A reinkarnációról allegorikusan

„Újra és újra gaz módjára nőttem,

Hétszázhetven álarcot is magamra vettem,

Ásványként haltam, növénnyé lettem,

Növényként pusztultam, állatként születtem.

Ha halállal eltűnök, miért kellene félnem?

Ha legközelebb meghalok

Szárnyakat és tollakat kapok, akár az angyalok.

Ha majd az angyalok fölé szállok,

Amit el sem tudsz képzelni, azzá válok.”

(Rúmi)

Bár korábban írtam egy cikket, amelyik a pszichológia és a kvantumfizika oldaláról közelíti meg a témát, az inkább a bal agyféltekéhez szólt. Most szeretnék bemutatni egy rövid gondolatfüzért, amely a karma és a reinkarnáció körüli teóriákat amolyan jobb agyféltekés hangoltsággal taglalja.

1.   Az inkarnáció azt jelenti, hogy a Szellemi Centrumból sugárirányban egy energiaáram hatol át az alsóbb rezgéstartományokon, különböző sűrűségű testeket öltve magára. Mindez többször történik, így minden egyes fénynyaláb egy-egy testet öltés. A sugarak végpontjait összeköthetjük egy körrel, ekkor minden egyes élet a kerék egy-egy küllője lesz, a kerék neve pedig szamszára. 

2.   A buddhisták szerint nem az Átman vándorol valahonnan valahová, hanem bizonyos tulajdonságcsoportok, indítékok, vágycsírák, késztetések. Mint amikor az egyik gyertyáról meggyújtják a másikat. Valójában csak a láng adódik át. Nágaszéna után szabadon: A fáról lehullik a gyümölcs, és a mag a földbe kerül, majd ebből új növény sarjad. Amennyiben az eredeti fa beteg volt, az új palánta is satnya és csenevész lesz, vagy éppenséggel genetikailag sérült és fogékony valamely növényi betegségre. Ha a szülő egyed egészséges, jó eséllyel az új palánta is virul majd. Nevezhetjük ezt a determináltságot karmának. Ha egy gondos kertész veszi a kezébe ezt a fiatal sarjat, akkor sokkal nagyobb az esély a benne rejlő lehetőségek kibontakozására, néha még akkor is, ha a fent említett genetikai adottságok kevésbé kedvezőek. Ekkor nevezhetjük ezt a botanikai folyamatot Gondviselésnek vagy Kegyelemnek, a kertészt pedig Mesternek.

3.   Amilyen az emberi érzékelés szerint az alvási perióduson belüli álmok ciklikus megjelenése, éppen olyan az elfeledettségben lévő Önvaló számára a testet öltések sorozata. Léteznek rémálmaink, semleges álmaink, zavaros, örömteli, vagy éppenséggel vággyal teli álmaink. A legtöbbet azonban pillanatokon belül elfelejtjük. Vagyis az álombeli énünk meghal, nem éli túl a reggelt. Ugyanakkor lehetnek erőteljes, tiszta, vagy olykor profetikus álmaink, amelyekre évtizedek múlva is visszaemlékezünk. Ezek a „Feltámadott Álmok”. Bár legtöbbünknek nincs meg az álmok irányítására, vagy a tudatos álmodásra való képessége, vannak olyanok, akik ezt megtanulták. Az álmunkban eljátszott szerepeink nagyon valóságosnak tűnnek, csupán a felébredésünk után látjuk meg, hogy valójában nem vagyunk azonosak az álombéli figurákkal. Ha ez így van a mikrokozmosz szintjén, miért ne lehetne ez igaz a makrokozmosz síkján is? Az Önvaló szemszögéből ugyanúgy létezik rengeteg pokoli inkarnáció, sok-sok örömteli vagy sivár élet, de a legtöbb a „Kozmikus Elfeledettség” sorsára jut. A móksa (megszabadulás) nem más, mint amikor az Önvaló felébred az álomból. Legalábbis a védanta szerint.

4.   Szemlélhetjük másként is. Amikor elhatalmasodik a vágy, a félelem, a harag, vagy az irtózat, akkor ennek az érzésnek különösen erős az energetikai töltése és mély nyomot hagy a csittában. Később, amikor egy ilyen súlyos töltéssel bíró emlék újra felbukkan a tudattalanból, könnyen magával sodor. Ennek hatására ösztönösen cselekszünk, egy már előzőleg kódolt program alapján. Emiatt azonban még több töltéssel gazdagodva tér vissza a memóriabankba. Ezek a szokásminták egyre jellegzetesebbé formálódnak, létrehozván ezáltal az „énség” illúzióját, a személyiséget és a jellemet. Végső soron ennek a beidegződésnek a körkörös művelete teremti a karmikus tárházat is. De a disszonáns energiacsomagok csak addig tarthatnak sakkban minket, amíg a tudattalan sötétjéből intézhetnek támadást. Amikor azonban valamelyik negatív tendenciánk a buddhi megkülönböztető képességének izzó fényébe kerül, az rögvest elveszíti csírázóképességét. Ezt nevezik a karmikus magok megpörkölésének. Amennyiben a felhalmozott karma tömegét analógiába állítjuk egy információs adatbankkal, akkor a megvilágosodás egy nagy hatóerejű elektromágneses tér, amelyik a számítógép merevlemezéről ignorál minden jelet. Éppúgy törli a felébredettség tudatminősége a karmikus könyvtárat.

5.   De közelebb hozhatjuk ezt úgy is, hogy a karma mindenképpen személyfüggő. A cselekvés is, a visszahatás is. Úgy mondják, hogy karta (cselekvő) nélkül nem létezhet karma. Olvastam egy rövid történetet egy Vadzsira nevű buddhista apácáról, akinek megjelent Mára, a kísértő és kínzó kételyeket kavaró kérdésekkel ostromolta. „Mi az ember? Hogyan lett? Ki alkotta?” A hölgy válaszként csak annyit vetett oda: „Ugyan Mára, miért feszegeted azt a szót, hogy ember. Nincs itt semmiféle személy, csupán egy sor folyamat.” A vipasszaná – és a hozzá hasonló módszerek – arra törekednek, hogy megismerjék az élet állandó változásának személytelen folyamatát.

6.   Érdemes itt még egy pillanatra elidőznünk, mert a reinkarnáció kérdésében különböző világvallások és lételméleti rendszerek hívei néznek farkasszemet egymással. A hinduizmus, a dzsainizmus, a buddhizmus és a szikh vallás lényünk centrális magvának szemszögéből vizsgálja ezt a kérdést. Az pedig különböző sűrűségű burkokat ölthet magára, vagy más szavakkal, ez az esszenciálisan tiszta tudatosság a káprázat különböző rezgésszintű birodalmaiban kóborolhat. A „könyv népeinek” (iszlám, kereszténység, judaizmus) konvencionális irányzatai nem ismerik el a többszöri létesülést, ami a szemszögükből helytálló is, mert lényünk személyiség-központú összetevőjének sorsáról beszélnek, az pedig valóban nem képes a továbblétesülésre. Amennyiben nem részesül a feltámadás dicsőségében (ami a szellemi centrumával való egyesülés), előbb-utóbb menthetetlenül elenyészik. Ez szokták második halálként említeni. Nem meglepő tehát az a hasonlat, amelyet egy iszlám tanítótól hallottam. A hallgatóság soraiból ugyanis valaki megjegyezte, hogy milyen igazságtalan törvény lenne az isteni gondviselés részéről, hogy ha tényleg csak egyetlen életnyi esély adatna számunkra. Az ellenérv úgy szólt, hogy a megtermékenyüléskor is több millió hímivarsejt lebzsel a petesejt körül, de csak néhány száz jut a közelébe és csak egy ér célba. Abból a néhány százból azonban, amelyik közel jutott, a petesejt növekedése miatt később még jó néhány beolvad. Tehát az élők felvétetnek.

7.   Sokat töprengtem azon, hogy miképpen lehetne mindezt egyetlen hasonlatban, érzékletesen ábrázolni. Elképzelhetünk egy céget, amelynek tulajdonosa az Önvaló, vezető testülete nem más, mint szellemi énünk felsőbb szférája, alkalmazottai és munkakörei pedig az egy inkarnációra jutó képességeink és feladataink. A tulajdonos dönthet úgy, hogy felszámolja a vállalkozást és indít egy újat egy másik városban, vagy országban. Ekkor a vezető testület elbocsátja a dolgozókat, eladja a telephelyet és kivonul a piacról. Magyarán a személyiség különféle aspektusainak túlnyomó része széthullik és elenyészik. Az alkalmazottaknak nemhogy ráhatása nincs a tulajdonos döntéseire, de még csak nem is ismerik őt. Ahogyan mi sem ismerjük az igaz Önvalót, mintha csak egy másik kontinensen élne. A vezetőség az új cégbe csak azokat a dolgozókat (tehát képességeket, minőségeket) viszi magával, akik munkájukban magasan kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Ezek a stratégiaépítésre alkalmas értékek segítenek majd az új vállalkozás (inkarnáció) létrehívásában. A játszma végét pedig az jelentheti, ha a cégvezetés a sok-sok leszűrt szakmai tapasztalat és tőkefelhalmozás által olyan piaci pozícióra tesz szert, amely révén befektetőként és tanácsadóként működhet tovább. Ekkor mentesül a folytonos cégalapítás és feloszlatás (szamszára) kényszere alól. 

Természetszerűleg mindaz, amit ebben a rövid passzusban felvázoltam, számomra (sajnos) jelenleg még nem közvetlen látásból fakadó valóság. A megértésnek ez az intellektuális formája nem hasonlítható ahhoz, amidőn Buddha a legvégső elmélyedésében végigment a létesülés fokozatain és feltárult előtte a Függő Keletkezés láncolata. Az ugyanis közvetlen látás, azaz vidjá. Jómagam legfeljebb utalást tehetek a halottas-könyvekre, vagy beszélhetek arról, hogy az emberiség nagy tanítói hogyan körvonalazták a létesülés folyamatát, ez minden.  

Ha ezzel segítségére lehetek a nagyra becsült igazságkeresőknek, akkor ez számomra mérhetetlenül megtisztelő és örömteli.

Kedves Olvasó!

Legyen Áldás az életeden és az Utadon.