Minden áldott nap csak egyetlen lapot. Ez még egy teljes év leforgása alatt sem hoz látványos eredményt. Csupán csak egy kis halom lesz. De harminc év múltán egy hatalmas papírtorony áll majd előttünk.

Ez egy közvetlen módszer, aktív energia-transzformációs folyamatokkal, amelyek során a gyakorló összegyűjti, finomítja és keringeti a csit. De nem csupán taoista berkekben művelik ezt magas szinten, hanem egyes buddhista iskolákban is, pontosabban szólva erős az áthallás a két nagy rendszer között (erre példa a Kínában üldözött Fálun Dafá). Azt pedig, hogy hová vezet az energiatest gondos művelése, könnyedén megérthetjük, ha egy pillantást vetünk a Shaolin kolostor kiforrott harcművészeti rendszerére.

Kína, a harcművészetek bölcsője

Itt a két felső osztály életvitele és szellemi praxisa közötti különbség gyakran összemosódik. Hol a szerzetesek kezdenek el harcművészetet gyakorolni, hol a harcosok csiszolnak tökéletesre egy meditációs módszert. Annál is inkább, mert gyakran maguk a filozófiai alapok is fedésbe kerülnek, és átszövik a különféle művészeti ágakat. Talán azt mondhatjuk, hogy négy nagy elméleti rendszer hatott legerősebben Kína történelmére és kultúrájára. A taoizmus, a konfucianizmus, a Ji king (Változások Könyve), és a buddhizmus.

A buddhizmust az i.sz. II. században „importálta” Han Ming-ti császár. A későbbi korokban rengeteg írást fordítottak kínai nyelvre, a VI. századra a buddhizmus államvallássá vált. Ekkor érkezett meg Indiából Bódhidharma, aki királyi családban született, tehát herceghez illő nevelésben részesült. Elsajátította a fegyverforgatást, és a pusztakezes küzdelmet. Szellemi gyakorlatait egy buddhista tanító felügyelte, a meditációra helyezve a legnagyobb hangsúlyt. A mester a halálos ágyán megeskette az ifjú herceget, hogy más országokban is terjeszteni fogja Buddha tanait. Bódhidharma az 520-as években érkezett Kínába és hosszas vándorlás után Honan tartományban telepedett le. Itt tanította a meditációnak azt a formáját, amely Kínában csan, később Japánban zen néven vált ismertté. A hosszú ideig tartó koncentráció fizikailag megviselte a szerzeteseket, ezért Bódhidharma erősítő gyakorlatokat dolgozott ki számukra. Ezek a jóga, illetve a shirayan vajramutthi (gyémánt ököl) elemeiből álltak. Létrejött egy új harcművészeti irányzat, amelyet a shaolin kolostor szerzetesei örökítettek tovább. Az idők folyamán egyre több mester gazdagította a technikát saját tudásának kincsestárából. Akadt közöttük tábornok, császár, bandita, és taoista pap is. Kínát a középkor folyamán sokszor szakították szét belviszályok, lázadások, nomád támadások. A kolostor több ízben is fegyveres támadás célpontjává vált. Az i. sz. 610. évben 500 pap védte a templomot egy több ezer fős sereg ellen. A szerzetesek nagymesterei voltak a bot és a lándzsa használatának. 1723. aug. 13. fekete betűs dátum az iskola történetében. A hódító Mandzsu-dinasztia 3000 katonából és 20 tibeti kardvívóból álló sereggel támadt a kolostorra. Ráadásul egy árulás révén tudomást szereztek a titkos kapukról és folyosókról. Hosszú, elkeseredett küzdelem után a védőket lemészárolták, a kolostort pedig felgyújtották. Néhány pap elmenekült és tudását magával vitte a külvilágba.

Rendszabályzat:

„Aki a harcművészeteket gyakorolja, annak testét és egészségét is külön fejleszteni kell. Alaposan meg kell érteni a buddhista könyörületesség elvét és a harci képességeket csak önvédelemre szabad felhasználni. Tisztelni kell a tanítót, és tartózkodni kell minden helytelen viselkedéstől vele szemben. A paptársakhoz barátságosnak kell lenni, és verekedést nem szabad kezdeményezni. El kell viselni a megpróbáltatásokat, és törekedni kell a világ szenvedésektől való megszabadítására. Saját képességet megmutatni csak akkor szabad, ha erre szükség van. Shaolin mesterrel a külvilágban harcba bocsátkozni nem szabad. Tilos a bor és hús fogyasztása, a kéjelgés és a szodómia. Harci technikákat laikusoknak nem szabad továbbadni, mert veszélyt hoz az emberekre. Tartózkodni kell a hencegéstől, az oktalan versengéstől. Számtalan hencegőt megaláztak és megöltek. Az ilyen emberek hoznak szégyent a csan iskolákra.”

A tanulónak a vizsga utolsó felvonásaként egy hosszú, sötét, zegzugos folyosón kellet áthaladnia, ahol a legváratlanabb hatások érték: lándzsát dobtak rá, támadók ugrottak elő a sötétből. A kijáratot egy vasváza zárta el, amiben faszén parázslott. Amikor a vázát átnyalábolta és odébb tette, akkor annak mintázata, a sárkány örökre beleégett a karjaiba. Sokáig ez volt a shaolin papok megkülönböztető jele.

A gyakorlatok célja nem más, minthogy visszatérjünk ahhoz a középponthoz, ahol a tao lakozik. Ebben az állapotban a gyakorló a bekövetkező támadást már csírájában érzékeli, tehát annak teljes kibontakozása előtt képes cselekedni. Mindez a hétköznapi dolgokra nézve is igaz. Tehát aki eljutott a vu-vej (tétlen cselekvés) állapotába, az nem csupán a harcnak, de az egész életének a mestere lesz.

Minél előrehaladottabb a tanítvány, annál finomabb és magasabb szintű energiát képes befogadni. Ennek fejlesztése történhet statikus vagy dinamikus gyakorlatokkal. Találunk közöttük álló-, ülő-, légző-gyakorlatokat, vizualizációs módszereket, speciális mozdulatokat, illetve formagyakorlatokat. Számomra az ún. lágy stílusok azért kedvesek, mert céljuk nem az edzett és legyőzhetetlen harcos, hanem a taoista eszménykép, a tökéletes vagy igaz ember megteremtése.

„Aki tapintattal vezet hadat,

Győzelmet arat;

A szeretettel védekező legyőzhetetlen.

A természet fegyverezi

S a szeretet védelmezi.

A jó hadvezér nem harcias,

A jó harcos nem haragos,

a győzni tudó nem támad,

a vezetni-tudó alázatos:

ez a nem-küzdő erény,

az irányító erő,

a természet szolgálata,

az ősi vezető.” (Lao Ce: Tao te king)

Küzdelemben az izomerő helyett a belső energiát használják fel. Számos esetet hallhatunk, láthatunk a fejlett csi által megnyilvánuló csodás képességekről, amelyek szinte meghazudtolják a fizikai törvényszerűségeket. Különösen lényegesnek érzem annak hangsúlyozását, hogy ez egyetemes. Akár shaolin bemutatókról legyen szó, akár kínai cirkuszművészekről, akár egyéb stílus képviselőinek nyilvános szerepléséről. A belső energia használata a wu-shu kemény iskoláiban is gyakori. Tehát a valóságban szűziesen tiszta lágy, vagy vegyítetlen kemény stílusról beszélni értelmetlenség. Legfeljebb azt emelhetjük ki, hogy melyik úton mely elemek hangsúlyosabbak. Aranyharang néven ismeretes az a gyakorlat, amikor a csi által megedzett test úgymond sebezhetetlenné válik. Ilyenkor a harcos a fejével képes kőtáblát törni, a torkához támasztott lándzsát ívben meghajlítani, vagy üvegcserepeken fekve sérülés nélkül elviselni, hogy a testén súlyos tárgyakat törnek szét. Muhammad Ali, a híres nehézsúlyú ökölvívó Szingapúrban találkozott egy szakértővel, aki biztatta, üssön a torkára bármekkorát. Ali hitetlenkedve csóválta a fejét, és először kisebbet, majd egyre nagyobbat ütött. A próba alanyának természetesen semmi baja nem esett. Ali, aki tudta milyen sérülékeny az emberi test, kicsit megborzongva mondta: „Őrültek.” Magam is találkoztam egy kínai mesterrel, aki tűzforró parazsat evett, elrágcsálta az üvegpoharat, majd a fogaival szétmorzsolta és lenyelte a szilánkokat. Képes volt a háztartási áramot átvezetni a testén, miközben transzformátor módjára változtatta az átfolyó áram erősségét. A puszta kezében tartott izzó hol erősebben, hol halványabban világított.

A belső vagy lágy irányzatok közül három fő vonal ismeretes: taj csi, hszing-i, pa kua. Talán a taj csi fejezi ki a legerőteljesebben a két pólus folytonos váltakozásának ritmusát. A taoizmus olyan rendszer, amely szoros összefüggésben áll a természettel, az alapelvek magyarázata is ez által válik kézzelfoghatóvá. A magas lázat hidegrázás követi, a túlzott szárazságot kiadós eső. Amikor a jang elv elérte a határait, akkor teret enged a jin-nek. A taj csi-ben mindezt a mozdulatok lassú, folytonos, szinte töretlen váltakozása szemlélteti. Nyugaton ez a legelterjedtebb, sokak által ismertek a szinte balettszerű lépések. Néhány szerző a taj csi mozdulatai és a Ji king hexagramjai, illetve az öt őselem között egyértelmű megfelelést feltételez, ez a kérdés azonban eléggé vitatott. Sokkal egyöntetűbbnek tűnik a másik két út esetében. A pa kua elnevezés a Ji king-ből származtatható. Ezek azok a bizonyos hármas vonalak (trigramok), amelyek a jóskönyv alapját alkotják, és az ábrázolásban egy kör mentén helyezkednek el. A mozgás is ezt követően körkörös és nagyon gyors, hirtelen irányváltoztatásokkal tarkított, az ellenfél számára kiszámíthatatlan. A fő támadóeszköz a tenyér, amelynek nyolc alapvető tartása létezik. A hszing-i esetében pedig a fundamentum az öt őselem, amely az öt szervvel, és a csi ötféle állapotával van összhangban. Erre épül az öt mozdulat: hasítás, zúzás, fúrás, csapás, keresztezés. A mozgás szinte kizárólag egyirányú, lineáris, látszólag egyszerű.

A csi, a belső erő és az érzelmek

Tekintve, hogy az elemi energiák a testtel szoros összefonódásban vannak, a bennük keletkező zavar hatására a testi funkciókban is zavar támad. Viszont oda-vissza hatnak egymásra, tehát ha valamilyen betegség gyökeret ver a testben, akkor az elemi energiák szintúgy károsodást szenvednek. A fizikai egészség a spirituális munka alapja. Ha egy szervképlet nem kap elég csit, a hozzá kapcsolódó minőségek, érzelmek, tudati tényezők és egyéb kvalitások sem tudnak pozitív formában megnyilvánulni. Természetesen maga a betegség és a gyógyulás is lehet spirituális munka, de ilyenkor szinte lehetetlen teljes lényünkkel részt vennünk benne. Nagyon nagy kihívás beteg állapotban szellemi praxist folytatni.

Az energia és az érzelmek kapcsolata kiemelt helyet kap a gyakorlásban. A negatív érzelmek szennyező hatását Mantak Chia mester modern hasonlattal szemlélteti. Úgy mondja, hogy a társadalom által termelt iszonyatos mennyiségű fizikai szemét eltakarítása horribilis összegeket és energiát emészt fel, éppúgy az érzelmi és mentális hulladéké is. Az előbbi a Köztisztasági Hivatal feladata, az utóbbin pedig az orvosok, és a pszichológusok próbálnak úrrá lenni. De ennek az ellenkezője is igaz, a pozitív érzelmek revitalizálják a testet és az életerőt. Az érzelmek és az elemek között körkörös egymásra hatás áll fenn. Egy adott érzelem károsíthatja egy szervképlet energiáját, ugyanakkor az energetikailag instabil szerv felfokozott vagy abnormális érzelmi reakciókat eredményezhet. (Az érzelmek témaköre megérthető Hawkins tudattérképe alapján is, ahol a pozitív érzelmek egytől-egyig 200 fölött vannak, a negatív érzelmek pedig 150 alatt.)

Az érzelmek szerepét azért is fontos hangsúlyozni, mert ha történetesen a szívközpont túlműködik, akkor garantáltan a fej is túlműködik, hiszen az érzelmek a testnek az elmeműködésre adott válaszai. (Márpedig ebben a kultúrkörben tízből kilenc embernél ez a helyzet.) Néhány tantrikus mester szerint a szív csakra felébresztése nélkül a többi központ aktiválása könnyen okozhat testi, érzelmi, tudati zavarokat. Ez még a magas fokra jutott jógik és mesterek esetében is súlyos visszaélésekhez vezethet. Láthattuk már, hogy mit okozhatnak az erős felső központok, ha a hatalmi és a szex csakrán át nyilvánulnak meg, a szív tisztasága és érzékenysége nélkül. De még a harcművészet igaz gyakorlói között is. Ezt példázza egy mondás: „mielőtt megtanulnál életet elvenni, előbb tanulj meg életet adni.”

Léteznek másféle példák is az egyensúlyvesztésre. Ni Hua-Ching a főzés példáján keresztül világítja meg a taoista belső alkímia alapelveit. Az energia gyarapítása és finomítása olyan, mint a tűzhely felügyelete. Néhány vallás vagy ösvény túl sok érzelmi hevületet gerjeszt, ez a nagy tűz viszont elégeti az ételt, netán még az edényt is. Némelyik pedig túlzottan langyos, vagyis nyers marad az alapanyag. Ni Hua-Ching tapasztalata szerint bizonyos meditációs gyakorlatok csupán megrekesztik bennünk az energiát, ezért a gyakorlás után szárazak és hidegek maradunk.

Az ellenkező irány, a túlfűtés, vagy elégetés. Erre jó példa Hakuin zen betegsége. Hakuin olyannyira szigorú volt önmagához, hogy az aszketikus életmód és a kíméletlen fegyelem csaknem tönkretette. Ezt ő a „zen betegségének” nevezte el. Szája égett, lábai fáztak, állandóan izzadt és könnyezett, fülében kínzóan erős hangokat hallott. A buddhista hagyomány egyik mestere sem tudott számára célravezető tanácsot adni. Végül egy erdei remete segített rajta, aki rögtön átlátta a helyzetet és feltárta számára a problémát. A felső csakrák túlzott aktivitást mutattak, így az összes biológiai energia elszivárgott ezeken az erőközpontokon át. Ezért megtanította egy speciális légzéstechnikára és a taoista jóga számos vizualizációs módszerére. A terápia célja a földelés és a belső erő kiegyensúlyozása volt.

Kedves Olvasó!

Legyen Áldás az életeden és az Utadon.