Ivica Prokič Braco mentora, aki Szerbia déli részén, egy kis hegyvidéki faluban született 1950. augusztus 4-én. Hétévesen, amikor egy patak partján játszadozott a pajtásaival, az egész életét meghatározó élményben volt része. Hirtelen akkora fájdalom hasított belé, hogy elájult. Visszaemlékezve úgy írt erről, hogy olyan érzése volt, mintha a bokáján keresztül „a Nap egy darabkája” behatolt volna a testébe. Ez volt az a pillanat, amikor ébredezni kezdtek benne kivételes képességei. Szokatlan látomásai voltak, amelyek az évek előrehaladtával egyre szaporodtak, és erősödtek. Az élete azonban nem volt könnyű. Fiatalon megnősült, ám a felesége tisztázatlan körülmények között öngyilkos lett. A rokonság vélhetően vérbosszút esküdött, a temetésen öt lövést adtak le lvicára. Egyik sem találta el, de nyilvánvalóan menekülnie kellett. Ekkor ment Zágrábba, munkát keresni. Sok mindennel próbálkozott (sokáig halat árult a piacon). Végül újra megnősült, született két gyermeke. 

A kundalini részleges felemelkedésének mellékhatásaitól Ő sem mentesült. Az eksztatikus időszakokat gyakran nehéz álmokkal, ködös látomásokkal tarkított, mély depressziós fázisok követték. 1989-ben felkeresett egy bioenergetikai gyógyító klinikát, ahol felismerték jóstehetségét és kivételes gyógyító képességét. Ivicában ekkor ébredt fel a kellő bizonyosság ahhoz, hogy másokkal is elkezdje megosztani tudását, annak érdekében, hogy a maga szeretetteljes, önzetlen módján segítse az életüket. Ahogyan erősödtek a képességei, látni kezdte a hozzá forduló emberek múltját, jelenét és jövőjét is. Végül felismerte, hogy sok általa előre látott, rendkívüli esemény később valóban bekövetkezett, és így képes volt megérteni a szimbolikus üzenetek nagy részének jelentését is. A nyilvánosság különcnek tartotta Őt, és a furcsa módszereit. Olykor egy tükör segítségével látott bele az emberek sorsába, előszeretettel itatta energetizált vízzel a klienseit, sokak szerint a látszólag semmitmondó írásai is gyógyító hatásúak voltak (Ivica összesen 13 könyv szerzője). Akkoriban olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy ószláv mágia rituálét végez. Valóban körüllengte Őt ez a balkáni misztérium, jómagam leginkább Daszkaloszhoz, a ciprusi mágushoz tudnám hasonlítani.

Jómagam tisztelettel vegyes óvatossággal tekintek rá, legfőképpen a próféciáira. Tudjuk, hogy az asztális világ rendkívül kaotikus, az onnan származó közlések pedig többnyire hamissággal kevert igazságokat tartalmaznak. Ugyanakkor tényszerű, hogy Braco jövőjét illetően elképesztően sok hajszálpontos közlést adott. Az élete, és az emberek felé végzett önzetlen szolgálata pedig példaértékű.
...és hát végül is gyümölcseiről ismerszik meg a fa.

Braco 1993 októberében találkozott először Ivicával. Az első találkozásuk, amely mindkettőjüket nagy örömmel és boldogsággal töltött el, arra késztette Bracot, hogy azonnal felhagyjon addigi karrierjével és életmódjával, és Ivica mellé szegődjön. Ott végül megtalálta az oly régóta keresett belső békét, szeretetet és harmóniát. Barátságuknak köszönhetően felébredt Braco mélyen gyökerező, saját tehetsége is. Ivica azt is előre látta, hogy Braco képességei idővel messze meghaladják majd az övét, és megjósolta azt is, hogy fiatal barátja milyen sok embernek fog segíteni a későbbiekben. Több írásában is úgy beszélt Bracóról, mint az utódjáról, aki majd tovább folytatja az általa elkezdett munkát. Már évekkel azelőtt, hogy találkozott volna vele, megjósolta az eljövetelét, és azt, hogy együtt fognak dolgozni. Később egy látomást követően kijelentette, hogy ők ketten az egyik előző életükben testvérek voltak. Ekkor adta tanítványának a Braco [Öcsi, Öcskös] becenevet, és másoktól is azt kérte, hogy innentől fogva így szólítsák a fiatalembert. (Akinek az eredeti neve amúgy Josip Grbavac.)

1995 áprilisában Ivica elfogadott egy meghívást, és az egész stáb a Dél-afrikai Köztársaságba utazott. Sajnos a kirándulás tragédiába torkollott. Az egyik fürdőzés során Ivicát a Santa Lucia partnál elragadta egy hatalmas hullám, és az óceán habjai közt lelte halálát. A testét hazavitték Zágrábba, és méltó módon eltemették. Bracora hárult az a hálátlan szerep, hogy a látogatók tudtára adja a szomorú hírt: Ivica végleg eltávozott. A harmadik napon megjelent egy asszony, akinek a fia betegeskedett. Ez a hölgy azt álmodta, hogy eljött Bracohoz, és átadta a fiú fényképét, hogy a gyermek segítséget kapjon a felépüléshez. Ezért hát az álomra hivatkozva tényleg eljött, és átadta a fiáról készült fotót. Braco vegyes érzésekkel fogta meg a képet, majd udvariasan visszaadta, és közölte, hogy Ő nem rendelkezik ilyen képességekkel. Az asszony azonban később újra eljött, és mindenkinek tudtára adta, hogy a fia meggyógyult. Valamint azt is hangoztatta, hogy Neki semmilyen kétsége nincs afelől, hogy Braco képes továbbvinni Ivica küldetését.

A folytatást pedig már ismerjük...