A magyarságtudat
KÖRÜLI ANOMÁLIÁKÓL
Sokáig töprengtem, hogy írjak-e a magyarsággal kapcsolatban bármit is, mert ez az egyik legkényesebb terület. De valahogy mostanság nagyon ott mocorog a köztudatban, nem hagyhatom figyelmen kívül. A magyar őstörténet roppant nehéz és szövevényes téma. A Historica Hungarica címkével ellátott palack tartalma kicsit sem vegytiszta, sokszor nincs egyetértés a legalapvetőbb kérdésekben sem. Őstörténetünkhöz való viszonyulásunkat illetően a komplexitás eléggé tényszerűnek látszik, ami érthető is, hiszen sokszorosan összetett jelenséggel állunk szemben, etnikai, nyelvi, kulturális és vallási vonatkozásban is.
A kutatással kapcsolatos szélsőségek közül az egyik a vaskalapos, szemellenzős vonulat. Nagyjából még mindig a finnugor rokonságnál tartunk, egészen kismértékű és lassú elmozdulással. A másik társulat pedig épp az ellenkező irányban mutat súlyos kilengést. Mégpedig a tudományos igényességet nélkülöző, megalapozatlan teóriák tényként való bemutatásával. Ez a csapat (a Trianon-traumát a múlt dicsőségében feloldó hobbitörténészek köre) azokból tevődik össze, akik azt vallják, hogy a magyarság szinte már isteni eredetű, kiválasztott nép, a Sziriuszról érkeztünk, történelmünk 40 000 éves, mi építettük a Boszniai Nap piramist, a székely-magyar rovásírás pedig a legősibb, és nyilvánvaló, hogy ez képezi minden más nép jelrendszerének az alapját.
Na és természetesen Dobogókőn található a Föld szív-csakrája.
Mircea Eliade írja: „Mint látni fogjuk, valamennyi keleti civilizáció – a mezopotámiai, az indiai, a kínai stb. – a Középpontok végtelen sokaságát ismerte. Sőt: e Középpontok mindegyikét a Föld Középpontjának tekintették, s így is nevezték.”
Szeretném felvázolni, miképpen beszélnek a világ érett spirituális személyei erről „a Föld csakra rendszere” című ügyről. Ezoterikus körökben ugyanis eluralkodott az a nézet, miszerint a Föld egy emberszerű organizmus. Sri Vasudeva, aki egy kundalini-irányzat mestere - tehát nem csupán elméletben ismeri az erőközpontok tanát – teljesen másképpen fogalmaz. Szerinte a Föld nem egy humanoid lény. Mint ahogyan más bolygók vagy égitestek sem. Példaként említette a Napot, amelyre szerinte úgy kellene tekintenünk, mint aminek egyetlen lényegi erőközpontja van, nevezetesen Fény csakra. Talán okosabb lenne úgy fogalmazni, hogy léteznek ezen a bolygón olyan területek, amelyek különleges rezgésmintáik révén az emberben lévő egyes erőközpontokat képesek aktiválni.
Sri Vasudeva válasza
A dalai láma válasza
Hunor és Magor szellemében?
Ha már a nemzeti büszkeség forog kockán, elmondhatom, hogy magam is könnyedén össze tudok állítani a történelmi kedvenceimből egy névsort Szent Özsébtől és a Pálos atyáktól kezdve a Hunyadiakon, II. Rákóczi Ferencen – és még számtalan személyen – át Kőrösi Csoma Sándorig és Szentgyörgyi Albertig bezárólag. Ne gondoljuk azonban, hogy ilyen felsorolást csak mi tudunk tenni. Minden komoly múlttal rendelkező népnek voltak és vannak dicső fiai és leányai, akik méltán kiérdemelték a „NAGYBETŰS EMBER” jelzőt. A görögök, indiaiak, kínaiak elmondhatják magukról, hogy 2-3 ezer évre visszamenően képesek kiállítani egy olyan névlistát, amely kultúrhéroszok egész sorát tartalmazza, akiknek élete, tanítása, szellemi hatása mind a mai napig érezhető az egész világon. Mégis, ezek a nemzetek - jelenkori siralmas állapotuk miatt - egyáltalán nem hivatkozhatnak arra, hogy milyen dicsfényben fürödtek valaha. Ilyen értelemben mi sem. Ha mégis ezt tesszük, akkor nem lesz egyéb, mint egyfajta menekülés egy erősen túlfantáziált őstörténetbe. Más szavakkal pszichés regresszió.
Továbbá - függetlenül attól, hogy a jelenlegi őstörténeti variánsokból mennyi igazolódik be az idő múlásával és a kutatások előrehaladtával - rendkívül lényeges, hogy milyen hangsúllyal állítunk magunkról bármit is. Amikor egy személy túlságosan színpadiasan hangoztatja saját nagyszerűségét, máris nyilvánvalóvá tette, hogy egyáltalán nem biztos a saját értékeit illetően. Kisebbrendűségi érzését, és alacsony önbecsülését ezzel igyekszik kompenzálni. Ez a kitétel nem csupán egy emberre értendő, de egy egész nemzetre vetítve is igaz. Hiszen amint bent, úgy kint is, ahogyan kicsiben, úgy nagyban, amilyen a mikrokozmosz, olyan a makrokozmosz. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor az is egyértelművé válik, hogy itt egy pszichológiai problémával állunk szemben.
Hadd tegyek itt egy rövid kitérőt David Hawkins ezres tudati skálája alapján. A 175-ös értékű büszkeség energiája az embereket olyan pozitív érzésekkel tölti el, amelyek már éles ellentétben állnak az alacsonyabb energiaszinteken tapasztaltakkal. Az önbecsülésnek ez a megnövekedése gyógyír mindazon fájdalmakra, amelyeket az alacsonyabb tudati szinteken kell elszenvedni. (Egy csüggedt gettólakó büszke tengerészgyalogossá való emelkedése például óriási ugrást jelent.) De a büszkeség csak az alacsonyabb szintekhez viszonyítva jó érzés. A felfuvalkodott ego sérülékeny a támadásokkal szemben. A büszkeség megosztó, elősegíti a frakciózást, és piedesztáljáról könnyen a szégyenbe taszítható. Árnyoldalai a fennhéjazás és a tagadás. E tulajdonságok gátolják a fejlődést. Így aztán a büszkeség igen komoly akadály a valódi ERŐ elérésében, ami pedig igazi nagysággal és presztízzsel helyettesíthetné azt. (A teljesebb megértés érdekében kívánatos elolvasni Hawkins alapművét, az „Erő kontra erő” című könyvet, illetőleg elérhetőek az interneten is rövid összegzések, mint pl. ez itt:
Orvosi látlelet
Nos, akkor az érvek helyett most lássuk a tényeket. Milyen az aktuális kórkép? Hogyan fest egy „röntgenfelvétel” jelenleg a nemzet kollektív tudattalanjáról? Zseni Annamária és Jelenczki István a családállítás módszertanára épülő modellezési eljárással végeztek az egész nemzetre vonatkozó rendszerállítást. Ennek letisztult eredménye az ÖN-TÉR-KÉP című film és könyv.
Az állításokat követő érzelmi tartalomelemzésből kiviláglott, hogy a képviseletek által kinyilvánított érzelmeknek csupán 8 százaléka pozitív. Ehhez képest toronymagasan vezet az agresszióig fokozódó düh. Magas szinten áll a bénultság és az enerváltság, amely kuktafedélként igyekszik lefojtani a kirobbanásra kész erőszakot. (Kopp Mária – aki kutatásait kérdőíves módszerrel, azaz tudatos válaszok keresésével végezte – 2006-ban a teljes népesség 70%-ánál krónikus stresszállapotot regisztrált.) Meghatározó még a szomorúság, reménytelenség, szégyen, bűntudat. Mindezek ellensúlyozó manővereként jelenik meg a nagyravágyás, amely távol tartja a realitást és egyben gőzszelepként is üzemel. Pszichodinamikai elemzést is végeztek, melyből úgyszintén kiolvasható, hogy az ego-szintű nemzeti öntudat két pólus között mozog. Az egyik a nagyságról, a felfuvalkodottságról, a hirerarchia csúcsára törekvésről szól, tehát „a mások fölé emelkedni” igényét tükrözi. A másik a szomorúság, sírás, gyász, olykor a szégyen tüneteit mutatja. Erősen jelen van még a bűntudat, amely döntően befolyásolja az énképet. A jelenben együtt élő négy generáció képviselői patológiás állapotot mutatnak. Az utolsó előtti állításból még akár az is kiolvasható, hogy az erejét vesztett nemzet az önpusztítás útján halad saját végzete felé. Jelenleg ugyanis a Magyar Nemzet minden figyelmét a Negatív Érzelmek kötik le. A Szakralitás tetszhalott, a Feldolgozatlan Múlttal sem az Identitás, sem a Lelkiismeret nem vállalja a szembenézést. Az Életerő lekötöttsége épp a múlt feldolgozatlanságából ered. Rend egyszerűen nem létezik. (A hús-vér szereplők által megszemélyesített képviseletek nevét dőlt betűkkel adtam közre.)
Az ÖN-TÉR-KÉP alkotói nem tagadják a magyarság szakrális erejét és küldetését, de joggal vallják, hogy előbb szembe kell néznünk az elfojtott, lehazudott, eltitkolt történelmi traumáinkkal, vagyis a gyógyulás folyamatán kell keresztül égnünk. Csak eztán lehetséges méltó módon betöltenünk a hivatásunkat. Ez pedig vélhetően nem is rövid, és nem is könnyű út. Mindenesetre a nemzet-újjáépítő művelet első lépése a rend helyreállítása lenne. A munka soron következő fázisa a szakralitáshoz való visszakötődés, amely egyben a helyes identitás meghatározása is. Csakis ezen megerősödés után lehetséges a múlt feldolgozása (tények elismerése, felelősség felvállalása, bocsánatkérés, integrálás), amelynek révén megszülethet az életerő, és az egész rendszer pozitív érzelmi áthangolódása.
Márpedig a szellemiség fáklyájának hordozására csak olyan minőségű nép képes, aki a saját árnyékán túljutott, és magas szinten megvalósította a benne szunnyadó képességeket. Ha mindezt véghezvitte, szemlélete a beszűkült etnocentrizmustól a planetárisig emelkedik. Csak ekkor válhat fényközponttá mások számára. Úgy vélem, jelenleg ettől csillagászati távolságban vagyunk. Érdemes észben tartanunk, hogy az erdő állapota mindig az egyes fáktól függ. Ha azok zömében egészségesek, az eredmény egy zöldellő erdő lesz. Ha betegek, csenevészek, korhadtak, akkor egy kopár táj látványában lesz részünk. Vagyis önmagunkkal (önmagunknál) kezdődik minden.
Mi lenne hát akkor a helyes hozzáállás?
Létezik számomra ebben a kérdésben egy minimál mérce, és nagy-nagy szerencsémre fellelhető ebben az országban néhány ember, akinek az élete ebben a tekintetben példaértékűnek tekinthető. Nagy szavak, összeesküvés elméletek, ego-puffogtatás, önfényező nacionalizmus, és egyéb sallangok nélkül. (Jobb és baloldaliságtól, politikától mentesen.) Az egyikük Kassai Lajos, aki itt a 21. században az ősmagyarok 9-10. századi könnyűlovas harcmodorának felelevenítésével megalkotott egy mostanra már világhírű sportágat. Számomra ennek az embernek a hozzáállása, látásmódja nagyon közel áll ahhoz, amit én egészséges magyarságtudat témában autentikusnak neveznék.
Igen, tudom, hogy senki sem tökéletes, mindenki bírálható, és hogy Kaszás Géza Lovasíjász c. filmje is kapott a kritikusoktól hideget, meleget egyaránt. Nem kívánom isteníteni Kassai Lajost. (Sem tanítványa, sem rajongója nem vagyok, és nyilvánvalóan magam sem tudok azonosulni minden egyes mondatával.) Csupán azt szeretném általa érzékeltetni, hogy így is lehet. Vagy tán inkább úgy illene fogalmaznom, hogy csak így érdemes. Bár Ő maga többszörös Guinness rekorder, világbajnok, sportág alapító, mégis sokkal inkább arra büszke, hogy a tradícióból vett értékek mentén képes volt összekovácsolni egy működőképes közösséget. Mindezt úgy, hogy az ősmagyarok IX. századi harcmodorából merítvén, létrehívott egy jellemformáló kulturális tevékenységet. Mivel az eredményei minden szinten önmagukért beszélnek, nem szükséges magyarázkodnia. Csak azzal foglalkozik, hogy önmagát miképpen tudná csiszolni, személyiségben, jellemben, és szakmai tudásban egyaránt. Szinte törvényszerű, hogy az ebből fakadó hitelesség előbb-utóbb mások számára is követendő példává válik. Ezért most az ő szavaival búcsúzom.
„Nagyon sokan a világot akarják megváltani, nagyon sokan ezt a nemzetet akarják jobb sorsra deríteni, de hát a legelső az, hogy saját magát tegye rendbe valaki. Az út, az mindig a legelső és a legkisebb lépéssel kezdődik, önmagunkkal. És ha rendbe raktunk önmagunkban mindent, akkor önmagunk körül rakunk rendbe mindent, és ha a kis környezetünkben is rendben van minden, akkor ez a dolog folytatódik, és ha ez ki tud vetülni a világra, akkor egy szebb és egy jobb élet lesz, de ezeket a folyamatokat nem lehet megfordítani és nem lehet a feje tetején kezdeni soha.”
Sajnos a spiritualitás területén tapasztalható hanyatlás egyértelmű. Ha tényleg létezett valaha magasrendű megvalósítási út, amely elvezetett az Ősegység megtapasztalásához, akkor az az idők sodrában megkopott, folklór összetevőkkel felhígult. Éppen ennek okán jött létre egy figyelemreméltó kezdeményezés a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség részéről. Mégpedig azzal a céllal, hogy a tibeti vadzsrajána buddhizmus töretlenül működő, kidolgozott eszköztárral bíró rendszerének méhében újra megszülethessék a nyilvánvalóan keleti gyökerekkel rendelkező szellemi őshagyományunk. A Tar község mellett található Buddha Parkban felépült a Szkíta és Magyar Szellemiség Kőrösi Csoma Sándor Központja. Abból a célból alakult, hogy ösztönzést és segítséget adjon ahhoz, hogy felvegyük a kapcsolatot a szkíta és magyar spirituális hagyomány halhatatlan nagymestereivel. Megépült az Ősök Oltára, egy olyan szentély, vagy kegyhely, amilyen hazánkban eddig nem volt.
Gondolatok a vállalkozás szellemi atyáitól:
Ahogy Buddha élete maga a tanítás – mert a saját példáján keresztül mutatta meg, hogy mindenkinek buddhatermészete van, hogy mindenki elérheti a megvilágosodást -, ugyanerről szólnak a magyar mágikus mesék, illetve úgynevezett tündérmesék. A tanításaink mesék alakjában ma is élnek, a szertartásaink visszaköszönnek gyerekjátékként, a jelképeinket pedig manapság népművészeti motívumoknak hívják. A templom nem az a hely, ahol szertartások vannak, a templom egy erőtér, ahol a test, a lélek és a szellem együtt gyakorol. A hagyomány a szellem idő feletti jelenléte, amikor azonban időnek alávetve vagyunk, akkor nem kapcsolódunk a hagyományhoz. A Központ kiváló helyszínt biztosít arra, hogy az ember ezt az idő felettiséget realizálja. Az ősi magyar kultúrában a templomokat üdvháznak hívták (E szóból lett az édház, majd az egyház szavunk). És mi az üdv? Az időn és téren túli tudatállapot.
Nos, nem álíthatom, hogy minden egyes ott elhangzó kijelentéssel, vagy leírással képesek lennénk teljes mértékben azonosulni, de ez talán nem is lényeges. Ennél sokkal fontosabb a kölcsönös tisztelet, de méginkább az élő tapasztalat. Ugyanis akik nyitott tudattal, energetikai értelemben kellőképpen befogadó alapállással vannak jelen, azok számára ennek az egésznek a légköre – mondhatni, hogy a lényegi része – a szívig hatol, nagyon közvetlenül.
A paleogenetika legújabb hajtásai
Értelemszerűen elengedhetetlen, hogy rendelkezzünk egészséges nemzeti öntudattal. Fontos, hogy ez a nemzet meg-és elismerje a saját eredetét, gyökereit, ősi kultúráját (éltető mítoszaival együtt), a valódi talentumokat pedig hozzuk felszínre és műveljük. A tudományos igényességgel folytatott magyarságkutatást tehát magam is nagyon fontosnak tartom, és létjogosultságát teljes mértékben elismerem. Adja Isten, hogy egyszer eljussunk arra a pontra, amikor végre hamis felhangok nélkül játszhatunk örömzenét a „Helyes Nemzeti Önazonosság Koncerttermében”.
Talán reménykeltőnek nevezhetném Török Tibor professzornak, és tanítványának, Neparáczki Endrének a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékén folytatott kutatásait. Minden reményünk szerint végre természettudományos precizitással, elfogulatlan hozzáállással kezdhetünk végre hozzálátni a hiteles leszármazási vonalak bányászatához. Mondom ezt úgy, hogy mindez a Magyarságkutató Intézet égisze alatt zajlik, ez utóbbit pedig gyakorta éri az a vád, hogy politikai befolyás alatt áll. Mindazonáltal úgy vélem, hogy az a számtalan nemzetközileg elismert publikáció, amely eddig napvilágot látott, eléggé magáért beszél. Talán titkon abban bízom, hogy politikai befolyásoltság ide, vagy oda, a minőséget egy bizonyos ponton túl már nem lehet megkérdőjelezni.
2019-ben nagy erőkkel vizsgálták az Árpád vezérrel együtt érkező törzsek temetőinek csontanyagát. Az eddigi eredmények szerint 30 százaléknyi belső-ázsiai (úgy tűnik, hogy hun) gént találtak, mintegy 10 százalék eurázsiait, elég jelentős mennyiségű nyugati elhelyezkedésűnek látszó szkíta gént, és kevés, de a vezető réteghez tartozó alán (jazig, jász) gént.
Azóta léteznek újabb eredméynek, többek között erős együttműködés jött létre mongol kutatókkal. Továbbá folyamatban van az Árpád-ház genetikai feltárása is.
Kedves Olvasó!
Legyen Áldás az életeden és az Utadon.
