Mérték és hagyomány
Úgy vélem, rendelkeznünk kell egyfajta minőségi mércével, ha már a Lét végső nagy kérdéseire igyekszünk választ találni.
A mögöttem álló évtizedek során egyre inkább az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy az ősi szellemi hagyományok hatalmas kincsesbányát jelentenek, de ez nem teszi fölöslegessé a megkülönböztetést. Egy tanítás szellemi magva időtlen lehet, miközben nyelve, szimbólumrendszere és gyakorlati formái egy meghatározott történelmi korhoz és kultúrához kötődnek. Ami évszázadokkal ezelőtt Indiában, Tibetben vagy a keresztény Európában magától értetődő közegben működött, nem feltétlenül ültethető át változtatás nélkül a 21. századi nyugati ember életébe.
Ezért különösen közel áll hozzám Krishnaprem figyelmeztetése:
„Azok a valóságok ugyanazok, mint ezer éve voltak, és a Gíta szövegeit olyan szavakkal kell interpretálni, melyek azokra itt és most utalnak, és nem olyanokkal lehetséges csupán, melyekkel a középkori Indiában tették, vagy olyanokkal, melyekkel a könyv eredetileg íródott. Erről másként gondolkodni annyi, mint összetéveszteni a szavakat a valósággal.”
Számomra ebből egy nagyon egyszerű következtetés adódik:
Azt kell elérnünk, hogy a múlt tanítson, ne pedig leigázzon és megkötözzön.
Hogy milyen állomásokon keresztül vezetett idáig ez az út, arról az alábbi linken elérhető oldalon írok bővebben.
